A csömöriek települési, szlovák és német nemzetiségi, illetve megyei önkormányzati listákra szavazhattak október 13-án. Az elmúlt héten mind a négy önkormányzat megtartotta alakuló ülését. 5 évre szól a mandátumuk.
Van-e értelme elemezni a választási eredményeket akkor, ha egy szervezet minden jelöltje minden körzetben nyer, mint a civilek Csömörön? Megmutatjuk, hogy van.
A nagyközségi választások igen sok csúcsot eredményeztek idén:
Pásztor Béla veresegyházi, Paulovics Géza mogyoródi és Fábri István csömöri polgármester lesz a vendége a Civil Klub következő rendezvényének szerdán este 6 órakor a műv
A Csömörrel szomszédos településeken jóllehet általában szorosabb volt a küzdelem, mint 5 éve, és több új polgármestert is választottak, de a politikai erőviszonyokat illetően kevés változást történt.
Fábri István 70%-os győzelme mellett hasonló fölénnyel nyerték a választást a civil képviselők is. Az 1990-es rendszerváltás óta először fordult elő a nagyközségben, hogy a teljes képviselő-testületet egy jelölő szervezet adja: a Csömöri Civil Egyesület.
Hétfőn esküt tettek a szavazatszámláló bizottságok jelölő szervezetek által delegált tagjai, így teljessé vált a helyi önkormányzati választáson közreműködők köre.
A legnagyobb helyi jelölő szervezetként megtartotta választási, jelöltbemutató fórumát a Csömöri Civil Egyesület. Igen nagy érdeklődés, jó hangulat, optimista szimpatizánsok és száz százalékban helyi témák a civilek nagy gyűlésén…