A mi körzetünkben Dorosz Dávid esélyes a győzelemre

Igaz, szinte lehetetlen megjósolni, hogy a kiélezett küzdelemben mi lesz a végeredmény. Egy kis elemzés.

Információink szerint egyes korábbi nyilvános közvélemény-kutatások és a legfrissebb belső felmérések, továbbá több nyilvános elemzés is az Egységben Magyarországért közös ellenzéki jelöltjének, Dorosz Dávidnak a győzelmét valószínűsítik Pest megye 5. sz. választókörzetében. Valóban sok szól az ő befutása mellett, de Tuzson Bencének, a FIDESZ jelöltjének, jelenlegi országgyűlési képviselőnek is bőven van oka reménykedni.
Lássunk egy kis helyi esélylatolgatást, nézzünk meg több szempontot is!
Először sorra vesszük a Dorosz Dávid győzelme mellett szóló érveket.

1. „Taktikai szavazás.”. A HVG.hu -n hetek óta állandó „rovat” a taktikaiszavazas.hu választási térképe. Itt Dorosz viszonylag biztos nyerésre áll. Az oldal egyszerűen csak annyit csinál, hogy a 2018-as ellenzéki szavazatokat összesíti és mellé teszi az akkor győztes FIDESZ-es jelölt szavazatait. Ezek szerint Tuzson 43,27%-oz kapott, Rónai Sándor (DK) 36,24%-ot, Varga Zoltán Péter 15,45%-ot, Kohut Ákos (Momentum) 3,54%-ot. Most mindhárom ellenzéki párt összefogott, így, ha csak ezt a három szavazótábort adjuk össze, akkor 55,23% áll a jelenlegi közös ellenzéki jelölt mellett, ami viszonylag sima győzelmet jelenhetne. A nyers számok alapján ezt nem tekintik ezért még „billegő” körzetnek sem. Ám ilyen egyszerűen nem adhatóak össze a szavazatok, a szavazók nem szavaznak automatikusan „át”, sőt, még a véleményük is változhat (persze a FIDESZ-ből is ábrándulhatnak ki többen).

2. Az önkormányzati faktor. Gyakran utalnak politikai elemzők a 2019-es önkormányzati választásra, ami az ellenzék előretörését hozta országosan (azért nem a győzelmét, csak mondjuk úgy a döntetlen körüli állás kiharcolását). A már korábban sem egyértelműen kormánypárti körzetben összességében e téren nem volt jelentős változás, bár valamelyest érezhető az ellenzék további erősödése. Jelenleg két fideszes, egy ellenzéki és négy független-civil vezetésű önkormányzat van az ország legnagyobb (!) népességű választókerületében.

Gödön a fideszes vezetést az ellenzéki összefogás váltotta, a polgármester 49%-kal nyert, a testületben is (igaz, eléggé ingatag) össz ellenzéki többség alakult ki. Fóton 2014-ben még magabiztos, 44%-os Fidesz győzelem született a polgármester választáson, 2019-ben már csak mindössze 29%-ot (!) ért el a kormánypárti polgármester, amivel ugyan még választást nyerhetett a sok (5 fő) jelölt szoros versenye miatt. A körzeti központban, Dunakeszin néhány százalékos erősödés volt tapasztalható a fideszes városvezetés eredményeit illetően. A két civil központban, Versegyházon és Csömörön nem volt érdemi változás: előbbiben az országos csúcstartó Pásztor Béla polgármester óriási előnye (87%) valamelyest csökkent (75%), Csömörön viszont ismét száz százalékban civil lett a testület, a polgármester erősödése mellett (64-ről 70%-ra). A kilencezres Erdőkertesen és az alig több mint másfél ezres Csomádon mindkét alkalommal független képviselők alkották a testületet.
Mindezeket figyelembe lehet venni az esélyeknél, de azért csak nagyon óvatosan ajánlott számolgatni, hiszen egy település önkormányzati választási eredménye annyira sok tényezőtől függ – sokkal inkább, mint az egyéni országgyűlési képviselő választás.

