Kóruskereplő

A napokban megjelent a Vox Animi Vegyeskar időszakos kiadványa Kóruskereplő címmel. A négyoldalas lapban a népes dalkör vezetői és tagjai számolnak be a velük történt eseményekről. Vezércikkében Takács László karnagy egyebek mellett a helyi médiával szembeni kritikájának is hangot ad:

„Minden évben önálló hangversenyt rendezünk a Művelődési Házban, Karácsonyi Hangversenyt a Római Katolikus Templomban, közreműködünk nemzeti és községi ünnepeken, hagyományőrző programokon (Szüreti Nap, Pünkösdi Fesztivál), vallási, felekezeti istentiszteleteken, ökumenikus imaórán. (…)

Fellépéseinkről – ha mi magunk nem írunk – rendszeresen megfeledkeznek, ahogy a karácsonyi hangversenyeinkről is, holott a templom minden évben megtelik, és igen nagy érdeklődés – várakozás övezi… (…)

Kóruskereplő újságunk megjelentetésével évente két alkalommal szeretnénk a település szélesebb rétegeivel is megismertetni azt a munkát, amit 2003 óta folyamatosan végzünk, illetve részletesen beszámolni az év legfontosabb eseményeiről, közösségi programjairól.”