Teljes HÉV-felújítás várható a gödöllői-csömöri vonalon?

November 10-én jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a hosszú távon tervezett HÉV-Metro összekötés előtt az elkövetkező években nagy HÉV-felújítások várhatóak. Ez a köztes, jó kompromisszum lehet Csömörnek.
 
„A Kormány 1565/2018. (XI. 10.) Korm. határozata a budapesti elővárosi gyorsvasúti vonalak (HÉV) egységes rendszerben történő fejlesztéséről” című dokumentumban több HÉV-vonal, köztük az Örs vezér tere-Gödöllő-Csömör (H8-as és H9-es HÉV) közötti szakaszok közép- és hosszú távú fejlesztésének koncepciójáról döntött. Ez Csömör kötöttpályás közlekedésének jövője szempontjából óvatos bizakodásra adhat okot, még ha még semmilyen érdemi döntés nem is született arról, megmarad-e a csömöri HÉV vagy buszos közlekedés lesz helyette Cinkotáig. Miért is mondjuk azt, hogy ez egy pozitív fejlemény?
               A kormány most novemberben ugyanis nem a BKK közismert fejlesztési tervét tárgyalta, hanem a MÁV-HÉV Zrt. javaslatát. A HÉV-et néhány éve üzemeltető mávosok ugyanis – szemben a fővárosi önkormányzattal és a BKK-val, illetve egyes minisztériumi vezetőkkel – minden HÉV-vonal, benne a csömöri is, megtartását és fejlesztését javasolják. A főváros nagyformátumú terveihez, mint több HÉV-vonal és a Metro teljes összekötése, képest reálisabb célnak tartják a nagyon leromlott állapotú vonalak felújítását, minőségi fejlesztését. A mostani kormányhatározat ezt erősíti meg, és elrendeli a középtávú felújítás és fejlesztés megtervezését, előkészítését. Igaz, a több mint negyvenéves HÉV-szerelvények lecserélésére, a rossz minőségű vágányok és állomások felújítására a legjobb esetben is legalább 2-3 évet várni kell, de legalább elindul ennek tervezése és nem a több mint 300 milliárd forintba kerülő metrósítási gigaberuházást kell tologatni magunk előtt. Főleg, hogy ez utóbbi megvalósítására jelenleg végképp nem áll rendelkezésre semmilyen forrás.
           Azt is látni kell, hogy az önkormányzati választások előtt a fővárosi vezetésnek is ígérni kellett, méghozzá nagyot, hogy metrós fejlesztések lesznek minden irányban (Csepel, Ráckeve, Szentendre, Gödöllő, Bp. XVII. kerület, sőt, még Kunszentmiklós  és Tass is föld alatt lesz elérhető a tervek szerint…), de azért jócskán eltolták ennek megvalósítási lehetőségét, hiszen a meglévő hálózat nagyfelújítása, ám metrós átalakítás nélkül, eltart még vagy 5-8 évig. Sok más önkormányzati szereplő van még persze, köztük Csömör is. A mi esetünkben nem mondták ki a kötöttpályás közlekedés megszüntetését, de azért itt is van egy apró megjegyzés: sűrűn hivatkoznak ugyanis arra, hogy az utasforgalom alakulásától függően kell dönteni a buszos vagy héves-elővárosi vonatos változatról. Szóval van még miért aggódniuk a környezetbarát, átszállás nélküli, kiszámítható kötöttpályás közlekedést óhajtó csömörieknek, aláírásgyűjtőknek vagy önkormányzatnak… És ha már önkormányzat: Fábri István polgármester úgy nyilatkozott korábban, hogy az államtitkári válaszlevélben kibogozhatatlan volt, ki is az igazi illetékes a HÉV fejlesztése ügyében – nos, a kormányhatározatban szereplő felelősök alapján most már van felelős bőven: miniszterelnökséget vezető miniszter, innovációért és technológiáért felelős miniszter, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Budapest Főváros Önkormányzata, MÁV-HÉV Zrt.
      És mi a helyzet a hátsó, úgynevezett Kavicsbánya vágánnyal, amin próbajáratot tartottak nemrég Csömör-Kistarcsa-Kerepes között? Az üzemeltető MÁV-HÉV Zrt. vizsgálja a járat beindításának lehetőségét 2019 folyamán, de ez a kormányhatározattal nincs összefüggésben, hanem inkább üzemeltetői-fenntartói kérdés.

( A címlap fotón még a régi, 2014-es BKK fejlesztési tervben szereplő látványtervet mutattuk be a csömöri elővárosi vasútállomásról, ami azonban sajnos - árulkodó módon - a 2017-2018-as tervben már hiányzik - talán most megint bekerül az új tervekbe...)
 
 

Hozzászólások

Kérdezték Szerkesztőségünket, hogy ez a kormányhatározat mit takar pontosan. A cikkben található a rövid értelmezésünk, ezt nem ismételnénk meg (a lényeg: semmi nem dőlt még el, de van elmozdulás jó irányban), de akik szó szerint el akarják olvasni az idevonatkozó kormányhatározatot, itt megtehetik: http://www.magyarkozlony.hu/dokumentumok/aa7103decc8c61b39779a09217dcc3c1f4b3e77e/megtekintes

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.