120 milliós plusz bevétel, 120 milliós sarc
2025. 04. 6.
Íme a kormány újítása: 100%-os extrapofit adó a településeknek. Csömörön ez májusra 120 millió forint plusz elvételt jelent az eddigi 450 millió Ft fölött.
Megérkeztek a helyi iparűzésiadó befizetések adatai a térség önkormányzataihoz. Az első félévi adatok alapján mi Csömörön örülhetnénk is, hiszen a múlt évi, hasonló időszakhoz képest 120 millió Ft plusz összeg folyt be a helyi önkormányzathoz. A Gödöllői járás 15 települése közül mindössze három településen több a bevétel, a többieknél azonban az általánosan rossz gazdasági környezet miatt sajnos kevesebb adó folyik be, mint 2024. évben ilyenkor. Az első féléves, március 15-i bevétel egyes településeken többszázmillió forinttal elmarad a korábbi évhez képest.
Na, de elégedettek lehetünk-e valójában?...
Csömör nagyközség, néhány más térségi településhez hasonlóan, hiába gazdálkodott jól és hiába növekszik az iparűzési adóbevétel évről-évre (vagyis a cégek termelése után járó adó), most már az idei első féléves 740 millió Ft-ból 120 millió Ft-ot inkasszál az állam, mivel most lépett életbe az új törvény: azoknál az önkormányzatoknál, ahol több lesz az iparűzési adóbevétel, mint 2024-ben, a teljes plusz összeget elveszi a kormány. Mindezt az egyébként is kötelezően befizetendő ún. szolidaritási adó fölött, ami 450 millió Ft-os plusz befizetést jelent a mi településünk részéről az állami kasszába 2025-ben.
Ráadásul az évről-évre elért csömöri adóbevétel növekedés egy ideje, más településekhez hasonlóan, már nem elsősorban a fejlesztési lehetőségeket növelte (arra már alig maradt pénz), hanem a folyamatos egyéb elvonások (pl. gépjárműadó és ún. szolidaritás adó), továbbá a hatalmas magyarországi infláció ellensúlyozását szolgálta a település alap működtetésében.
Hónapok óta erről szólnak a hírek, és most kezdjük érezni: valóban életbe lépett az extra sarc (egy médium ezt 100%-os extrapofit adónak nevezte el), vagyis a települések hiába növelik gazdasági potenciáljaikat, a plusz bevétel mind az államkasszába folyik.
Állítólag ott vannak némi problémák….
Az is kiderült, hogy a jelentősebb adóbevétellel rendelkező településektől elvett ún. szolidaritási adó nem a szegényebb településeknek megy, hiszen ott ebben az évben éppen felére csökken az állami támogatás.
Tippelési versenyt is indíthatnánk, vajon hova megy el a településeken helyben megtermelt pénz?...
Hozzászólok