Már alig vártuk: szombaton hivatalosan is elindult az országgyűlési kampány

Dorosz Dávid az Egységben Magyarországért közös ellenzéki jelöltje és Tuzson Bence a Fidesz jelöltje is összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat már az első napon.

Nem volt nehéz: az ország legnagyobb választókörzetében, a közel 100 ezer választópolgár közül mindössze 500 (!) fő ajánlása szükséges a jelöltállításhoz. 2014-ben változott ilyen nevetségesre a hazai választási rendszer ajánlási része. 2010-ben még sokkal nehezebb volt jelöltséget szerezni, három okból is.
Egyrészt: kb. fele ekkora választókörzetek voltak, mint most, így nagyságrendben kevesebb polgár ajánlhatott egy körzetben jelöltet.
Másrészt: nem 500, hanem minimum 750 ajánlás kellett a jelöltséghez.
Harmadrészt: és ez a legfontosabb különbség: 1990-2010 között, harminc évig ún. „kopogtató cédulákon” lehetett ajánlani, ám minden választópolgárnak csak egy ilyenje volt, vagyis ha valaki egy jelöltnek kitöltötte a kis méretű lapot, akkor már mást nem jelölhetett. Így nagyon kellett sietniük, „kopogtatniuk” a házakba az aktivistáknak, mert könnyen elvitték előlük az ajánló cédulákat más jelöltek.
            Csömörön a két nagy tábor (más induló pártokról, jelöltekről egyelőre nem tudunk) szombat délelőtt standolt a Laky saroknál (a Príma Áruháznál a FIDESZ, a körforgalomnál az egyesült ellenzék). A fideszesek jól megszokott „baráti” helyükön, még a Széchenyi úti zöldségesnél is állítottak egy kis standot, de azt csak igen rövid időre. Érdekesség, hogy ők vasárnapi aláírási időpontokat is megjelöltek, sőt, eredetileg a jóval nagyobb körzeti településeken kevesebb helyen és időpontban jelöltek meg standolási helyet, mint Csömörön – igaz, ez a legutóbbi közleményük szerint már szűkült. Ők egyébként, az ország más körzeteihez hasonlóan, kinn vannak az utcán és gyűjtik tovább az aláírásokat.
     Nincsenek azonban lemaradva aktivitásban az Egységben Magyarország közös ellenzéki pártjai, sőt! Az elmúlt hónapokban már megjelentek többször is a nagyközségben népszavazási ívekkel, illetve az elmúlt hetekben az utcákat járva személyesen adták át választási szórólapjaikat a lakosoknak, az őszi ellenzéki előválasztási kampányról nem is beszélve.
     Végül egy érdekesség: a Tuzson Bence Facebook oldalán megjelenő képek szerint a helyi református egyház gyülekezeti termében választási-párt fórumot tartottak, ahol még a FIDESZ pártlogója-zászlója is díszítette az előadó termet, ahol Esztergály Előd lelkész konferálta fel a jelöltet.
(Kép forrása: Tuzson Bence országgyűlési képviselő Facebook oldala)

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.