1135 lépés a Pataksétányon, civil közösségi reggeli a régi Strandtéren
2025. 05. 5.
Igen szép időben kezdődött a majális Csömörön, sokaknak a pataksétányon sétálva, a civil közösségi reggelivel.
Ismét meglepetéssel indult a Pataksétányon a civil közösségi séta: a Csömöri Civil Egyesület standja után harminc méterrel egy közelben lakó, 8 éves kisfiú települt ki és frissítő gyanánt limonádét osztott a hagyományos lokálpatrióta rendezvényre indulóknak. Emellett gitárján ismert rock slágereket játszott, tapsra ragadtatva a lelkes hallgatóságot.
Az 1135 lépés a Pataksétányon… című kezdeményezés a település első okleveles említésének évszámára utal, amivel Csömör az észak-kelet pesti térség legrégebbi, írásos dokumentummal rendelkező települése. Erre kívánják évről-évre felhívni a figyelmet a szervezők, akik a falu közepén kanyargó patak melletti könnyű sétára buzdítják a reggeli frissülésre és rövid túrára vágyókat. Idén kisebb jubileumot is ünneplünk, hiszen 890 éves a település, 310 éves pedig az újratelepítés.
Ideális, napsütéses időjárás fogadta a csömöri kisgyermekes családokat, túrázókat, kirándulókat, akik természetkedvelőként mind érdeklődést mutattak az elkövetkező hetek szervezett túrái iránt is: Fábri István és Tormay-Lesták Mária így nem elsősorban településvezetőként, hanem egyesületi tagként, lokálpatrióta szervezőként hívta fel a figyelmet a Csömöri körtúra teljesítménytúrájára, a 19 kilométeres Boglárka túrára, a Kistérségi kerékpáros körtúrára és a Szentivánéji túrára (szervező: Sipos Tamás).
Az Ulicskán és a Bulgárkerten áthaladva – amely egyúttal a vizes tanösvény útvonala is - érkeztek meg a régi strandtérre a résztvevők. A Természetismereti Parkban a Csömöri Civil egyesület tagjai, támogatói lelkesen kínálták a frissen sütött rántottás tálakat, a lekváros-kakaós-nutellás palacsintákat, illetve teát, kakaót. Nem hiányozhatott az asztalról a reggel sütött friss kovászos kenyér. Ismét népszerű volt a múlt évekhez hasonló paradicsomplánta osztás, melynek egy része a régi csömöri palánta „leszármazottja”.
A közeli vizes tanösvény, mezítlábas játszótér és patakpart a gyermekek számára kínált természetközeli kikapcsolódást.
A település legnagyobb május 1-jei rendezvénye, a Tót majális a helyi szlovák nemzetiségi önkormányzat szervezésében egész nap zajlott a Gorkij fasorban, a Szlovák Házban.
(Fotó: Csömöri Hírek)
Hozzászólok