Újtelep-Hőstelep: 2 választókerületben 8 induló
2024. 06. 4.Pásztor Sándor ellen négy, Onhausz Erzsébet ellen két jelölt száll ringbe.
Az alábbiakban röviden bemutatjuk az 1. sz. és a 2. sz. választókerületben induló képviselőjelölteket. A két körzet lényegében egybefüggő településrészt alkot, ám a választási törvény szerint két külön választókerületre kellett osztani.
1. sz. egyéni választókerület (Újtelep): 5 induló képviselőjelölt.
(Szabadság út–Vasút sor, illetve Ferenc u.–Állomás u. által határolt utcák)
Pásztor Sándor a Csömöri Civil Egyesület jelöltje. 2010-es képviselői megválasztása előtt is aktív tagja volt a település közösségi életének. Az 1990-es években már a Csömöri Vállalkozók Egyesületének elnökségi tagja volt, majd 2006-tól a Csömöri Civil Egyesület alapító elnökségi tagja. Az önkormányzatban igen aktív több területen, többek között-a térfigyelő-kamerarendszer kiépítése, közlekedésbiztonsági intézkedések sora, a tűzoltók és a polgárőrök támogatása is a nevéhez fűződik.. A pénzügyi bizottságban a rendkívül szigorú számokérés és takarékosság híve. Ismert személyisége nem csak lakókörzetének, hanem az egész településnek, három évtizede vezeti könyvelő irodáját a Csokonai utcában.
Garadnai Zoltán a néhány hónapja létrejött, eddig semmilyen tevékenységet nem végző Köz(ös)ségünkért Egyesület jelöltje. Főlevéltáros, az MTA köztestületének tagja. Egy ideje önkormányzati finanszírozású, történelmi témájú előadásokat szervez a könyvtárban. Húsz éve költözött Csömörre, a választási bemutatkozó fórumon elmondása szerint az elmúlt hetekben kezdett megismerkedni lakókörzetének távolabbi utcáival…
Dr. Tóth Lajosnéról, a Demokratikus Koalíció jelöltjéről a nyilvános anyagok alapján annyit tudhatunk meg, hogy TB-ügyintéző. Csömöri kötődése nem ismert.
Szuhai János töltőállomás-vezető helyettes független jelöltként indul. Több javaslata van a község fejlesztésére, melyek jelentős része már szerepel az önkormányzat programjában, néhány javaslatot a lakókörzetére fogalmazott meg. Helyi közösségi tevékenysége eddig nem volt, valószínűleg bemutatkozó anyagában ezért is inkább szüleiről, családfájáról ír lelkesen.
Veres Zoltán autószerelő független jelöltként indul. Tősgyökeres csömöri, sokan ismerik, főleg arról, hogy óriási mennyiségű régi kerékpárt gyűjtött össze, és legalább ennyien lepődtek meg a választáson való indulásán…
Esélyek: Akár az ismertség, akár a választási programok megalapozottsága, akár a közösségi aktivitás tekintetében Pásztor Sándor messze kiemelkedik a körzet jelöltjei közül.
2. sz. egyéni választókerület (Újtelep egy része-Hőstelep): 3 induló képviselőjelölt.
(Ady E., Nagy Sándor, Mező, Gárdonyi, Táncsics, Corvina, Akácos, Híd, Bajcsy-Zs. E., Kölcsey, Domb utca, Emlékmű köz)
Onhausz Erzsébet a Csömöri Civil Egyesület jelöltje. Tájépítészként a korábbi önkormányzati vezetések alatt a település szépítésében jeleskedett. Már húsz éve is lényegében ő koordinálta Csömörön a parkosításokat, játszóterek létrehozását, kezdeményezte a fásítási programokat, az utcákban a szervezett virágültetéseket. A helyi tervtanács tagja volt, amikor 2019-ben képviselőnek megválasztották. Az elmúlt öt évben talán az ő nevéhez fűződik a legtöbb és leglátványosabb települési akció Csömörön: irányítja a parkosításokat, az erdővásárlásokat, a lakossági faültetéseket, a virágültetési akciókat, koordinálta kollégáival az esővízgyűjtő edények, a szelektív kukák kiosztását, a komposztálási akciót. A csömöri iskolások, a környezet iránt elkötelezett lakosok számára igen sok programot szervez, az iskolai tankert szakmai vezetője, a patakrehabilitáció és vízmegtartási programok koordinátora.
Fábiánné Varga Mária a Köz(ös)ségünkért Egyesület jelöltje. Két évtizedig vidéken férje vállalkozásában dolgozott, hét éve költözött vissza a településre, ahol a Vízműsoron egy lovardát vezetnek. A februárban megalakított, tevékenységet eddig nem végző egyesületük választási fórumán mindössze egy javaslata volt: a lakosoknak virágokat kellene ültetniük a buszmegállókban.
Rovó Ferenc Lászlóné, a Demokratikus Koalíció képviselőjelöltje. Szakmája: bőrdíszműves. Csömörhöz való kötődése nem ismert.
Esélyek: Úgy tűnik, hogy a Csömöri Civil Egyesülettel szemben jelölteket állító két szervezet csak azért állított ebben a körzetben jelöltet, hogy meglegyen a teljes települési listájuk. A DK-s és a Köz(ös)ségünkért Egyesület jelölt egyikének sincs ugyanis helyi közösségi tevékenyége, de a jövőre vonatkozó saját terveket, programokat sem fogalmaztak meg a kampányban. Józan számítás alapján Onhausz Erzsébet újraválasztása nem lehet kérdéses.
(A Csömöri Civil Egyesület jelöltjeinek bemutatkozásai és a velük készült interjúk itt tekinthetők meg: https://csomorihirek.hu/egyesuleti-jeloltek )
Hozzászólok