3. A körzetben egységes az ellenzék. Ami Dorosz Dávid mellett szól, az viszont éppen az, hogy ebben a körzetben az ellenzéki összefogás ténylegesen nagyon erős a mostani kampányban. Az előválasztáson alulmaradt Tonzor Péter DK-s jelölt az egyik legaktívabb kampányembere a csapatban: személyesen járja az utcákat, kopogtat a házakban, minden Dorosz-fórumon ott van. A másik fő kampányember pedig Varga Zoltán Péter, megyei önkormányzati képviselő, aki igen aktív a közösségi médiában (országos ismertségét rendszeres kórházi bejelentkezései adták a Covidos időszakban): ő 2018-ban a Jobbik 15%-os eredményt elérő jelöltje volt. Az előválasztáson végül nem induló Vajda Viktória Momentumos jelöltnek szintén sok kiállása volt Dorosz Dávid mellett.

4. Intenzív kampány a körzetben. Az ellenzéki kampány Dunakeszin és térségében rendkívül erős, szinte minden téren felveszi a versenyt a jóval nagyobb erőforrásokkal megtámogatott kormányzati kampánnyal szemben: közösségi média intenzitása, rendszeres szóróanyagok a postaládákban, plakátolás intenzitása. Amiben különösen erős Dorosz, az a személyes jelenlét, ami valószínűleg országosan is az egyik legaktívabb ellenzéki jelöltté teszi: rendkívül sok utca fórum, kisebb konferenciák, választási fórumok, több mint egy hónapja tartó intenzív kopogtatás a házaknál, rendszeres standolások.

5. Országos politikus. Dorosz helyi kampányára igen ráerősít, hogy számos módon hangsúlyozza: ő országos súlyú politikus. Jelen volt már kampányfórumaim többek között Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely, Gémesi György, Szabó Tímea Párbeszédes politikus, Donáth Anna Momentum-elnök és európai uniós képviselő, Újhelyi István európai uniós képviselő, a térség összes ellenzéki országgyűlési képviselőjelöltje, a választókörzet és több szomszéd térségi polgármester. Az utóbbi egy hónapban az országos médiában az egyik legtöbbet szereplő ellenzéki jelölt lett: pl. többször volt élő adásban az ATV-ben, a HVG.hu is közölt vele kapcsolatos híreket. Sokszor hangsúlyozza, hogy a főpolgármester kampányfőnöke volt a sikeres 2019-es fővárosi önkormányzati választáson (a rövid idejű főpolgármester-helyettesi pozíciót és az egy ciklusra szóló országgyűlési képviselői időszakot nem hangsúlyozza a kampányban).

6. A gödi Samsung-gyár botránya. Dorosz nagy energiákat fektet a Gödön épült Samsung gyár kérdésére, és nem csak környezetvédelmi elköteleződése miatt (az LMP-ből indult), hanem mert valóban országos botrány lett a beruházásból.
A környezetvédelmi szempontokat nélkülöző, a térségben óriási felháborodást kiváltó szennyező üzem fejlesztése szimbóluma lett a minden helyi érdeket félretoló központi hatalomgyakorlásnak. A kiemelt gazdasági övezet-törvény, amit erre a beruházásra találtak ki, nem ad semmi beleszólást a helyi önkormányzatnak, és az ott élő lakosoknak is csak minimális, formális vélemény-nyilvánítást tesz lehetővé még egy kirívóan szennyező üzem lakóházak mellé telepítése esetén is. A közel húszezres Göd lakóitól ráadásul még a gyárból befolyó adóbevétel jelentős részét is elvették. Meglepetés lenne, ha mindez nem jelentene szavazatvesztést bármely, a körzetben induló kormánypárti politikusnak, de legalábbis minimum a közvetlenül érintett településen.
Vannak emellett különböző típusú helyi problémás ügyek még az egyes településeken, amiket bemutat az ellenzéki jelölt, és amelyeknek valamennyi hatása biztos van az ottlakók szavazási preferenciáira, de ennek mértékét nehéz megbecsülni.

És most nézzük a Tuzson Bence esélyei mellett szóló érveket!

