A pedagógus kollégái nem támogatják Bátovszky János iskolaigazgatót
2026. 06. 5.
Csütörtökön szavaztak a csömöri általános iskola pedagógusai az egyetlen beérkezett vezetői pályázatról, de nem kapta meg a többségi támogatást.
24 igen és 27 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett elutasította a Csömöri Mátyás Király Általános Iskola tantestülete Bátovszky János igazgató pályázatát, akinek idén lejárt az 5 éves vezetői megbízatása, de újra beadta a jelentkezését.
Múlt héten jelentette be Lannert Judit új oktatási miniszter a saját Facebook-oldalán, hogy minden hazai iskolában, ahol lejárt az igazgatók mandátuma, a pedagógusoknak szavazniuk kell a posztra pályázó jelöltekről (több mint 400 ilyen intézmény van idén nyáron). A szavazást az illetékes tankerületek kirendelt képviselőinek kell lebonyolítaniuk június első felében.
Csömörön ez mindkét oktatási intézményt, a zeneiskolát és az általános iskolát is érinti, hiszen mindkét iskolában a már több ciklus óta vezetői posztot betöltő igazgatónak nyáron lejár a mandátuma.
Miért érdekes ez? Azért, mert a hazai oktatás évek óta egyre fokozódó központosításának eredményeként a helyi iskolaigazgatók kinevezésébe egy idő óta nem, hogy a pedagógusoknak, szülőknek vagy az önkormányzatnak, de még az állami tankerületnek sincs beleszólása (utóbbinak csak véleményezési joga van). A kinevezésekről korábban a belügyminiszter döntött egy személyben, és ez a hatáskör az új kormány átszervezésével az oktatási miniszterhez került. Lannert Judit nyilván most gesztust akart gyakorolni a pedagógustársadalom felé, hogy már a most folyó pályázatok során beleszólási jogot engedett a tanároknak. Azt viszont, hogy ezeket a szavazási eredményeket milyen módon veszik figyelembe a kinevezéskor, még nem lehet tudni.
Így azt sem lehet tudni, mi lesz a következménye a sokak számára váratlan csömöri eredménynek. Információink szerint lett volna még egy pályázó, de ő az utolsó pillanatban visszalépett. Ilyenre a korábbi ciklusokban is volt példa, hiszen nem túl népszerű egy borzasztóan központosított rendszerben, minimális önálló jogkörrel rendelkező igazgatónak jelentkezni. Az viszont, hogy a már két évtizede igazgató Bátovszky János kinevezésének meghosszabbítását még úgy sem támogatja a pedagógusok többsége, hogy ő az egyetlen jelölt, nagyon komoly kritikát jelent vele szemben. Meglepő lenne, ha ezek után a miniszter újra kinevezné 5 évre. Valószínű, hogy ideiglenes, pl. egy éves megbízást ad, vagy esetleg az egyik igazgatóhelyettest nevezik ki az átmeneti időre. Erre lehet, hogy már csak azért is szükség lesz, mert állítólag Bátovszky azt mondta szűk körben a szavazás előtt, hogy ha nem kapja meg legalább a szavazatok kétharmadát, nem vállalja tovább, és ő fog lemondani.
Megkérdeztük az önkormányzat oktatási- és ifjúsági ügyekért felelős alpolgármesterét, Lesták Máriát, mit gondol a kérdésről. „Sajnos nem volt túl jó az együttműködés az igazgatóval, az iskola szakmai programjáról, terveiről semmilyen tájékoztatást nem kaptunk, cserében viszont mindig újabb és újabb pénzügyi támogatási igények érkeztek felénk. Ezeket általában szívesen megadtuk, hiszen csömöri gyerekekről van szó, még ha sajnálatos módon ki is zárt minket a törvény abból, hogy bármi közünk lehessen az iskoláinkhoz. Azt is szomorú volt látni, hogy az utóbbi években egyre több kiváló pedagógus ment el a csömöri iskolából, amiben elmondásuk szerint nagy szerepet játszott az igazgató vezetői stílusa, és az, hogy nem kapták meg az elvárható szakmai-emberi megbecsülést tőle.” Fábri István polgármester a szerdai pedagógusnapi ünnepségen, még az iskolai szavazás előtt, sokak számára meglepően kritikusan beszélt az iskolavezetésről. „Nagyon bízunk abban, hogy végre a település visszakapja az iskoláit. Úgy gondolom azonban, hogy míg a zeneiskolával kiválóan lehet majd együtt dolgozni az intézmény fejlesztésén, az újabb szakmai programok megvalósításán, az általános iskola esetében azonban a vezetői hozzáállás miatt mindez nagyon problémás lehet. Semelyik intézményt, egy iskolát meg pláne nem lehet olyan autoriter módon vezetni, ahogyan a csömöri iskolát vezeti az igazgató, ahol a gyermekek érdeke vagy a gyermekekért kiálló pedagógusok melletti, olykor szükséges kiállás mindig háttérbe szorul. A körzeti, sőt, az országos tankerületi központ vezetője is elégedetlen volt már Bátovszky Jánossal és, ha lett volna jó jelentkező a korábbi években, támogatták volna. Nem meglepő azonban, hogy nem volt komoly érdeklődő, hiszen nagyon kevesen akartak egy ilyen oktatási rendszerben igazgatók lenni. Ám mostantól, amikor érdemi esély van a változásra, már sokkal perspektívikusabb lehet ez a pozíció.”
A Csömöri Krammer Teréz Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában lezajlott szavazás sokkal egyértelműbb eredményt hozott, és ez összecseng az önkormányzat pozitív intézményi értékelésével is: Ráduly Ildikó teljesen egyhangú szavazással, maximálisan bírja kollégái bizalmát. Itt jó eséllyel ismét 5 éves kinevezés történik majd.
(Fotó: www.csomor.hu)
Hozzászólok