Csömör, ahogy még nem láttad…

Ez a szlogenje annak a várhatóan napokon belül elinduló új honlapnak, ahol a településről számos új film, videófelvétel, illetve archív fotó és filmrészlet lesz elérhető mindenki számára.
 
Fél éve érlelődik az az önkormányzati program, amelynek célja, hogy egyrészt rendszeres mozgóképes beszámoló készüljön a település életéről, másrészt lehetőség szerint minél több olyan videó- és filmfelvétel elérhető legyen egy helyen, amely Csömörrel kapcsolatos. Külön fontos elem lesz az interaktivitás, várják a lakosok régi fényképfelvételeit, vagy akár házi készítésű, digitalizálásra váró videókazetták anyagait, amelyek a hetvenes, nyolcvanas évek közösségi eseményeit örökítették meg.

Az internetes megjelenítést nem csak az indokolja, hogy számos lehetőséget rejt magában, hanem a viszonylag olcsó üzemeltetés is.
 

Íme ízelítőül a magazinműsor főcíme:

 
 

Hozzászólások

A civil őnkormányzat szoro lapján tőbbek kőzőtt az is szerepel betartottuk igéretűnket szilárd utburkolattal láttuk el a Kálvária alatti terűletet.Én it lakok 50 éve de nem találom azt azutcát amit szilárd utburkolattal láttak el .A másik fájo pontom a Kistarcsai ősszekőtő főld ut .Nem az a bajom hogy főld ut hanem hogy járhatatlan .Szerintem a Polgármester felelősége necsak a Fő utak hanem az ősszekőtő utak járhatová tétele is Tisztelettel MJ.

Hozzászólok