Civil polgármesterek Csömörön

 
Településünk vendége lesz Isaszeg és Mogyoród civil, illetve független polgármestere.
 
Rendhagyó fórumra kerül sor a művelődési házban jövő hét csütörtökön. A Csömöri Civil Egyesület szervezésében az isaszegi polgármester és alpolgármester, a mogyoródi független polgármester és a csömöri civil polgármester ül le egy asztalhoz nyilvános beszélgetésre. A rendezvényen a pártpolitikától független helyi településvezetés sajátosságairól vitáznak.
            Az 52 éves Hatvani Miklós 2010-ben a nagy múltú, a rendszerváltás környékén alakult Isaszegi Április 6. Kör Egyesület és a Fidesz közös jelöltjeként lett második alkalommal polgármester, hatalmas, 80% fölötti támogatottsággal (korábbi képviselőként is tevékenykedett) . A képviselő-testületben is nagy többséget szerző polgármester a kormánypárt központosító törekvései miatt szembekerült helyi szinten a Fidesszel, akik nagy erőket mozgósítottak a leváltására és önálló jelöltet indítottak ellene. Mindhiába, mert az isaszegiek körében nagy népszerűségnek örvendő Hatvani kétharmados szavazataránnyal és nagy képviselői többséggel szerzett jogot ismét a város vezetésére. 2015 év elején ráadásul megerősítettek a Gödöllői Többcélú Kistérségi Társulás elnökhelyettesei posztján is. A csömöri fórumra a polgármestert elkíséri Pénzes János alpolgármester, aki az Isaszegi Április 6. Kör Egyesület kezdettől meghatározó alakja, jelenlegi elnöke.

Hatvani Miklós üdvözli az isaszegi Honvéd-szoborhoz gyalogtúra végén megérkező Fábri Istvánt.

            A 47 éves Paulovics Géza korábban független képviselőként volt tagja Mogyoród önkormányzatának, 2010-ben viszont már polgármesterjelöltként indult. Az egyharmados eredménye nem is volt rossznak mondható Babicz Lászlóval szemben, aki a Fidesz-KDNP jelöltjeként 56%-al lett polgármester, a testületben pedig 8-1es kormánypárti többség mellett dolgozhatott. 2014-ben aztán nagyot fordult a kocka: Paulovics Géza függetlenként 40-30%-ban verte a kormánypárti Babiczot, továbbá a testületben is többséget szerzett független képviselői csapatával – igaz, a fideszesek csak egy fővel vannak kevesebben.

Paulovics Géza mogyoródi polgármester.

            A szintén 47 éves Fábri István az Under Csap Kulturális Ifjúsági Egyesület jelöltjeként 1990-ben és 1994-ben is tagja lett a helyi önkormányzatnak, a rendszerváltáskor egyedüli pártoktól független jelöltként. 1998-ban és 2002-ben nem indult a választáson, 2006-ban függetlenként 38%-al második lett a 43%-ot elérő Bátovszki György FIDESZ-KDNP-MIÉP támogatott mögött, aki 1990 óta vezette a települést. Fábri csapatából 4 képviselő jutott a testületbe. 2010-ben Bátovszki már nem vállalta a megmérettetést, helyette Vella Nándor indult a Fidesz színeiben. Fábri és a Csömöri Civil Egyesület azonban ekkor már totális győzelmet aratott: a kétharmados polgármesteri siker mellett országos visszhangot kiváltva 100%-ban az egyesület jelöltjei, illetve támogatottjai kerültek a testületbe. 2014-ben majdnem megismételték ezt a bravúrt, hisz a 60%-os polgármesteri sikeren túl 8 fővel abszolút többséget alkot ismét a Csömöri Civil Egyesület, mindössze 1 fő fideszes támogatott képviselővel kell együtt dolgozniuk.
            A Civil Klub keretében már egyszer sor került polgármesteri találkozóra: 2007-ben a fővárosi agglomeráció két zsákfalu jellegű településének polgármestere, Bátvoszki György helyi vezető mellett Bencsik Mónika Nagykovácsi polgármestere volt a fórum vendége. Érdekesség, hogy a beszélgetést akkor Fábri István, a Csömöri Civil Egyesület elnöke, jelenlegi polgármester vezette. Most Csányi István nemzetközi kapcsolatok szakértő lesz a moderátor, akinek nemrég könyvbemutatója volt a helyi könyvtárban a terrorizmus témakörében és aki a 2014-es önkormányzati választáson a Realista Csömöri Fiatalok nevű csoport tagjaként aktívan kampányolt a pártpolitika helyi térnyerése ellen.
            A nyilvános fórumra március 26-án csütörtökön, 18.00 órakor kerül sor a művelődési ház saroktermében.

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.