Fábri István polgármester keményen bírálta a megyei jogú városok szövetségének elnökét

Szita Károly fideszes kaposvári polgármester kedden, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában tett hitet a leváltott kormány államosított iskolarendszere mellett.

Felhívást tett közzé Csömör polgármestere, Fábri István, amelyben határozottan érvelt az önkormányzati autonómia mellett és elutasította Szita Károly fideszes kaposvári polgármester álláspontját, miszerint az önkormányzatoknak nem kell visszakérniük az iskolákat, mert az állam jól látta el eddig is a feladatát, a központosított tankerületi rendszer megfelelően működött. Fábri István szerint elfogadhatatlan, hogy éppen egy olyan önkormányzati érdekképviseleti szervezetnek, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke mondja ezt, amelynek tagjai, a legnagyobb hazai települések, éppen, hogy leginkább képesek lennének fenntartani, működtetni a közoktatási intézményeket, és többségük akar is majd élni ezzel a lehetőséggel. Fábri leszögezte: az iskola ügye mindig a település legfontosabb ügye kell, hogy legyen, az önkormányzatoknak fel kell vállalniuk az iskolák működtetését, a helyi fiatalok oktatásának, nevelésének, boldogulásának segítése érdekében. Hasonló az álláspontja a legnagyobb hazai önkormányzati érdekképviseleti szervezetnek, a Gémesi György gödöllői polgármester által vezetett Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) is.
     A csömöri polgármester (aki egyben a MÖSZ felügyelő bizottságának elnöke), úgy véli, a kaposvári városvezető elárulja a polgármesteri hivatást, és elárulja a helyi közösségeket. Az ilyen polgármesterek szerinte „házmesterek” és nem valódi települési vezetők akarnak lenni. Utal arra is egy fél mondattal, hogy Szita méltatlan politikai szerepet vállalt a választási kampányban, ami miatt a megyeszékhelyek városvezetői a lemondatását tervezik: sok korábbi akciójához hasonlóan decemberben megpróbálta presszionálni az összes hazai polgármestert, hogy külön önkormányzati határozatban (!) ítéljék el a Tisza Párt vélt adóterveit, az önkormányzatokkal szemben tervezett megszorításait (később bíróság mondta ki, hogy nem léteztek ilyen tervek, ezek hamisítványok). Sok nagyváros polgármestere elítélte Kaposvár polgármesterének pártpolitikai alapú akcióját, de Csömörről is kapott kemény kritikát már akkor is. Szita Károly évekkel ezelőtt szintén sokat szerepelt a médiában, amikor kényszerűen elismerte a róla napvilágra jutott információkat: kilenc éven keresztül a kommunista állambiztonság titkos megbízottja volt III/II-es ügynökként.
            Fábri István levelét, ami a helyi önkormányzati honlapon olvasható el, eddig már sok polgármesterhez eljuttatta. A csömöri önkormányzat az elmúlt években élharcosa volt az iskolaállamosítás elleni önkormányzati küzdelemnek. Legutóbb az önkormányzatokért felelős korábbi miniszternek, Navracsics Tibornak írt levelet, korábban pedig az önkormányzat bírósághoz is fordult az államosítás alaptörvény ellenessége miatt

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.