1. Ő a jelenlegi képviselő. Tuzson Bence 2014-ben és 2018-ban is megnyerte a körzetet. Az aktuális országgyűlési képviselő mindig előnnyel indul: az ismertsége adott, az emberek ráadásul könnyebben szavaznak a biztosra, mint a bizonytalanra.

2. Nagyobb botrányok nélkül. A jelenlegi országgyűlési képviselőt az ellenzéki kommunikáció egyrészt a választókörzetéért a parlamentben alig (vagy egyáltalán nem) felszólaló politikusként, másrészt sok-sok zűrös ügyben feltűnő fideszes háttéremberként mutatja be. Az igazság viszont az, hogy Tuzson Bencéhez nem sikerült kötni igazából egy látványos botrányt sem (a gödi Samsung gyár ügye is csak közvetve érinti őt). Az is túl áttételes a szavazóknak, hogy a valóban nem túl jól csengő Rogán-Szijjártó csapat egyik embereként kommunikálnak róla. Az egyetlen komolyabb itteni büntetőügy (a korábbi fideszes csömöri polgármester-jelölt bírósági elítélése) tekinthető még érdemi negatív hírnek vele kapcsolatosan, de ez szintén csak közvetve érinti Tuzsont és főleg a nagyközségben lehet hatása. Talán a legutóbbi, irányítottnak tűnő térségi civil pénzosztás tekinthető térségi hírű ügynek, ám ennek hatását nehéz felmérni.

3. Sok megvalósult és tervezett fejlesztés. Az utóbbi hónapokban egymást érik a választókörzet településein megvalósuló fejlesztési tervek bejelentései. Új iskola, óvoda, egészségügyi intézmény, sportpálya, közlekedési beruházások, egyházi infrastruktúra bővítése stb. Nem kevés fejlesztés valósult már meg a térségben, ráadásul Tuzson Bencének az óriási európai uniós támogatásokat is sikerül állami forrásokként bemutatnia, az ellenzéki-független média pedig kontroll nélkül átveszi az ezzel kapcsolatos híreket, szinte kiegészítve a közmédia vagy a helyi fideszes újságok, internetes médiumok sikertörténeteit. Az önkormányzati saját erőből elkészült beruházásokkal kapcsolatos kommunikációt is sikerült háttérbe szorítania.

4. Hatalmas erőforrások a kampányban. Mindenütt óriási a kormánypárti médiafölény, Pest megye 5. számú választókörzetében is. Az egyéb kampány eszközöket érintő plusz lehetőségeket is kihasználja Tuzson Bence, ami lehet, hogy sokak számára nem szimpatikus és átlátszó, de egyértelműen megvan a szavazaterősítő hatása a megfelelő célcsoportokban. Ismert helyi emberek nyílt kiállása is jellemzőbb őmellette: ilyen pl. a körzeti központ Dunakeszi polgármesterének folyamatos kampánya vagy éppen a csömöri református lelkész személyes hitvallása. Ezekről az utóbbi napokban folyamatosan jelennek meg posztok Tuzson Facebook oldalán és amiben a Dorosz is megpróbálja felvenni a versenyt.

A már januárban és februárban látványosan érezhető gazdasági gondok az országban és az ukrajnai háború berobbanása nehezen modellezhető folyamatokat indíthatott el az emberek pártokhoz való viszonyában, a választási preferenciákban, ezért az átlagosnál is nehezebb megjósolni a választás eredményét az egyéni körzetekben is.
Az utóbbi napok egy érdekes megfigyelése azonban árulkodó lehet az esélyek megéléséről. Addig, amíg a szomszédos megyei körzet, a 4-es választókörzet közeli településein (Kistarcsa, Kerepes, Nagytarcsa, Gödöllő, Isaszeg) szinte nem létezik a plakátrongálás műfaja (legalábbis vasárnap délutánig nem), addig Dunakeszin, Fóton, Gödön és Csömörön is éjszakai, zűrös figurák szisztematikusan rongálják az ellenzéki jelölt plakátjait…
 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.