2 500 magyarországi településen nincsenek pártbéklyók

Pásztor Béla veresegyházi, Paulovics Géza mogyoródi és Fábri István csömöri polgármester a civil, független települési politizálásról beszélt a csömöri Civil Klubban.
 
A csömöri Petőfi Sándor Művelődési Ház adott ismét otthont a Csömöri Civil Egyesület október 30-i klubeseményének. Az utolsó egy évben egyházi vezetők, egészségügyi szakemberek, környezetvédelmi szervezetek vezetői voltak a vendégek a Civil Klubban, a mostani alkalmat azonban az októberi önkormányzati választások határozták meg.
            Szántóné Hermányos Mária, az egyesület színeiben ismét önkormányzati mandátumot szerző képviselő köszöntötte a megjelenteket. A Sinka István Szabadegyetem szervezőjeként is utalt bevezetőjében a történeti alkotmányunkban markánsan jelen lévő önkormányzatiság meghatározó szerepére a magyar társadalom történetében.
            A harmadik ciklusát kezdő civil csömöri polgármester, Fábri István elsősorban nem a helyi eredményekről, hanem országos választási tendenciákról beszélt. A szociológus végzettségű településvezető azt fejtegette, hogy a médiában és a nyilvános közbeszédben csak a nagyvárosok lakóinak pártszimpátiájáról lehet hallani, holott ez minden önkormányzati munka szempontjából éppen hogy érdektelen. Sokak számára megdöbbentő adatokat ismertetett: idén ősszel az ország 3 177 településének a háromnegyedében még csak jelöltet sem tudott állítani egyik párt sem. A leginkább pártpolitika által meghatározott megyében, még a pestiben is a 187 település közül 142 helyen független-civil polgármester vezeti a várost, a községet. Az önkormányzati munkában-településvezetésben irrelevánsak a pártpolitikai szempontok. Kifejtette: a pártpolitikai-ideológiai szempontok az országgyűlés törvényalkotási folyamatában és a kormány rendelkezéseiben érvényesülnek – a települési önkormányzatok feladata ezen törvényi kereteken belül működtetni és fejleszteni a településeket. A pártalapú politizálást, sőt, a pártok jelenlétét az önkormányzati választásokon Fábri István kifejezetten károsnak nevezte, mivel az önkormányzati vezetőknek, polgármestereknek, képviselőknek elsősorban rátermettnek, hitelesnek, lokálpatriótának kell lenniük és mindenekelőtt a településük érdekét kell nézniük: „Az önkormányzati vezetőknek az ott lakó polgárokkal kell egyeztetniük, nem a pártközpontokkal” – mondta.
           Pásztor Béla Veresegyház város független polgármestere, Magyarország legrégebben, 1965 (!) óta hivatalban lévő településvezetője sok személyes anekdotával fűszerezve próbálta felvillantani, miből is áll a polgármesteri munka. Mint mondta, soha nem volt párttag, mert csak a településen élőktől akart mindenhez megerősítést kapni. Fontos, hogy ha az emberek ismerik a polgármestert, a képviselőt, akkor a választásokkor az ellenfelek beszélhetnek, írhatnak róluk bármilyen hamis dolgot, azt nem fogják elhinni a választók. Az önkormányzatoknak előre, hosszú távra is kell gondolkodniuk, és ezért ha szükséges, akár hitelt is fel lehet venniük, de azt vissza kell tudniuk fizetni.
            Paulovics Géza Mogyoród újraválasztott független polgármestere röviden bemutatta a nagyközség politikai életének elmúlt két évtizedét. A sokáig fideszes-KDNP-s önkormányzatot 2014-ben sikerült leváltani független vezetésre, amit a közel kétharmados polgármesteri szavazatarány idén még inkább megerősített. Igaz, a testület megosztott a függetlenek és a jobboldali pártképviselők között. Az újabb választási siker egyik okaként a nagyon sok belefektetett munkát, hatékony pályázatírást jelölte meg és hogy a pártoktól független önkormányzati vezetés jobban tud foglalkozni az emberek valódi problémáival. A közönségben derültséget keltve megkérdezte: igaz-e, hogy nem csak mogyoródi sajátosság, hogy a választásokra elindított, az adott település irányítószámát névnek használó honlappal és Facebook-oldallal próbáltak pártaktivisták lejárató cikkeket írogatni más községekben, városokban is?…
            A hallgatóság soraiban számos térségbeli önkormányzati vezető, polgármester, alpolgármester, képviselő, megyei önkormányzati képviselő is jelen volt. A jelen lévők számára is annyira újnak hatottak a civil, független önkormányzatok rendkívül magas számára vonatkozó adatsorok, hogy sokan személyesen is elkérték az erre vonatkozó táblázatokat, grafikonokat.
(A teljes fórum a Csömör TV-n itt tekinthető meg.)
 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.