Retro Csömör: 1974, Petőfi utca, evangélikus templom...

Sokunkra volt nagy hatással az az archív film, amit néhány hónapja egy szombat este tekintettünk meg az evangélikus „öregifi” egyik összejövetelén. A filmkockák nem csak az országos evangélikus egyház életébe, hanem többek között a csömöri gyülekezet és az egész falu életébe is bepillantást engednek két és fél perc erejéig – így azt gondoltam, érdemes megosztani ezeket a filmkockákat mindenkivel, akit érdekel, hogyan élt és lélegzett falunk néhány évtizeddel ezelőtt.
            Az első érdekes képsor településünk egyik központjáról, a Petőfi utcáról beszél nekünk. A földút ugyanúgy általános jellemzője volt még a legforgalmasabb utcáknak is, mint a szocialista autóipar remekei, az ott parkoló Wartburgok, Trabantok. Az építkezésekből látszik az is, hogy ez volt az az időszak, amikor az épülő kockaházak végleg felváltották a régi, hosszú tornácos házak alkotta faluképet (a háttérben többek között a Bódis család háza épül). A szemben lévő templom falait kívül még a régi, a mostanihoz képest sötétebb tónusú burkolat fedte.
            Nem meglepő, hogy a népviseletbe öltözött nők aránya sokkal nagyobb volt, mint manapság. Szívbemarkoló ugyanakkor a sok ünneplőbe öltözött férfi látványa, hiszen a sötét parasztruhát viselő idősek barátságos, ám tekintélyt parancsoló csoportosulása már a múlté, a filmben feltűnő férfiak közül szinte már senki sincs közöttünk. Csak személyes és sok-sok szomorú, széles rokonsági emlékből táplálkozó benyomás, nem megalapozott statisztika, hogy ezekben a generációban a korfa még annál is inkább széttartott a két nem között, mint amennyire akár az előtte, akár az utána jövő nemzedékeknél.
            A gyönyörű népviseletet viselő nénik egy részének arca ismerős lehet a csak néhány éve közöttünk élőknek is, hiszen sokuk még ma is dolgozik, piacozik, vásárol, vagyis ők a falu élő hieroglifái (Cseh Tamás után szabadon). A teljesség igénye nélkül: láthatjuk a templomba tartó Árpád utcai Rokkant házaspárt (keresztszüleim), akinek női tagja még most is büszkén viseli csodaszép ruháit; a templomban állók közül a Petői utcában lakó Fabók Zsuzsi nénit;a Kossuth utcából Tihanyi nénit (sok ruhát neki köszönhetnek a szlovák hagyományőrzők). A dolgos csömöri kezek által szorongatott, a filmben egy pillanatra feltűnő fekete, régi énekeskönyvet azonban ma már nem láthatjuk a templomban, így sokunk számára az csak nagymamáink által ránk hagyományozódott, féltve őrzött kincse az otthoni könyvespolcoknak.
            Aki csak a mostani, hófehérre festett templombelsőt látta, az el sem tudja képzelni, mi mindent jelentett nekünk gyermekként, ifjú korfirmandusként akár az egész istentisztelet alatt bámulni az ország egyetlen „kenyértemplomában” az új idők felújítása során mára már lefestett, így nem látható fali képeket (no persze ez az egyháztörténeti vonatkozás még véletlenül sem jutott eszünkbe akkor). Nyugodtan mondhatom, hogy a kenyérrel kapcsolatos bibliai igeábrázolások nyújtották számunkra az egész Biblia képi világát – és persze az „öreg tiszteletes néni” felejthetetlen vasárnapi iskolás bibliamagyarázatai.
     Annak az „öreg tiszteletes néninek” az elbeszélései, akinek fia, Péter bácsi a filmben a régi imaházból indulva érkezik meg szeretett templomába. Abba a templomba, ahol ugyanúgy, mint a most látható képkockákon, hétről-hétre felhangzott utánozhatatlan retorikájú, a lélekre és a szívre egyaránt elementáris erővel ható prédikációja. Solymár Péter lelkész személyisége nem „csak” az evangélikus egyház, nem csak a szűkebb otthona, a Petőfi utca, a Sztranya, hanem az egész falu számára meghatározó jelentőségű volt, aminek nyilván csak szimbolikus kifejezése lehetett az, hogy később a díszpolgári cím méltó tulajdonosává válhatott.
       Csömör, 1974, Petőfi utca, Sztranya… Emlékezzünk és legyünk büszkék múltunkra!