Civil győzelem Fóton is
2025. 05. 1.
A szomszédos kisvárosban a Kormányhivatal is öngólt rúgott.
Két egyéni képviselői körzetben is időközi önkormányzati választást kellett kiírni Fóton. Az egyik körzetben haláleset, a másikban lemondás miatt. A vasárnap lezajlott választások eredménye: teljes civil győzelem, fideszes megsemmisülés, kormányhivatali öngól.
A fóti 7. sz. egyéni képviselői körzetben elhunyt Csorba István képviselő, akit 2024-ben második alkalommal választottak meg az ott élők. Legutóbb helyi civil csoportok (Civil Demokraták Városunkért, Polgárok Fóruma) és ellenzéki pártok (Demokratikus Koalíció, Párbeszéd) színeiben szerzett mandátumot. Az ő megüresedett helyére kiírt voksoláson, 24 % -os választói részvétel mellett, Lehóczki Sándor a FOTE-Egységben a Városért jelöltjeként nagy fölénnyel, 64%-kal nyerte a választást. Második helyen egy másik civil szervezet, a Civil Demokraták Városunkért Egyesület jelöltje, Dárday Zoltán végzett 18,3%-kal. Harmadik az a Márkusné Gonda Zsuzsanna lett 11,0%-kal, aki alig egy éve még FIDESZ-jelöltként egy másik körzetben próbálkozott, akkor is sikertelenül.
A fóti 5. számú egyéni választókörzetben - ahol a polgármester, taktikai okokból, lemondott képviselői mandátumáról - 20%-os részvétel mellett Sebestyén László, a FOTE-Egységben a Városért jelöltje nagyon nagy fölénnyel, 87,7%-kal nyerte a választást. Berkes Tamás független jelölt 12,3%-ot kapott, ő még 2024-ben a fóti fideszes csapat tagjaként fotózkodot a 444.hu szerint.
Mindkét körzet tanulsága: a FIDESZ eltűnt, a többi ellenzéki párt sem indult, már csak civilek versengtek.
A fóti helyzet további különlegessége, hogy 2024-ben 52%-os szavazataránnyal a polgármesternek megválasztott Merkwart Krisztián képviselői mandátumot is nyert a FOTE-Egységben a Városért Egyesület jelöltjeként az 5. sz. egyéni választókörzetben. Ez „nem tetszett” a Pest Megyei Kormányhivatalnak, amely úgy döntött, hogy elkezdi sajátosan értelmezni a 35 éve mindenkinek egyértelmű törvényt: törvényességi felügyeletet gyakorolva érvénytelenítik azokat az ún. minősített többséget igénylő önkormányzati döntéseket, amikor csak egy szavazat döntött a civil többség javára. Az érthetetlen jogi csűrés-csavarásról a Telx.hu számolt be részletesen, mint ahogy arról is, hogy több térségi polgármester szolidaritásból – hiszen utóbbiak abszolút testületi többségük miatt nem érintettek a kérdésben – kiállt az ily módon betámadott Fót, Üllő, Kerepes, Pécel civil önkormányzati vezetése mellett.
A fóti polgármester úgy döntött, hogy lemond a képviselői mandátumáról abban a reményben, hogy ha az ő körzetében a saját csapatától sikerül bejuttatni egy új embert, akkor már garantáltan – a sajátos „kormányhivatali logika” szerint is - abszolút többsége lesz a képviselő-testületben. Bejöttek a számításai, hiszen a csapata simán nyerte a körzetet, ráadásul a másik körzetet is, így a FOTE-Egységben a Városért Egyesület megnyugtató többséget szerzett az önkormányzatban.
Több más Pest megyei település (Üllő, Pécel, Kerepes) is ebben a helyzetben van, ők azonban nem engedtek a kormányhivatali pressziónak, amiért a hatóság bírósághoz fordult, így ott nyáron várhatóan ítélet születik.
Hozzászólok