Édes helyek Csömörön

Sokáig vártuk, hogy legyen már legalább egy cukrászdánk, most télen hirtelen kettő is lett…
 
Hányan mondogatták már, hogy egy ekkora településen miért nincs egy igazi cukrászda! Fagylalt árusító hely még csak-csak adódott mindig valahol, de széles választékú, cukrászsüteményeket is kínáló, kulturált beülési-leülési lehetőséget nyújtó hely nem nagyon. Az idei év jól kezdődött ebben a tekintetben Csömörön, mert végre két valódi cukrászda is nyílt. Akkor íme a lista az új, a régi és a még régebbi helyekről.
 
Fortuna Cukrászda és Fagyizó, Széchenyi út
A Széchenyi úton, szemben a hamburgeressel nyitott meg még decemberben a nemrég bezárt albán pékség helyén ez a hagyományos kialakítású cukrászda. Helyben sütött cukrásztermékeket, ízes tésztákból készült süteményeket árusítanak. Kávé, capuccino is van a kínálatban. Belül két kis asztalnál lehet leülni, amihez érdekes díszletet ad egy igazi piros tulipános ládácska. A kerthelyiség is már több asztallal készen áll a vendégek fogadására. Valószínűleg igen hangulatos hely lesz ez itt tavasszal. Ice cream fagylaltjukat már márciusban elkezdték árusítani.
 
Süti Bolt a Príma áruházban, Laky sarok
A Laky saroknál megépült Príma áruház épületében Sütibolt névvel nyílt cukrászda ez év januárjában a Bederna családi vállalkozás részeként. Itt 40-50 édes és sós finomság közül válogathatunk. Az édes sütemények egy része az országosan is igen jó nevű Hisztéria cukrászdahálózatból érkezik, a sós válogatások közül pedig több helyben készül. A Csömörön legnagyobb vendégterűnek számító, modern kialakítású cukrászdában kényelmesen le is ülhetünk. Ez már egy más lépték… Kávéból és teából is nagy a választék. Amint megérkezik a jó idő, kinti terasszal bővítik a fogadóteret, illetve a fagylaltárusítás is beindul.
 
Cuki Fagyizó–Cukrászda, Major út (iskola mellett)
A sima fagyizó és a cukrászda határán van ez a kis egység az iskola mellett, amely szezonális nyitva tartással (tavasztól őszig) várja az édesszájúakat. Az árusító helyiség ugyan kicsi, de kialakítottak egy kültéri, leülős részt, ahol raklapokból kialakított ülőalkalmatosságokon lehet elfogyasztani a sütit, fagyit. Kínálatukban 10-12 féle fagylalt szerepel, cukrásztermékeik között pedig cukormentes, szénhidrátcsökkentett, laktóz- és gluténmentes süteményeket is találunk. Gondoltak a koffeinfüggőkre is, többféle kávéköltemény közül lehet választani.
Arról még nincs információnk, hogy idén mikor nyitja meg kapuit a hely.
 
Na, de ne feledkezzünk meg a „csak”fagylaltot árusító helyeinkről sem!
 
Joker Fagyizó, Szabadság út (Újtelep-Hőstelep)
Talán a legkedveltebb fagyizónak számít a faluban a Joker üzletház melletti krémfagyi árus. A csavart krémes fagyi a gyerekek kedvence, a fiatalok és a felnőttek pedig a kellemes kerthelyiség miatt szeretnek ide járni. Időjárástól függően, de várhatóan március második felétől nyílik.
 
Zöldfa Vendéglő fagyizója, Szabadság út (Ófalu)
A tradicionális vendéglő gyakran árusított fagylaltot, így volt ez az utóbbi években is. A bejáratnál található fagyis pult a vendéglő nyitvatartási idejében várja a vásárlókat hagyományos fagylaltválasztékkal. Nem véletlen, hogy a vendéglő étlapján a desszertek között a Zöldfa kehelyben fagyi is található.
 
Burger Bár fagyizója, Széchenyi út
Éppen a nemrég nyílt Fortuna cukrászdával szemben az elmúlt években árusított fagylaltot is a Burger bár (illetve korábbi elődjei). Pontosabban csak árusított, mert úgy tudjuk, a főtérhez közeli helyen idén (már) nem lesz fagylalt a hangulatos kerthelyiségben.
 
