Új kávéfajta Csömörön: 3 in 11
2025. 04. 8.
Ennek pedig a végösszege: 37,5%. Ilyen sajátosan számolnak a listás (vagy fideszes?) képviselők a helyi önkormányzatban.
Sok-sok rendkívüli csúcsot állított fel vagy éppen produkált különlegességeket a múlt évi csömöri önkormányzati választáson a polgármesteri szavazás mellett az összes egyéni körzetet is óriási arányban elvesztő, ám a választási szabályok okán három listás képviselői helyet mégis szerző csoport.
Ők nem mások, mint a 2024 februárjában alakult Köz(ös)ségünkért Egyesület, akik nem csak magukat tették már a nevükben is zárójelbe, hanem csúcsra járatták az „azzal tévesztünk meg mindenkit, hogy össze-vissza beszélünk” című kommunikációs stratégiájukat is. Íme néhány gyöngyszem ezek közül:
1.) Ugyan már több mint fél éve ücsörögnek a civil többségű képviselő-testületben a szervezet delegált tagjai, ám még egyetlen, a falu ügyeivel kapcsolatos írásos előterjesztéssel, javaslattal sem éltek az önkormányzat felé. Márciusban ugyan majdnem „porszem került a gépezetbe” egy kósza beadványuk miatt, de támogatóik végül megnyugodhattak: csak egy senkit sem érdeklő, belső szervezeti szabályzati módosításkísérletet adtak be a jegyzőhöz.
Sőt! A napokban megjelent 8 oldalas friss kiadványukban is hűek voltak önmagukhoz: miközben egyéni sérelmeiket sorolták, nem beszéltek a település fejlesztéséről egy szót sem…
2.) Fentiekkel függ össze, hogy a 2024. évi választási kampányban megfogalmazott települési javaslataik kapcsán úgy döntöttek, hogy következetesen hallgatni fognak minden programpontjukról: útépítés, intézménybővítés, fekvőrendőrök megszüntetése stb. Egy javaslatukról azonban mégsem tudtak lemondani: arról, hogy meg kell szüntetni a térség legszínvonalasabb helyi lapját, a Csömöri Hírmondót, mivel szerintük a nyomtatott helyi újságokat már senki sem olvassa. Mivel ez persze nincs így, ezért a testület többsége a lap megtartása mellett döntött. Hogyan is lehetne ezen javaslatuk elutasítására frappánsan válaszolni? Talán a mindennél intenzívebb internetes kommunikációval? Oh, hát nem, nem, Kedves Olvasó! Hanem azzal, hogy április elején kiadtak ők is egy minden háztartásba bedobált, nyomtatott újságot…
3.) Na, de mi is ez az új kávéfajta, amire e cikk címe utal? Nem, nem a Nescafé 3 in 1, a „Három az egyben” csömöri változata! Hanem a 3:11= 37,5% képlete. Ők ugyanis ezt a sajátos „számítást” tekintik tárgyalási alapnak a testületi arányok meghatározásához. A tényleges helyzet az, hogy 8 civil képviselő mellett 1 civil polgármester van az önkormányzatban, ők pedig 3 képviselői hellyel rendelkeznek. Ez 12 fő: 9 innen, 3 onnan. Ám szerintük ebből nem következik az, hogy a civilek kétharmados többséggel bírnak, mert – miután sajátos logika alapján még a polgármestert sem számolták bele a testületbe – az írásos anyagukban azt adták le, hogy egy 11 fős képviselői testületben az arányt így kell számolni: „8:3=37,5%”. (A helyes számítás nyilván ez: 3:11=0,27 vagy 3:12=0,25) Nosza, ezen eredeti számítási mód okán azonnal bizottsági elnök-helyettesi pozíciót követeltek maguknak a pénzügyi bizottságban. Csömör költségvetési számaiért aggódók megnyugtatása végett jelezzük: nem kapták meg. (A beadvány itt olvasható.)
4.) Nem volt éppen szokványos a csoport önkormányzati „beiktatása” sem.
Múlt év június 18-án átvette a három listán bejutott képviselőjük is a megbízó levelét: Mátyás Sándor, Fábiánné Varga Mária és Farkas Mihály.
Az október 3-án esedékes alakuló-eskütétellel zajló képviselői ülésre Mátyás Sándor nem jött el, mivel már korábban leszervezett egy külföldi utazással járó magán munkát (ő így kezdte volna polgármesteri munkáját, ha megnyeri a választást…).
Az október 17-i ülésre, a számára leszervezett eskütételre sem jött el Mátyás Sándor, mert két nappal előtte betegségre hivatkozva lemondott a mandátumáról, vagyis mégsem vállalta a képviselői megbízatást.
