Bálok nélkül maradunk idén is

2021 után 2022 téli hónapjaiban is elmaradnak a bálok, pedig ha valami, akkor a helyi báli szezon igazán „buli” szokott lenni.

Reménykedtünk benne még ősszel, de január elejére eldőlt: a művelődési ház, a sportcsarnok és az önkormányzat vezetői a járványügyi helyzet ismételt rosszabbodása miatt egyhangúan döntöttek arról, hogy januárban és februárban nem tartják meg a zenés-táncos rendezvényeket, így közte a bálokat sem.
            Igazán tele volt pedig most is a naptár: novemberben, felvezetőként, még az adventi időszak előtt Karitász bált és Erzsébet napi bált terveztek volna, de a katolikus közösség szervezői, illetve a kertbarátok már előre lemondták az eseményt. Januárban aztán indult volna az igazi báli programsorozat, de már szinte senki sem reménykedett benne: egészségügyi bál, szlovák bál, kertbarát bál, iskolai bál, két óvodai bál, sportbál. (Az iskolai, hagyományosan őszi „Márton napi” bált most kivételesen februárban rendezték volna.)
            A gyakran többszáz fős csömöri báli mulatságok a civil szervezetek tagjainak, az intézményi dolgozóknak, pedagógusoknak, szülőknek nagyon fontos közösségépítő programjai, de egyúttal kiváló szórakozási lehetőségek is számukra és sok más érdeklődő, kikapcsolódni vágyó csömöri számára is.
Reméljük, tavasztól, ha nem is bálok, de szabadtéri programok során találkozhatnak egymással a csömöri emberek… Addig is ajánljuk Tisztelt Olvasóink figyelmébe korábbi írásunkat arról, hogy milyen is egy csömöri bál:
https://csomorihirek.hu/CSH-Milyenbal-2020.jan.12
 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.