Várossá nyilvánítás: tények és tévhitek

Csömör nagyközség látképével jelent meg a napokban írás a várossá nyilvánítási folyamatokról, az azokat korlátozó-segítő kormányzati intézkedésekről az Indexen.

A téma újra és újra előkerül, most éppen az Index.hu oldalon jelent meg részletes, a városi cím elnyerésével kapcsolatos szempontokat alaposan körbejáró írás Sereg András újságíró tollából.
     A cikk jól összefoglalja az elmúlt évtizedek folyamatait. Magyarországon 3 555 település található. Közülük 1990-ben csak 164 település rendelkezett városi ranggal, ám 1990-2010 között megduplázódott a számuk, és jelenleg már hivatalosan 348 település számít városnak. Az 1990-es rendszerváltás után részben a vélt gazdasági előnyök, később már inkább a presztízs miatt kezdeményezték a települések az illetékes minisztériumnál, illetve a köztársasági elnöknél a cím elnyerését. 2012-ben komoly féket tett be a kormány a várossá nyilvánítási folyamat során, amiből az egyik legfontosabb, hogy minimális követelményként a 10 ezer fős lakosságszámot írta elő. Ezt jelenleg mindössze 3, nem városi rangú település éri el, ráadásul mindegyik a fővárosi agglomerációban található: Solymár (11 056 fő), Tárnok (10 751 fő) és Csömör (10 144 fő).
     Ezzel bő egy évtizedre meg is állt a folyamat, hiszen szinte minden pályázó fennakadt a rostán: ha az infrastrukturális vagy intézményi feltételeknek többé-kevésbé meg is felelt egy-egy település (pl. közműellátottság, belterületi szilárd burkolatú utak aránya, iskola, tanuszoda vagy sportcsarnok, önálló rendőrőrs), a lakosságszám követelménynek már nem tudott megfelelni. (Mivel Magyarországon élünk, nem meglepő, hogy azért két település, Kiskunlacháza és Nyírbogát, a 10 ezer fő alatti lakosságszám ellenére kilobbizta magának a városi rangot.)
     A három, valószínűleg a legtöbb előírásnak megfelelő, Budapest mellett található település, Solymár, Tárnok és Csömör, azonban eddig nem kérvényezte a várossá nyilvánítást.
     A jelenlegi állapotról összefoglalóan ezt olvashatjuk: „„A városi cím elnyerése manapság inkább csak presztízst jelent, mintsem automatikus pénzesőt.” Valóban, a presztízsen kívül semmi érdemi, akár jogi-igazgatási vagy gazdasági előnnyel nem jár a városi rang. Ennek ellenére olvashatunk az írásban olyan megjegyzéseket, miszerint pl. az ún. Magyar falu pályázati program támogatásai miatt érdemes inkább községi-nagyközségi besorolásban maradnia egy településnek, ám ez nem igaz, mert ez a program nem a városi-nem városi ranghoz köti a támogatásokat, hanem az 5 ezer fő alatti lakosságszámhoz. Ugyanígy tévesen állítja az írás, hogy a városi rang valódi infrastrukturális vagy intézményi kötelezettséggel járna egy településnek, ugyanis ezek csak a cím elnyerésekor feltételek, utána már nem – és egyébként is, melyik település nem akarná fenntartani a jövőben is a már elért infrastrukturális fejlettséget vagy működtetni a közintézményeit? A településvezetők korábbi megnyilvánulásai alapján inkább az a fontos szempont, hogy a várossá nyilvánítás kérdésében gyakran megosztott a lakosság, többen ugyanis a városi ranghoz – persze, tévesen – valamifajta káros körülményt, pl. ipart vagy nagy gépkocsiforgalmat társítanak. Az persze már más kérdés, hogy sokszor ugyanezek a lakosok viszont elvárják a városi infrastruktúrát, intézményi és kereskedelmi ellátottságot vagy éppen a színvonalas kulturális és sport szolgáltatásokat. Az önkormányzatok ezért nem is nagyon erőltetik ezt a kérdést, főként, hogy úgy tűnik, valódi előny nem származik ebből.
     Az Indexen megjelent írás címében a téma jövőbeli nagy kérdését fogalmazza meg:
„Enged-e a Tisza-kormány, vagy maradunk a törpevárosok és óriásfalvak országa?”

(Fotó: Csömöri Hírek.)