Élen a focisták, második helyen a kézisek

A kézilabda csapat sikeres idénykezdete második helyet ért az alapszakaszban. A labdarúgók nehéz kezdés után belelendültek, és továbbra is vezetik a tabellát.

A Csömör KSK férfi kézilabda csapata utolsó két mérkőzését (Dunakeszi, Vác) is megnyerte, így az Ózdi Kohász mögött a második helyen zárt az NB/II C csoportjának alapszakaszában. A rájátszásban (felső ház) jó pozícióból indul az érmes helyezés megszerzésért. Laurencz Szabolcs vezető edző együttese. A szombati mérkőzéséről  a csomorsport.hu oldalon olvasható részletes beszámoló,  illetve a Csömör Sport Facebook oldalán további friss kézilabdás hírek érhetőek el.
     Már ősszel is a Csömör KSK labdarúgó csapata vezette a tabellát Pest megye II. osztályának Északi csoportjában, és a helyzet nem változott a tavaszi három forduló után sem. Igaz, nem jól indult az idény, hiszen Veressegyház ellen idegenben vereség (4-2), majd itthon Isaszeg ellen döntetlen (2-2) követte egymást, de most hétvégén már az Ecser elleni idegenbeli győzelem (1-3) igazolta, hogy a csapat komolyan gondolja a bajnokság megnyerését. Szerencsére a konkurensek is botladozva kezdtek, így 5-7 pontos előnnyel várja Illés Károly és Tihanyi Ármin edzőpáros együttese a szombati, Mogyoród elleni rangadót. Részletes tudósítások a csomorsport.hu oldalon olvashatóak
a Csömör Sport Facebook oldala pedig friss sport információkkal szolgál.

(Fotó: Csömöri Hírek.)

 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.