A szervezeti csapatból helyette bekerült Olgyay Bálint részére is eskütételi ceremóniával készült volna az önkormányzat, ám ő sem tudott eljönni a november 14-i testületi ülésre, családi utazásra hivatkozva. A következő, decemberi testületi ülésen pedig azért nem tette le az esküt Olgyay Bálint, mert közölte, hogy a megválasztott képviselő-testület előtt nem, hanem csak szűk jegyzői-választási bizottsági körben mondja el a hivatalos esküszöveget.
Magyarországon példa nélküli, hogy valaki nem hajlandó a képviselő-testület (akikkel együtt fog dolgozni évekig), illetve a nagy nyilvánosság előtt letenni a képviselői esküjét, hanem szinte titokban, csak igen szűk körben.
5.) Mátyás Sándor bukott polgármesterjelölt jóllehet nem vállalta a képviselőséget, ám mégsem hagyott fel a helyi politikával: április első felében, múlt év tavaszához hasonlóan, ismét Liechtenstein demokráciájának szellemében hirdette meg lakossági fórumát. Az európai mini állam fő védjegyei: olyan alkotmányos monarchia, ahol a nagy hatalommal bíró herceg a gyakori népszavazási eredményeket is felülírhatja döntéseivel; a nők jogait sárba tiporják (és tiporták) az egyik legkeményebb európai abortusztörvénnyel és azzal, hogy Európában utolsónak kapták meg a szavazati jogot a kilencvenes években; továbbá: a községeknek joguk van kilépni az államból. És persze a lényeg: a helyi önkormányzatokat nem civil szervezetek, hanem kivétel nélkül politikai pártok alkotják. Lehet, hogy innentől kezdve a település sorsa azon áll vagy bukik, vajon a csipet-csapat kezdeményezi-e Csömör nagyközség Liechtensteinhez való csatolását 2025-ben…?
6.) Liechtenstein ide vagy oda, azért a csömöri polgárokat nem könnyű átverni! Ha valakinek eddig nem tűnt volna fel, hogy a térség régóta legfanatikusabb FIDESZ-es aktivistái, pl. dr. Ákoshegyiné Krizsán Anna és Halász Jánosné felváltva szoktak koszorúzni hol a Fidesz, hol a Köz(ös)ségünkért Egyesület nevében a nagyközség hivatalos rendezvényein, akkor a legújabb, „CsömörInfó” nevű kiadványuk eloszlatott végül minden kételyt. Az egyesület elnöke ugyanis félretette összes, tavaly tavasszal még hirdetett lokálpatrióta szempontját, és nyíltan, írásban politikai-ideológiai alapokon álló szervezetként határozta meg a Köz(ös)ségünkért Egyesületet: a „nemzeti-konzervatív szervezet”-ként megjelölt, „elvbarátokból” álló csoport vezércikkben hirdeti azt a kormánypropagandát, miszerint igenis jó dolog, ha elveszik a települések iparűzési adójának jelentős részét (a gépjárműadó és az SZJA teljes elvétele mellett), hiszen azok úgyis örömmel „adakoznak” más településeknek. Felkészül: Mogyoród, Nagytarcsa….
2019-ben éppen ilyen faluellenes retorikával kampányolt a helyi FIDESZ akkor, amikor az iskola államosítása ellen fellépő civil önkormányzatot bírálta.
7.) És ami végképp különlegessé teszi a Közösségünkért Egyesületet a helyi közéletben:
az 1990-es rendszerváltás óta, vagyis 35 éve bármilyen vegyes összetételű, politikailag kiegyenlített is volt egy adott ciklusban a helyi képviselő-testület, olyanra még nem volt példa Csömörön, hogy valamely csoport önálló, a testülettől elkülönülő, politikai frakcióként határozta volna meg önmagát. Az abszolút kisebbségben lévő, három fős mini csoport ugyanis már az alakuló ülés előtt ezt tette, egyúttal önálló „frakcióirodát” követelve magának az egyébként is túlzsúfolt hivatalban. Mint ahogy teszik ezt a napokban is, amikor a művelődési házban három képviselőjük tájékoztató (sic!) önkormányzati fórumnak nevezett lakossági eseményt szervezett…
Folyt.köv.
Hozzászólások
Tenczer Györgyné
k, 04/08/2025 - 20:44
Permalink
Végre született egy frappáns
KamuKapitány747
sze, 04/09/2025 - 00:15
Permalink
Számomra csupán az tűnik
Erdősi József
sze, 04/09/2025 - 19:41
Permalink
Ezt olvasva megint "meredek"
Hozzászólok