Nagy kézis győzelem, nagy játék, nagy közönség

Óriási hangulatú mérkőzésen verte a Csömör KSK csapata a Salgótarján gárdáját. A csömöri kék-sárgák a férfi NB/II-es bajnokság élére álltak szombaton.
 
A vendég salgótarjáni együttes futott, hajtott, a csömöri csapat pedig játszott – így is összefoglalhatjuk a férfi kézilabda bajnokság NB/II. Északi csoportja rangadójának lényegét, ahol a szombati napig mindössze egy pontot vesztő, második helyen álló Csömör KSK csapata az eddig százszázalékos, azaz minden mérkőzését megnyerő Salgótarjáni SKC együttesét fogadta.
            Majdnem teltház, közel 400 néző gyűlt össze a bajnokság utolsó előtti fordulójának, és egyúttal az egész bajnokság eddigi legnagyobb rangadójának összecsapására. A tét lényegében az őszi bajnoki cím volt. A vendégeket szépszámú, igen hangos és lelkes szurkolótábor kísérte el a nógrádi megyeszékhelyről a csömöri sportcsarnokba. A csömöri szurkolótábor azonban most mindenen túltett: a „hazai” kapu mögött dobbal, dudával, és főként szűnni nem akaró, a nem túl reményteljesnek tűnő pillanatokban is végig kitartó buzdítással segítette a hazaiakat. Szinte az egész mérkőzésen fülsiketítő volt a hangzavar a nézőtéren. Változatos, nagy iramú és igen színvonalas megoldásokat hozó párharcot láthatott a közönség, akik között sok régi ismert csömöri kézilabdás is feltűnt.
            A csömöri csapat kezdett jobban, pár góllal vezettek Bakosék, de a félidő közepén felpörögtek a vendégek, kiegyenlítettek és szünetig folyamatosan több góllal vezetve érzékeltették: a bajnokság megnyerésére törekszenek. A félidőben 15-11-es előnnyel fordult a Salgótarján. Sőt, a második félidő elején már 5 gólra nőtt a különbség. A csömöri sportoldal (www.csomorsport.hu) tudósítása szerint ennek ellenére a hazaiak nyugodtnak tűntek. Valószínűleg igaza volt a tudósítónak, aminek az is lehetett az oka, hogy az eredmény ellenére határozottan úgy tűnt: jobb játékosokból áll Bagyánszki Zsolt edző gárdája. A második félidő tízedik perce táján pedig valóban komoly változás állt be a mérkőzésen: a csömöri játékosok remek egyéni megoldásokkal, rögtönzésekkel vagy éppen szépen kijátszott akciógólokkal átvették a vezetést, amihez hátul Kerekes egyre több bravúros védése is hozzájárult. Az eddig minden ellenfelüket magabiztosan verő salgótarjániak pedig kezdtek görcsössé válni, sőt, a vészhelyzetre jellemző módon játékos edzőjük is beszállt a játékba. Hiába: Bártfay szélső ejtései, Nádasdi és Csajbók átlövései és betörései, Bakos György középső góljai és lenyűgöző irányítójátéka klasszis különbséget eredményeztek a hajrára. Az utolsó öt percben már tombolt a csömöri közönség. A vége 34-28 lett a Csömör KSK javára.
A bajnokság élére álló hazai gárdát nagy ünneplésben részesítették lelkes szurkolói.
A mérkőzésről részletes tudósítás a Csömör Sport oldalán olvasható.
 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.