És mi volt régen?....
Akkor íme az elmúlt évtizedek, vagyis az előzmények.
 
Édesség bolt, Árpád utca-Szabadság út sarok
A negyvenes-ötvenes években, az államosításig működött ez a közkedvelt kis bolt az Árpád utca sarkán, a jelenlegi kis ábécé, korábbi patika épülettel szemben. A cégéren a Heis család saját készítésű felirata szerint a következő volt olvasható: „Cukorka, csokoládé, tejtermékek”. Ám fagylalt is készült itt, méghozzá a leszármazott, gyermekként a munkában közreműködő családtagok elmondása szerint még igazi „kézműves” formában. Ennek lényege, hogy a közeli Kalmár kocsmából (a jelenlegi Zöldfa vendéglő elődje) hozott jeget kellett darabokra törni és összekeverni a fagylalt alapanyaggal. A moziba járó fiatalok útközben itt vásárolták be a cukorkákat, csokoládét is az esti programra, de a hosszú épület másik részében a borbélynál a hajukat is levágathatták előtte…
 
Művelődési Ház presszó, Vörösmarty utca
A helyről már írtunk a csömöri kocsmákat bemutató cikkünkben: klasszikus vanília-csokoládé-citrom fagylalt kínálat, olykor tejszínhabbal körítve. Mindez egy presszó helyiségben, amelyet kezdetben az ÁFÉSZ, majd maszek vendéglősök működtettek. Az Ófalu kedvelt fagyizója volt ez a hatvanas és a hetvenes években, a kilencvenes évekbeli új üzemeltetők azonban már ezt a részleget megszüntették. Az épület egy ideig falumúzeumnak adott helyet, ma már bontásra vár az intézmény új felújítási terveinek megfelelően.
 
Nagy Sándor utcai fagylaltos, Szabadság út-Nagy Sándor utcai sarok
A még emlékező csömöriek többsége számára az első valódi cukrászda volt Csömörön. A faház épületben a hetvenes években kezdetben zöldséges, majd vegyes bolt (a legendás Kati presszó tulajdonosa üzemeltette) működött, aztán egy XVI. kerületben lakó cukrászmester felségével „maszek” cukrászdát nyitott itt a nyolcvanas évek elején. A kornak megfelelő, egyszerű kialakítású, egy-két benti, egy-két kinti vendégasztallal ellátott cukrászda szolid süteménykínálattal és a maihoz képest természetesen sokkal kisebb választékot nyújtó fagylaltpulttal rendelkezett. Gyakran azonban kígyózó sorok, folyamatos forgalom jellemezte. Sokan nagyon szerették a helyet, még ma is lelkesen mesélnek róla. Aztán a kilencvenes években tulajdonost váltott, 1997-ben viszont bezárt és videotéka működött a helyén. Az épület tisztázatlan körülmények között leégett, sokáig csúfolkodott a főút mellett a rendezetlen kis téren, majd az önkormányzat 2012 elején az épület maradványait eltakaríttatta és parkot épített ide.
 
Jázmin Cukrászda, Széchenyi út
A „modern” idők első, igazi cukrászda kísérletének tekinthetjük. Először, 2010-ben a Széchenyi út-Hegyalja utca sarkán lévő, jelenleg nemzeti dohányboltként működő egység faházában nyitott meg, majd pár hónap után átköltözött a Széchenyi út elejére, a jelenlegi hamburgeres helyére. Az épület mostani megjelenése lényegében ekkor alakult ki. (Ha valaki tudja követni, mennyi féle szolgáltatás váltogatta egymást ebben az épületben, mindenképpen szóljon!…) Az igényes kialakítású kereskedelmi egység valódi cukrászda hangulatát árasztotta kulturált belső terével és hangulatos kerthelyiségével. Igényes, budai cukrászatból szállították ide a süteményeket, amelyek ára azért általában igen magas volt. Tortarendelést kezdettől felvettek, de az igazi különlegesség a helyi, házaknál sütött csömöri sütemények árusítása volt. Sajnos, két éven belül, működtetési problémák miatt, bezárt.
 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.