Október 13-án lesznek az önkormányzati választások

A köztársasági elnök ma kiírta az önkormányzati választások időpontját.
 
A köztársasági elnöki hivatal honlapján péntek délelőtt jelent meg a hír. Az október 13-i dátum nem lepett meg senkit, hiszen az alaptörvényi rendelkezések szerint szinte ez volt az egyetlen szóba jöhető időpont októberben, amikor kötelezően meg kell tartani a választásokat (a másik három hétvége közül az egyik az október 6-i nemzeti gyásznapra, a másik kettő, az október 20-i és 27-i pedig a 23-i ünnep miatti hosszú hétvégéhez közeli valamelyik vasárnap lett volna). „Természetesen” hivatalosan most is az utolsó pillanatban tették közzé az időpontot, de a teljes magyar közigazgatásban már hónapok óta ezen időpont szerint zajlanak az előkészületek.
            A választási kampány hivatalosan augusztus 24-én kezdődik, ekkortól indulnak el a jelöltek, illetve a jelölő szervezetek ajánlóíveikre kérni a választópolgárok támogató aláírását. Csömörön a települési önkormányzat polgármestere és képviselői mellett szlovák és német nemzetiségi önkormányzati képviselőket is választanak a magukat a nemzetiségi listán regisztráló választópolgárok (igaz, az erről szóló hivatalos kiírásra még várni kell). Emellett minden csömöri polgár megyei önkormányzati szavazólapot is kap, amelyen a megyei listákra adhatja le a voksát.
 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.