Sikeres sportnyitány és elmaradt meccsek

A Csömör KSK férfi kézilabda csapata és a labdarúgó együttes is két-két zárt kapus győzelemmel és elmaradt mérkőzésekkel kezdte az idényt.

            Magabiztos rajtot vett az NB/II Északi csoportjának második helyéről induló Csömör KSK férfi kézilabda csapata, hiszen a VS Dunakeszi ellen hazai pályán 12 gólos győzelmet aratott az eső fordulóban (32-20). A február közepén lejátszott mérkőzést az akkori járványügyi szabályok szerint is már zárt kapuk mögött kellett lejátszani. Ősszel idegenben még nagyobb arányban nyert a csapat, így a mostani találkozón már sok játékosnak lehetőséget adott Bagyászki Zsolt vezető edző. A győzelem kezdettől biztosnak tűnt a játék képe alapján. Különösen Nádasdy volt elemében (12 gól), de a korábbi idény hazai gólkirálya és legjobbnak választott csömöri kézilabdása, Bártfai is termelte a gólokat (7 gól). Igen eredményes volt még Szűcs M. (5 gól), továbbá Bakos, Békefi, Kővári és Rohodi is 2-2- góllal járult hozzá a sikeres rajthoz.
            A következő fordulót, a Gödöllő elleni idegenbeli rangadót a csömöri csapatban felbukkant koronavírus-fertőzés miatt el kellett halasztani.
            Ezt követően viszont óriási gólpárbajt, egészen ritka eredménnyel záruló mérkőzést játszottak a csömöri kék-sárgák a PLER-U23 csapata ellen a Csömör Sportcsarnokban február végén. Ha létezik végig szoros, kiélezett, elképesztően izgalmas és változatos mérkőzés, gyönyörű és hatalmas gólokkal tűzdelve, ez biztosan annak számít – kár, hogy nézők ezt nem élvezhették. A csömöri csapat kiváló erőnléte és higgadtsága szerencsére most is érvényesült a fantasztikus tempót diktáló pestszentlőrinciekkel szemben. Ezúttal Bakos György játéka és gólparádéja (13 gól) emelkedett ki, de Békefi (9 gól), Bártfay (8 gól) és Uzonyi (8 gól) is szórta a gólokat, sőt, Szűcs M. 4 és Sánta 1 gólja is kellett a 43-42-es győzelemhez. (Említsük azért meg az ellenféltől Dévényit, aki 17 góllal emelkedett ki a mezőnyből.) Ajánljuk a részletekhez a Csömör Sport tudósítását.
            Most hétvégén ismét egy idegenbeli, fél évszázados múltra visszatekintő rangadó következett volna a Bp. Honvéd ellen, de a csömöri csapat edzőjének fertőzésgyanús állapota miatt a találkozót el kellett halasztani. Máshol is tombol a vírus, hiszen ebben a fordulóban egyébként már további négy (!) mérkőzést halasztottak el – a bajnokság kezd egyre átláthatatlanabbá válni a végtelen sok elmaradt találkozó miatt…
            A Pest megyei másodosztály Északi csoportjában szereplő Csömör KSK labdarúgó csapata az évet három, járványügyi okokból elhalasztott mérkőzéssel tervezte kezdeni, amiből kettőt sikerült is lejátszani… A korábbi évekhez hasonlóan a télies időjárásban általában néhány mérkőzést műfüves pályán játszik a csapat. Most a nyár óta együttműködési megállapodással szoros partneri viszonyba került REAC közeli, rákospalotai pályáján kezdtek a labdarúgók a Dunabogdány ellen február 20-án - nem is kárhogyan! A Duna-parti együttes ellen 9-1-re végződött a mérkőzés, amelyen főként a második félődőben hengereltek Illés Károly vezetőedző és Farkas Sándor pályaedző tanítványai. Nagyot játszott a csömöriek kilencese, Szanyó Dávid, aki négy (!) góllal vette ki a részét a tekintélyparancsoló idénykezdetben. További gólszerzők sorrendben: Sashegyi (vezető gól), Krizsán, Dósa, Altsach és Dencz. Részletes beszámoló a Csömör Sporton itt olvasható.
            Február végén azonban a labdarúgók második meccsét el kellett halasztani, mert az ellenfél, a Tápiószecső FC keretében Covid-fertőzéses játékosok voltak.
            Március 6-án újra „hazai” pályán, Rákospalotán lépett a műfűre a kék-sárga csapat. A szomszédos Mogyoród FC elleni találkozó már évek óta különleges presztízs mérkőzésnek számít. Az élbolyba tartozó mogyoródiak ellen nagyon kemény, sok gólhelyzetet, kapufákat és nagy iramot hozó találkozón a Csömör KSK a második félidőben szerzett két gyönyörű góllal (Dencz Dávid, Dósa Krisztián) szerezte meg az igen értékes győzelmet. A végig veszélyesen játszó Szanyó Dávid gólhelyzetben történő buktatásáért a vendégek tíz főre fogyatkozva fejezték be a mérkőzést. A csömöri csapat ezzel a középmezőny élére ugrott a tabellán.
 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.