Bringás falu

Itt a tavasz, megjelentek az újabb bringatámaszok, bejelentésre kerültek a kerékpáros útvonal tervek és persze a sokak által várt júniusi bringafesztivál is szervezés alatt van.
 
Folytatja az önkormányzat a múlt évben megkezdett, új típusú bringatámaszok kihelyezését. Kora tavasszal többtucatot helyeztek el belőlük az általános iskola udvarán, egy részüket a fedett részen. Az iskola igazgatója, Bátovszky János – aki egyébként maga is gyakran pattan két kerékre – külön kérte a tárolók számának növelését, mivel egyre több gyerek választja ezt a módját az iskolába járásnak. A Magyar Kerékpáros Klub körzeti aktivistáinak szervezésében két éve külön akciót is meghirdettek, amelynek során az iskolába történő biztonságosabb és élvezetesebb, csoportos együttkerékpározást népszerűsítették. A zöld színű, kerékpáros barát támaszok telepítésénél egyébként szintén a legnagyobb hazai kerékpáros szervezet által javasolt megoldást vette át az önkormányzat.

Az első körtúra a Béke téri Felvári presszótól indult 2014-ben:

... és a körtúra első szakasza a település határában az alumínium hídnál:

Az utóbbi hetekben a sportcsarnok előtt és a szabadtéri sportpályáknál is több bringatámasz került kihelyezésre. Az elkövetkező hónapokban újabb forgalmas üzletek elé telepítenek majd esztétikus, a rögzítést megkönnyítő támaszokat. Újdonság, hogy Csömörön a zöld színű oszlopokra a település logóra „hajazó” kis táblácskákat is elhelyeznek „Bringára fel” buzdító szöveggel. A térségben példa nélküli az ilyen léptékű bringás támasz telepítés.
            Fábri István polgármester szerint a jövő nagy feladata lesz továbbá a Csömört Budapesttel összekötő utakon a biztonságos kerékpáros közlekedés feltételeinek a megteremtése. Erre már több elképzelés is született. Az első kerékpárút szakasz is elkészült múlt évben a Major úton. A Szabadság úti terveket a lakossági javaslatokat figyelembe véve módosítják. A 3-as számú (Laky utcai) új bekötő út felső, belterületi szakasza mellett kerékpárutat terveznek, a Rét utcától viszont olyan mart aszfaltos párhuzamos út haladna a gyors forgalmat bonyolító főúttól teljesen elkülönítve, amely a mezőgazdasági gépjárművek és a kerékpárosok részére készülne. Lent a pataknál már megépült a gyalogos és kerékpáros híd és nemsokára építik a gázlót is. Az M0-s körgyűrűn áthaladva a Majorszegiliget felé új, viszonylag kisforgalmú aszfalt úton kerekezhetünk, majd beérve a lakott, még Csömörhöz tartozó részre a Csömöri út fekvőrendőrös részén vezet az utunk le a Mókus-patakig, amelyen már kifejezetten csak a gyalogosok és a kerékpárosok kelhetnek át a nemrég megépített hangulatos sétányon, ami a Csömöri út árpádföldi szakaszába torkollik.
      A negyedik fő útvonal a főváros felé a József Attila utca folytatásaként már kész, kisforgalmú mart aszfaltos út, amely a gyalogos és kerékpáros alumínium hídon keresztül vezet át Árpádföldre. Ennek Csömör felé eső szakaszán közvilágítást építettek, amit az estefelé erre járó nem kisszámú gyalogos is üdvözölt.

A Major úti kerékpárút indulása pontja a HÉV-állomásnál - az iskola felé még kérdéses, hogyan mennek a kerékpárosok:

 
            A kerékpárutak építését illetően vita van a helyi önkormányzat és a kerékpáros szervezet között. Utóbbi képviselői ugyanis általában nem támogatják a külön kerékpárút építését a településen belül, hanem inkább felfestett kerékpáros sávot javasolnak, illetve az integrált közlekedésre helyezik a hangsúlyt. Az önkormányzat eddig megismert tervei ezzel szemben a főváros felé futó főutakon külön kerékpárutat tartalmaznak. Ez ügyben tartanak az egyeztetések, sőt, nemsokára személyes találkozóra is sor kerül.
            A nemrég lezajlott településfejlesztési fórumon Fábri István polgármester és Biró Attila korábbi alpolgármester mutatta be az ebben az évben átadásra kerülő Csömöri gyalogos és kerékpáros körtúra terveit, amely azonban már kifejezetten rekreációs és turisztikai célú fejlesztés lesz. Ez a program szándékosan nem tartalmaz kerékpárút-építést, hanem a természeti és kulturális értékek bemutatására törekszik, adottságnak tekintve a rendelkezésre álló útviszonyokat.

Egyértelmű politikai üzenet már a 2010-es választási kampányban Fábri István polgármestertől (akkor még csak polgármester-jelölttől):

            Lassan a település védjegyévé válik a Csömöri Bringafesztivál, amely idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre, június 21-én. A seregszemle hasonló lesz a múlt évihez: nemzetközi, olimpiai kvótafutó hegyi kerékpárverseny, bringás bemutatók a helyszínen felépített ügyességi-pumpapályán, evangélikus kerékpáros istentisztelet, körtúra a térség településeire, koncertek, gyerekprogramok. Valter Tibor szövetségi edző csömöri csapata már hónapok óta készül az egyik legjelentősebb hazai versenyre, úgyis mint szervező gárda, és úgyis mint a magyar mountain bike szakág egyik legsikeresebb klubja.

Már az első Csömöri Bringafesztivál nagy siker volt 2013-ban:

Valter Tibor edző és klubvezető irányítja a stábot:

László János, a Magyar Kerékpáros Klub elnöke a csömöri bringás napon:

Hozzászólok