Mikulás túra

Vasárnap Mikulás túrát szerveztek Csömörön.
 
Idén először, hagyományteremtő jelleggel Mikulás túra volt Csömörön. A megyei turistaszövetség és a helyi önkormányzat közös szervezésében lezajlott eseményen közel kétszáz gyermek és szüleik barangoltak a Pataksétányon és a Kálvárián azért, hogy a Bulgárkertben találkozzanak a Mikulással (és a nem várt Krampusszal).
A sok csömöri óvodás, iskolás mellett többen érkeztek a szomszédos településekről és fővárosi kerületekből (pl. Kistarcsa, XVI., XV. XVII. kerület), illetve távolabbi helyekről (pl. Budaörs, Százhalombatta) is. A kicsiknek másfél kilométeres, a nagyoknak közel négy kilométeres gyaloglás a Csömöri Körtúra egy újabb programja is volt egyben. A nemrég kijelölt, közel húsz kilométeres túraútvonal ófalui szakaszán barangoló családokat kiváló december eleji idő, napsütés és jó levegő, és nem kevésbé jó hangulat várta. Sőt, a célban nem csak Mikulás csomagot, hanem a helyi önkéntes tűzoltók jóvoltából forró teát is kaptak a résztvevők. Az esemény fő szervezője Sipos Tamás és Sipos István volt.
 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.