Kicsöngettek

A csömöri óvodásoknak, iskolásoknak elkezdődött a vakáció. A szülőkre kicsit nehezebb időszak vár, a pedagógusok száma pedig megcsappant – van, ahol nagyon.

Az általános iskolai rendezvénnyel hétfőn este az utolsó évzárónak is vége lett. A sportcsarnokban volt a tanévzáró a délutánra kiadott viharriasztás miatt.
Az önkormányzati, Laki utcai Nefelejcs Művészeti Óvodában 1-2 óvónőt kell pótolni, ami úgy tudjuk, már sikerült is, így nem lesz óvónőhiány.
Az idén már egyházi, Kacsóh P. utcai Rózsakert Evangélikus Óvodában hasonló a helyzet, ott még egy óvónőt, illetve pedagógiai asszisztenst keresnek a távozók helyett, de azt mondják, nem lesz gond, betöltik az állásokat.
Az állami Krammer Teréz Művészeti és Zenei Alapfokú Iskolában mindössze egy tanár távozik lakóhely változás miatt, az ő pótlásáról gondoskodnak.
A szintén önkormányzatiból lett állami Mátyás Király Általános Iskolában viszont úgy hírlik, nagy a gond. A mostani tanévben is voltak betöltetlen pedagógusállások, év végére azonban több mint 10 fő (!) tanár, tanító áll föl és hagyja ott az iskolát. Ehhez jönnek még a nyugdíjba vonuló pedagógusok, ami végképp nehéz feladat elé állítja az iskolavezetést. Vajon mi lehet ennek az oka és mi lesz a megoldás? Ez a következő hetek nagy kérdése a faluban.
 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.