A legnagyobb csömöri disznóvágás
2014. 12. 14.Abban a tekintetben biztos, hogy ennyi résztvevője, vásárlója és érdeklődője egy helyi disznóvágásnak sincs,mint amit a tót hagyományok háza rendez.
Több éve jött az ötlet, hogy a csömöri lakodalomhoz hasonlóan a régi falubeliek másik nagy közösségi eseményét, a disznóvágást is be kellene „élesben” mutatni azoknak, akik még nem láttak ilyet. A hamar népszerűvé vált téli eseményre persze azok is szívesen kilátogatnak, akiknek a hajnali kelés, a disznóvisítás (ma már ez „humánusabban” zajlik), a húsfeldolgozás, a hurka- és kolbásztöltés természetes része volt gyermek- és ifjúkoruknak. Sőt, azok is, akik még – mert ilyen is van nem kevés – a mai napig tartanak otthon disznóvágást. Egy viszont biztos: ők nem népviseletben dolgozzák fel a szegény állatot, mint ahogy teszik ezt a tót-szlovák hagyományőrzők.
Az idő idén kedvezett a szorgos kicsiknek-nagyoknak, sokan tüsténkedtek jó hangulatban, harmonikaszó mellett a feldolgozó asztalok körül. Ennek meg is lett az eredménye: napközben sok érdeklődő vásárolt a finom, friss húskészítményekből, késő délután pedig a résztvevők és vendégeik ültek asztalhoz egy jót falatozni és mulatozni.

Hozzászólok