Csendes óévbúcsúztató és újév kezdet
2019. 01. 3.
2018 csendben zárult, 2019 csendben kezdődött Csömörön.
A térség településein ugyan több autóeltulajdonítás, ingatlanban történő besurranós lopás és komoly balesetek ügyében kellett intézkedni a rendőrségnek, községünkben azonban - a helyi rendvédelmi szervek tájékoztatása szerint - a megszokotthoz képest nyugodtabban telt az idei szilveszter.
Két kisebb esemény a Hősök teréhez volt köthető. A közvilágítás lényegében karácsonytól nem működik, még szerencse, hogy a tér díszvilágításai (nagy karácsonyfa, könyvtár, művelődési ház) adnak némi fényt. Itt történt egy kisebb rongálás is a Vörösmarty utca sarkán. A térfigyelő kamera felvételeit felhasználják a tettes azonosítására. Ugyanitt, a művelődési házban volt egyébként a falu legnagyobb szilveszteri bulija, amit immár több mint két évtizede szervez egy baráti társaság.
A legnagyobb közterületi esemény a január 1-jén hajnalban történt Audis repülés volt a síneken… A történet információink szerint úgy kezdődött, hogy egy Híd utcai buliban valaki úgy gondolta, elköti a házigazda autóját és nagy sebességgel végigszáguld az új szerzeménnyel a Nagysándor utcán, majd keresztül a Béke téren és lefelé tovább a Hunyadi utcán… Annak végén viszont volt egy kanyar, amelyet nem sikerült bevennie, és oly sebességgel haladt, hogy az útról lecsúszva, a járdán áthajtva, a védő korlátot átszakítva, a HÉV-síneken átrepülve, a Major úti gyalogos korlátot is átszakítva landolt Csömör legforgalmasabb, de ekkor szerencsére kihalt útján. Mivel az ilyen embereknek köztudottan szerencséjük van, a tropára tört kocsiból épen kipattantva menekült az egészségesnek tűnő férfi az iskola irányában a Major úton. A rendőrség nyomoz, a térfigyelő kamerák felvételeit vizsgálják, reméljük, nem lesz szerencséje a száguldozó autótolvajnak és elkapják.
BUÉK!
(A cikk főképén egy szeptemberi baleset látható, amely éppen ugyanebben a kanyarban történt egy ittas női sofőrrel.)
Hozzászólok