Formabontó lett a csömöri általános iskola közösségi oldala

Politikai tartalmú, állandó, rögzített posztot tett ki a csömöri általános iskola ideiglenesen megbízott igazgatója az iskola hivatalos Facebook-oldalára.

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola diákjai és a szülők számára hasznos és fontos információk közlésére fenntartott hivatalos közösségi oldal nyitó tartalmaként, állandó, rögzített posztként Bátoszky János, ideiglenes megbízással rendelkező igazgató nyílt levele olvasható, amiben a helyi önkormányzat vezetőit támadja azzal, hogy feszültséget keltenek az iskolában.
     Az ügy előzménye, hogy pedagógus kollégái titkos szavazással megvonták a bizalmat az újra az igazgatói posztra pályázó Bátovszkytól, ami miatt a minisztérium először le is váltotta őt, majd végül ideiglenes megbízást kapott addig, amíg a most októberben újra kiírásra került vezetői pályázat sikerrel le nem zárul. A csömöri iskolaigazgató-választás körüli anomáliákról több országos médium is beszámolt, a Csömöri Hírek itt írt róla.
     Augusztus óta nem ez az első közleménye az igazgatónak, amiben az önkormányzati vezetőket támadó posztjaiban békességre és nyugalomra int. Érdekesség, hogy az őszinte és nyílt párbeszédet hirdetve eleve letiltott minden hozzászólást a poszthoz. Újdonság, eddig még nem elhangzott érv, hogy kevesli azt a plusz támogatást, amit az állami fenntartású iskolának saját forrásból nyújt a helyi képviselő-testület. Túlzónak tartja továbbá a Dunakeszi Tankerületnek kiszámlázott használati díjat is a sportcsarnokért. Ugyan korábban támogatta, most, amióta ellene szavaztak a pedagógusok, már óvatosan kezeli azt, hogy önkormányzati fenntartásba kerüljön az iskola.
     Fábri István polgármestert kérdeztük, mi a véleménye a neki és Lesták Mária alpolgármesternek írt nyílt levélben foglaltakról:
„Először is, azt gondolom, hogy egy iskola hivatalos felületén nem kellene politizálni. Erre utoljára 2019-ben volt példa, amikor Bátovszky János elfogadhatatlan módon teret adott a pártpolitikának a csömöri iskolában, és nyíltan segítette a helyi Fidesz kampányát különböző eszközökkel, veszélyeztetve még a csömöri diákokat is. Akkori elvbarátaitól hangzott el az a buta kritika felénk, amit most, hét év után egyszer csak előszedett ő is, vagyis, hogy miért nem adja ingyen az önkormányzat a sportcsarnokot a tankerületnek. A válasz nyilván az, hogy azért, mert egy ekkora épületkomplexumnak nem kevés a rezsije, fenntartási költsége, és a tankerülettel szerződő fél, a nonprofit sport kft. (vagyis nem az önkormányzat) ekkora, tényleges használati díjat számolt ki. A világ nem látott még egyébként olyat, hogy egy iskolaigazgató a saját települése jogos érdekei ellen a tankerület, jelen esetben a Dunakeszi Tankerület érdekeit, pénztárcáját helyezi előtérbe. Csak nem gondolja bárki is, hogy a napi fizetési gondokkal küzdő tankerület egy fillérrel is többet kifizetne, mint amennyibe ténylegesen kerül a sportcsarnok?! Ezenfelül egyébként a teljes szabadtéri sportcentrumot ingyen használhatja az iskola minden nap. Mi nem elveszünk az iskolától, hanem az elégtelen színvonalú állami fenntartási összegeket teljesen saját forrásból évről-évre kiegészítjük, és plusz támogatásokat adunk a csömöri diákok színvonalasabb oktatási körülményeinek biztosítása érdekében. Szerintem Bátovszky Jánosnak ahelyett, hogy össze-vissza csapkodna mindenki felé, bele kellene végre nyugodnia abba, hogy a pedagógusok és a szülők többsége már nem őt akarja igazgatónak.”
     Az igazgató támadásaira a Csömöri Sport- és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. is közleményt tett közzé a Csömör, én így szeretlek oldalon (ahol Bátovszky János szintén megjelentette nyílt levelét). A szöveget (október 9-i bejegyzés) az alábbiakban közöljük:

„A Csömöri Sport Kft. közleménye
     A Bátovszky János iskolaigazgató által publikált nyílt levélben a Sportcsarnokkal kapcsolatosan megjelent véleményt ezúton szeretnénk korrektül és tényszerűen megismertetni a közvéleménnyel.
     Nem értjük a Használati Díj körül a közelmúltban felmerült problémát, hiszen ez a konstrukció már egy évtizede a jelenlegi felállásban működik. Ebben az időszakban sem az iskola, sem a Tankerület részéről nem volt ezzel kapcsolatosan negatív megnyilvánulás felénk. A Dunakeszi Tankerülettel Használati (és nem bérleti) szerződésünk van, amelynek értelmében nagyságrendileg a fenntartási díjnak megfelelő összeg kerül kifizetésre általuk, melynek az óránkénti díja ténylegesen 21 000 Ft. Ezért az iskolai tanulói azonban nem csak a sportcsarnok 20x40 méteres kézilabdapályáját használják, hanem a 48 m2-es küzdősportot termet, a szabadtéri 20x40 méteres műfüves labdarúgópályát, a 400 méteres atlétikapályát, az 500 méteres terepfutó- és terepbringapályát, a szabadtéri kondiparkot, (az idei tanévig) a klubhelyiséget, a sportcsarnok auláját, ahol rendszeresen órákat tartanak a pedagógusok, az orvosi rendelőt és időközönként még az élőfüves labdarúgópályát is.
     Ha az infláció oldaláról közelítjük meg a kérdést, akkor azt láthatjuk, hogy tiszteletben tartva a Tankerület nehéz anyagi helyzetét és az ezzel kapcsolatos kéréseiket, az elmúlt években alig emelkedett az összeg. 2024 szeptembere óta, tehát 2 év alatt összesen 5%-kal miközben – ha csak a közületi (nem rezsicsökkentett) víz és csatornadíj emelkedést nézzük (ami a többszörösére emelkedett), vagy a kötelező bérfejlesztéseket (amik két számjegyűek voltak azóta) és még folytathatnánk a sort – ennél jóval nagyobb százalékban emelkedtek a fenntartási költségeink.
     Nem elfelejtve azt a tényt, hogy a Sportcsarnok tetején található 2 db 50 kW-os napelemes rendszerből az egyik teljes egészében az iskola áramellátást biztosítja.
     A Csömöri Sport Kft. mindig is kiemelt céljának tekintette az iskolai és a tömegsport támogatását, feltételeinek minél magasabb szintű biztosítását. A létesítményt – ami több mint 3 000 m2 – és annak pályáit folyamatosan karbantartjuk, fejlesztjük, hogy minél kulturáltabb környezet álljon a tanulók, a sportolók és minden látogatónk rendelkezésére.
     Az idei évben a rendelkezésre álló forrásokból az alábbi fejlesztések valósultak meg - a sok egyéb mellett -, amik az iskolásokat is érintették:

  • teljesen felújítottuk a 20x40 méteres műfüves pályát. új műfű borítás, új világítás került a pályára
  • az atlétikai futópályára 26 tonna salakot vásároltunk és dolgoztunk be
  • felújítottuk, átalakítottuk a terepfutó- és terepbringapályát
  • az udvar egy részét új térkőburkolattal láttuk el, aminek tervben van a folytatása is
  • felújítottuk a műfüves pályához vezető lépcsőt, a mellette lévő rézsűn pedig virágoskertet alakítottunk ki

Az elmúlt másfél évtizedhez hasonlóan, a jövőben is elkötelezetten fogjuk támogatni és kiszolgálni a mozogni vágyókat, legyenek azok gyerekek, felnőttek, amatőrök vagy igazolt versenyzők. Tesszük ezt a rendelkezésünkre álló forrásokból (önkormányzati támogatás, pályázati források, használati díjak, bérleti díjak, tagdíjak, stb…) a tőlünk telhető legjobb tudással és szándékkal.
     Végezetül szeretnénk megosztani az idei tanév eddigi legnagyobb volumenű eseményét. A munkánk és a szemléletünk visszaigazolásaként is büszkék voltunk, vagyunk arra, hogy a Magyar Diáksport Szövetség a település iskoláját és a mi létesítményünket választotta a 2026. szeptember 25-én Európa több országában is megrendezett Nemzetközi Diáksport Nap magyarországi kiemelt és központi helyszínéül, ezúton is jó hírét keltve Csömörnek, a helyi általános iskolának és a Csömöri Sportcsarnok és Szabadtéri Sportcentrumnak egyaránt.
     Csömör, 2026. 10. 09.
A Csömöri Sport Kft. vezetősége”

(Fotó: Csömöri Hírek.)
 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.