Újabb lemondás a német nemzetiségi önkormányzatban
2020. 09. 27.Ismét változik a helyi német nemzetiségi önkormányzat összetétele.
Augusztus végével adta be lemondását Bretz Ágnes német önkormányzati képviselő, amelyet képviselőtársai szeptemberi ülésükön hivatalosan is tudomásul vettek. Ő már az ötödik jelölt, aki visszaadta mandátumát a 2019-es választáson indult és képviselői helyet szerzettek közül. Az előzményeket az alábbiakban foglaljuk össze.
Mint ahogy korábban beszámoltunk róla, a 2019. októberi önkormányzati választást követően lemondási hullámmal szembesülhetett a helyi német közösség, amelynek 2010 óta van nemzetiségi önkormányzata Csömörön. Először a legtöbb szavazatot kapó német nemzetiségi jelölt, Boross Jenő „köszönte meg” annak a közel száz nemzetiségi választónak a bizalmát, aki szavazatával támogatta, hiszen ő át sem vette megbízó levelét (korábban, 2013-ban települési képviselői mandátumáról is lemondott). Ezt követően az ötfős német testületbe bejutottak közül a korábbi ciklusban elnökhelyettesi posztot betöltő Szikora Judit sem vette át a megbízólevelét. Maradtak tehát hárman: Bretz Ágnes, Drahos Réka és Lencsés Szilvia. A megüresedett két helyre a törvényi előírások szerint a nem bejutó jelöltek közül a sorrendben két legtöbb szavazatot kapó jelöltet kérte fel a választási bizottság. A hatodik helyezett Nagy Réka vállalta a képviselőséget, a hetedik helyet elérő, korábbi elnök, Dunavölgyi Illésné viszont nem, a szavazati sorrendben őt követő fia, Dunavölgyi István pedig szintén nemet mondott. Az őket követő, kilencedik helyezést elérő Pál Krisztina vállalta a megbízatást, így 2019 októberében megalakulhatott az ötfős testület.
Ebben az összeállításban szűk egy évig tudtak együtt dolgozni a képviselők. Érdekesség, hogy a most lemondó Bretz Ágnes az előző ciklusban is volt képviselő, ám úgy, hogy akkor éppen ő volt az, aki egy lemondott képviselő, Mervald Noémi helyére került be a német önkormányzatba.
A választási bizottságnak most ismét fel kellett kérnie a szavazati sorrendben következő (10. helyezést elért) jelöltet az újra megüresedő helyre, hogy teljes legyen az ötfős testület. Skoda Nikoletta azonban nem vállalta a képviselői munkát, így ő a hatodik (!), mandátumot szerző, de a képviselő-testületi megbízatást nem vállaló német induló. A 11. helyet elérő Halápi Szilvia igent mondott, ezzel a rövidesen sorra eskütétele után ismét teljes létszámban működhet majd a testület.
Boross, Szikora és Bretz lemondásával, illetve a korábbi elnök, Dunavölgyi Illésné sikertelen választási szereplésével komoly hangsúlyeltolódás következett be a német önkormányzatban az előző két ciklushoz képest, ugyanis ők a régi német csömöri családokból származó jelöltek voltak. A testületben jelenleg egyedül az éppen most bekerülő Halápi Szilvia bír helyi, sváb gyökerekkel. A többi négy képviselő (közülük kettő helyi általános iskolai tanár, egy pedig helyi óvónő) komoly támogató bázisának a német nemzetiségi oktatásban és nevelésben érintett szülői közösség számít.
(Képünk az egyik népszerű helyi sváb hagyományőrző eseményen, a téltemetőn készült a Csömöri pataksétánynál.)
Hozzászólok