Március 15-i gyalogtúra Isaszegre
2024. 03. 16.Már több mint egy évtizedes hagyomány az isaszegi gyalogtúra, melyet a civil önkormányzat kezdeményezésére a Csömöri Polgármesteri Hivatallal közösen szerveznek meg, hogy nemzeti ünnepünkön, március 15-én egy kisebb csoport elzarándokol Isaszegre a '48-as emlékműhöz, hogy így tisztelegjenek a hősök emléke előtt.
Az 1849. április 6-i legendás győztes csata emlékére emelt Honvéd-szobor a térség legismertebb szabadságharcos emlékműve. A kb. 18 kilométeres utat a korábbi évekhez hasonlóan lelkes csoport tette meg. A tisztelet koszorúját Sipos Tamás önkormányzati képviselő és dr. Katona Péter jegyző helyezte el a szobor lábánál.
A községi ünnepséget az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc évfordulóján március 14-én rendezték meg. A civil önkormányzat 2012 óta a március 15-i megemlékezésen adja át a település legnagyobb elismerést jelentő díjait. 2024-ben Huszárik Kata színművésznő Csömör díszpolgára, a Gloria Victis Alapítvány és a Csömöri Szent Rita Karitász Közösség Csömör Községért Emlékérem kitüntetésben részesült. Az erről szóló tudósítás itt olvasható.
Az ünnepség elején – a hagyományokhoz híven – a helyi civil szervezetek, pártok koszorút helyeztek el a Petőfi-emléktáblánál. A Csömöri Civil Egyesület nevében Rajnai Henrik és Sipos Tamás koszorúztak, az Önkormányzat nevében is egyesület tagok, Eigler Tamás és Onhausz Erzsébet képviselők adóztak a szabadságharc és forradalom emlékének.
(Fotó: Csömöri Hírek.)
Hozzászólok