A. Eszter munkájából adódóan sokat jár Csömör környékén, és eközben hobbijának is hódol: felhőket fényképez. A közel egy év alatt összegyűjtött munkáiból készült fotósorozatot részletekben publikáljuk.
Igaz, nem szabadtéren, de kellemes nyáresti kikapcsolódást nyújtott az élőzene és a kvízjáték annak a körülbelül ötven érdeklődőnek, akik csütörtök este a csömöri önkéntesekből álló Kultúrkvíz csapat és a művelődési ház közös rendezvényét választották.
Mit tegyek, ha néhány napra szükségem van egy bizonyos könyvre, újságra, bébiőrre, utazóágyra, kisállathordozóra? Lehet, hogy a szomszédomnak van, csak nem tudok róla?
A tervezett új egészségügyi központ megépítésért és a közlekedésbiztonsági fejlesztések fokozásáért támogatói aláírásgyűjtést kezdeményez a Csömöri Civil Egyesület.
1974-ben egy finn forgatócsoport készített felvételeket Magyarországon, így Csömörön is. A Duna Televízió Isten kezében című vallási műsorában mutatták be a Magyarországi Evangélikus Egyház életét ismertető alkotást Fabiny Tamás püspök szerkesztésében.