Nagytarcsán pártmentes önkormányzat alakult

A hétvégi időközi választáson a közeli Nagytarcsa nagyközségben hosszú, másfél évtizedes kormánypárti időszak ért véget: a teljes képviselő-testület független jelöltekből áll mostantól.

Nyolc településen tartottak időközi önkormányzati választást július 10-én, melyek közül igazából Nagytarcsán volt érdemi tétje a voksolásnak, hiszen itt polgármestert és teljes képviselő-testületet választottak – nem véletlen, hogy ezen a voksoláson érdemi, 44,7%-os választói részvétel volt, míg máshol általában 25% vagy az alatti arányban vettek részt a szavazáson a választók. Ennek előzménye, hogy 2020 októberében feloszlatta magát a képviselő-testület, mivel a Fidesz-KDNP színeiben 2014 után 2019-ben ismét újraválasztott Rimóczi Sándor Vilmos polgármesterrel nem tudott együtt dolgozni a testület nagyobb része, ami a járványügyi időszakban csúcsosodott ki. A 2019 őszi választáson már csak 38%-kal nyert a kormánypárti jelölt, a hivatalosan független képviselőkből álló testületben 3-3 volt a fideszes támogatású és a valóban független jelöltek aránya. Az egyre gyűlő helyi konfliktusok kapcsán kis többségét hamar elvesztette Rimóczi, és végül a többségbe kerülő kritikusai az így szinte működésképtelen testület feloszlatása mellett döntöttek. Ám a kiírt időközi választást a járványügyi szabályok miatt nem lehetett megtartani egészen mostanáig.
            Hónapokkal ezelőtt már lehetett tudni, hogy nagyrészt új testület alakul: Rimóczi Sándor polgármester részben egészségügyi okokból már nem vállalta az indulást, és a testületből is mindössze egy fő indult újra a választáson képviselői, egy fő pedig polgármesteri posztra pályázva. Két csapat formálódott: a korábbi önfeloszlatást kezdeményező, részben körülük alakuló függetlenek csoportja „Otthonunk-Nagytarcsa” szlogennel indulva (polgármesterjelöltjük: Gulyás Tamás István) és egy nagyrészt teljesen új FIDESZ-es csapat (polgármesterjelöltjük: Réthy Erik Károly. Képviselői csapat nélkül, így lényegében esélytelen, független polgármesterjelöltként indult el Szlaukó Istvánné, aki Rimóczi mellett egy rövid ideig alpolgármester is volt, és egyébként jelenleg egyúttal a helyi szlovák nemzetiségi önkormányzat elnöke.
            A helyiek elmondása szerint a jelöltek nagy része viszonylag ismeretlen volt a nagytarcsai közéletben, nem kevesen közülük csak néhány éve költöztek a településre – ez mindkét táborra jellemző volt. Így a szervezettségnek nagy szerepe volt a választásban, amiben a független csoport sokkal jobb teljesítményt nyújtott. A lemondott vezetés körüli botrányos hangulat is csökkentette a Fidesz csapat esélyét, így talán mégsem volt annyira meglepő a végeredmény: 64%-kal Gulyás Tamás István független jelölt lett a polgármester, és a hat képviselői hely mindegyikét is független jelölt szerezte meg: Barna Ervin Árpád, Bardócz Gábor, Rédei Attila, Sándor Béla, Berna-Pataki Szandra Mária, Jurics Jolán.
            A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a szavazatok 29%-át kapta, a fideszes képviselőjelöltek mindegyike nagyon messze volt a bejutástól (részletes eredmények itt olvashatóak: www.nagytarcsa.hu ). Csömöri politikai vonatkozás, hogy ebben a Pest megyei országgyűlési választókörzetben (Gödöllő 4. sz. vk.) meghatározó szerepe van a Vécsey László parlamenti képviselő körül csoportosuló több csömöri Fidesz-tagnak is, akik a leszerepelt FIDESZ-jelöltek kampányában vettek részt.
            Végül megjegyezzük: Nagytarcsa ugyan nem határos közvetlenül Csömörrel, de a két település között igen szoros a kapcsolat: számos rokoni, családi szál van, sok azonos nagycsalád jelenléte figyelhető meg mindkét településen, továbbá egyházi (főleg evangélikus, de újabban református is) vonalon is komolyak az együttműködés tradíciói, illetve a két szlovák nemzetiségi önkormányzat szintén jó kapcsolatot ápol egymással.
            A szomszédos XVI. kerület egyik egyéni körzetében (2. evk.) is időközi önkormányzati választást tartottak, amire azért került sor, mert Vajda Zoltán korábbi önkormányzati képviselő a közös ellenzék jelöltjeként tavasszal országgyűlési képviselő lett, így önkormányzati mandátumáról le kellett mondania. A Fidesz a 2019-ben itt csak kis különbséggel alulmaradt jelöltjét, Horváth Andort indította újra, ami döntőnek bizonyult, mert az ellenzék nem talált ismert jelölteket. Igen alacsony, mindössze 25%-os választói részvétel mellett a kormánypárti jelölt nagy többséggel, 68%-kal nyert. Az MSZP-Párbeszéd-MMM támogatásával, hivatalosan független jelöltként induló Farkas Adrián 15%-ot, a külön induló DK-s jelölt, Kertész Edit 13%-ot kapott.
 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.