Ismét sikeres volt a civil szemétszedési akció
2025. 04. 7.
Két hétvégén dolgoztak az önkéntesek több mint tíz helyszínen.
A Csömöri Civil Egyesület tizennyolc éve (!) szervezte meg első külterületi szemétszedési akcióját, amelyhez több helyi civil csoport is csatlakozott. Az első nagyobb alkalmon több száz (!) tonna szemetet gyűjtöttek össze önkéntesek a csömöri határban. És bár azóta lényegesen kevesebb a külterületi szemétlerakás, melyben nagy szerepe van a helyi civil önkormányzat intézkedéseinek is, sajnos még mindig szükség van az önkéntesek munkájára, akik általában évente kétszer, tavasszal és ősszel is végeznek nagytakarítást. A helyi akciók eredményeként igen sajátos kontraszt is kialakult a határban: míg a csömör közigazgatási terület nagy részén évközben sem súlyos a helyzet, a nagy akciók után pedig látványos a tisztaság, a közvetlenül mellettünk lévő egyes települések határaiban, földútjain viszont nem ritkán óriási szemétkupacok éktelenkednek.
A rossz időjárás miatt idén két hétvégén tevékenykedtek az idejüket, energiájukat erre áldozó helyiek. Március 29-én szombaton a Szent Rita Karitász Közösség a Kálváriához vezető stáció útvonalát és Réz utca felvezető szakaszát, a Csömöri Polgárőr Egyesület a Panoráma utcát és környékét, a Csíkvölgyi Wass Albert Vadásztársaság a bánya és a Határ út egyes szakaszait, a Turnovszky István Kertbarát Kör a Kistarcsára vezető földutakat, a Vox Animi Kórus Egyesület a Vágóhíd utca kivezető szakaszát és a Horgásztó környéki földutakat tisztította meg. A Csömöri Civil Egyesület tagjai két helyen gyűjtötték össze az illegálisan lerakott hulladékot: Természetismereti Park és környéke, Szabadság úti M0-s felüljáró melletti mellékutak. A Csömöri Baptista Gyülekezet az M0-s alumínium híd környékét tisztította meg. Későbbi időpontban csatlakoznak a Csömöri Evangélikus Gyülekezet és a Csömöri Sport Kft. önkéntesei.
Egy korábbi márciusi hétvégén a Csömöri Horgász Egyesület tagjai is sokat dolgoztak a horgásztó környékének nagytakarításán.
A több hétvégén zajló csömöri akcióhoz cégek is csatlakoztak: az egyik csoport munkáját pl. az ÁR-LA Magyarország Kft. gépei segítették, de a legnagyobb helyi kereskedelmi vállalat, az Auchan Magyarország Kft. csömöri áruházának (Auchan Liget) önkéntesei is a település egyes részeinek megtisztásán dolgoznak majd.
Az összegyűjtött zsákokat a Községgondnokság munkatársai szállítják el és adják le a hulladéktároló telephelyére. Ők biztosították ingyenesen a résztvevőknek a gyűjtő zsákokat és a kesztyűket is.
Hozzászólok