Nyilvános és zártkörű választási gyűlések Csömörön

Dorosz Dávid ellenzéki jelölt nyilvános fórumot tart pénteken Csömörön, Tuzson Bence kormánypárti jelölt múlt heti fórumáról csak a szűk körű meghívottak tudhattak.

Március 18-án pénteken, este 7 órakor tartja csömöri választási fórumát Dorosz Dávid, az Egységben Magyarországért közös ellenzéki képviselőjelöltje. A rendezvényen felszólal Újhelyi István, az Európai Unió képviselője is. A helyszín a művelődési ház nagyterme lesz.
       Dorosz igen intenzív kampányt folytat az utóbbi hetekben a Pest megyei választókerületben, így Csömörön is. Személyesen az utcán van folyamatosan támogatóival, kampány csapatával, járják a házakat, kopogtatnak, beszélgetnek az emberekkel, számos fórumot tartanak. Legutóbb szerdán, Dunakeszin Márki-Zay Péter közös ellenzéki miniszterelnök-jelölttel tartottak utcafórumot, ahol Donáth Anna, a Momentum elnöke és európai uniós képviselője is felszólalt. A körzetben igen egységes az ellenzéki csapat, hiszen az előválasztáson még rivális jelöltje, a DK-s Tonzor Péter az egyik legaktívabb kampányembere Dorosznak, mint ahogy a 2018-as választás Jobbikos jelöltje, Varga Zoltán Péter is őt segíti a mostani választáson.
            Nemrég jelent meg a Helyi Hírhozó című választókerületi ellenzéki újság újabb száma, amelyet minden háztartásba eljuttattak. Ezenkívül az utcai jelenléte is igen erőteljes az ellenzéknek, Márki-Zay Péter Major úti óriás plakátján kívül Dorosz-plakátok is igen sok településrészen tűnnek fel az utcai oszlopokon. A jelölt Facebook oldala naponta több bejegyzéssel, hírrel, választásra buzdító felhívással frissül. Kiemelt témák: környezetvédelem fontossága, korrupció elleni küzdelem, agglomeráció közlekedési problémáinak megoldása. Az elmúlt napokban a pénteki választási fórumjáról külön nyomtatott szórólap is megjelent. Lehet, hogy ez a rendezvény idén az egyetlen nyilvános választási fórum lesz Csömörön, mert hogy…
            Tuzson Bence múlt hét kedden tartotta választási gyűlését a helyi művelődési ház kistermében, ám lényegében titokban, hiszen erről csak a kiváltságosok, illetve akik a FIDESZ választási címlistáján szerepeltek tudhattak. Az interneten sem nagyon volt nyoma az esemény beharangozásának, illetve egy helyen igen: Bánhidi Balázs, a helyi FIDESZ korábbi bukott polgármesterjelöltje, akit nemrég börtönre ítéltek szervezett bűnözésért, lelkesen hirdette saját Facebook oldalán, hogy Tuzson Bence vendége Kocsis Máté, a kormánypárt frakcióvezetője lesz.
Az, hogy Tuzson Bence nem mert nyilvános fórumot tartani, különösen meglepő annak fényében, hogy jelenleg még ő a körzet országgyűlési képviselője. Igaz, az ukrajnai háború kitörése óta kevés nyilvános fórumot tartottak a fideszes képviselők, főleg olyanok, akik – mint Tuzson – tagjai a kormánynak, amely Putyin-barátsága miatt elvesztette hitelességét nagyon sok ember számára.
            A képviselőnek direkt kiadványa az utóbbi egy-két hétben nem jelent meg. A nemrég indított újság, az Itt lakunk, Csömörnek viszont megjelent a második száma, amiben Tuzson kiemelt publicitást kapott. Nem véletlen, a lapot kifejezetten a választásokra indították, botrányos körülmények között kapott támogatást és számos szálon kötődik a körzeti fideszes propagandához. 
Emellett a Fidelitas (itt tölt be kommunikációért felelős alelnöki posztot Baczkó Norbert korábbi helyi alapszervezet vezető) dobálgat még ellenzéki jelöltet lejárató szórólapot.
      Tuzson is igen aktív a Facebookon. Szinte minden településről bejelentkezik, számos megvalósult és tervezett fejlesztésről számol be. Gyakoriak a helyi közösségekben, különösen az egyházaknál tett látogatásai. Fő kampányembere a dunakeszis Dióssi Csaba polgármester. Neki jelentek meg először utcai plakátjai településünkön, de azóta ebben a versenyben egyelőre lemaradt. Kevésbé intenzív kampányát többen azzal magyarázzák, hogy a FIDESZ-ben „elengedték a kezét” (hasonlóan az elítélt bűnöző társához, Bánhidi Balázshoz). Az országos pártlistára egyáltalán nem került fel , és ahhoz képest, hogy kormánytag, a Miniszterelnökség kommunikációs államtitkára, szinte egyáltalán nem tud bejutni az országos médiába.

 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.