Kétheti hírösszefoglaló - 2015. március 9-22.

Hírösszefoglalónkban az elmúlt két hét fontosabb települési eseményeiről olvashatnak.
 

Március 10. kedd
A csömöri önkormányzat vezetése személyesen tekintette meg két főváros közeli, nagyságendben hasonló lakosságszámú településének az utóbbi években elkészült egészségházát. A hétezer fős Üröm és a tízezer fős Budakeszi új intézménye alapterület tekintetében is csömöri léptékű (600-800 m2), így a tapasztalatszerzést ebben a tekintetben is relevánsnak ítélték meg.
 
Március 12. csütörtök
Rendes képviselő-testületi ülését tartotta az önkormányzat. Legérdekesebb napirendi pontnak az angol nyelvoktatás általános iskolai bevezetésére vonatkozó alpolgármesteri javaslat tűnt, amelyet szülők kérésére terjesztett be Tormay-Lesták Mária. E szerint az angol oktatás ősztől indul majd be kísérleti jelleggel, fakultatív formában az első osztályosok körében. A sok intézményi szabályzat módosítása és egyéb korábbi döntések formalizálása mellett napirendre került a Gorkij fasornak és Gorkij köznek az utcanév-használata kapcsán az önkormányzathoz érkezett központi felszólítás is. A képviselők úgy döntöttek, hogy a több évtizedes utcanév-elnevezés módosításáról kikérik az ott élő lakók véleményét is.
 
Március 14. szombat
Csömör KSK-Mogyoród KSK focimeccsel avatták fel az ősszel elkészült élőfüves nagypályát a sportcsarnok melletti területen, a szabadtéri sportközpont részeként. Az 5 ezer fölötti lakosságszám rendelkező települések közül Csömör azon kevesek egyike volt, amely nem rendelkezett nagypályás labdarúgó pályával, így csapattal sem. Több mint négy évtizede szűnt meg a régi községi csapat, a kilencvenes években pedig az egyre elhagyatottabb pályát is eladta az önkormányzat, ahol később sorházak épültek (a Hév-átjárónál). A nagyobb részben pályázati, kisebb részben önkormányzati forrásból megépült focipályát Válé Flórián nonprofit sport kft. ügyvezető és Fábri István csömöri polgármester adta át, a vendégcsapatot pedig elkísérte Paulovics Géza mogyoródi polgármester is. A Takó Csaba játékos-edző irányította csömöri együttes magabiztos játékkal 4-2 arányban győzött, az első, történelmi gólt Tihanyi Ármin szerezte.
 
Március 15. vasárnap
A hagyományok szerint zajlott Csömörön a nemzeti ünnepi megemlékezés az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc tiszteletére. A Petőfi emléktáblánál a települési vezetés és a nemzetiségi önkormányzatok mellet a helyi civil szervezetek és az országos politikai pártok helyi szervezetei koszorúztak, majd a művelődési házban kulturális műsorra került sor. Az ünnepi beszédet Fábri István polgármester mondta. Csömör Községérem kitüntetésben részesült a Csömöri Polgárőr Egyesület. Az elismerő oklevelet Mihalovics Bertalan egyesületi elnöknek és több egyesületi képviselőnek Tormay-Lesták Mária alpolgármester, Pásztor Sándor az önkormányzat közbiztonsági bizottságának elnöke és Fábri István polgármester adta át.
            Idén harmadik alkalommal szervezett 17 kilométeres gyalogtúrát az önkormányzat és a Csömöri Civil Egyesület Isaszegre, a szabadságharc híres csatájának emléket állító Honvéd-szoborhoz.
 
Március 19. csütörtök
Az éves gyermek-jelzőrendszer konferenciára ismét a Polgármesteri Hivatal tanácstermében került sor. Hegyesiné Nagy Ibolya, a Szociális Alapszolgáltatási Központ vezetőjének elnöklete mellett a tanácskozáson több mint negyvenen vettek részt az érintett intézmények és szervezetek részéről: többek között az iskola, a helyi szociális szervek és közbiztonsági egységek, a kistarcsai és a gödöllői rendőrség munkatársai, a helyi önkormányzat illetékesei a veszélyeztetett gyermekek helyzetéről, a megelőzésről és az együttműködési lehetőségekről egyeztettek. Megállapítást nyert, hogy ugyan térségi összehasonlításban Csömörön kedvezőnek mondható a helyzet, de a nagyközségben is komoly figyelmet kell fordítani a helyi gyermekekre, fiatalokra leselkedő, sokszor új típusú közbiztonsági vagy éppen mentális, szociális veszélyekre.
 
Március 21. szombat
Nagy érdeklődés mellett rendezték meg az első tavaszi termelő piacot a Hősök terén, amelyet ismét összekötöttek a bolhapiaccal.
A Petőfi Sándor Művelődési Házban nagyszabású Csicsörke néptáncbemutatóra került sor. A sikeres rendezvény táncházzal zárult.
 
(Képünkön a Turnovszky István Kertbarát Kör elnökségi összejövetelén Fogd József elnök 70. és Zsák Béla alapító tag 80. születésnapja alkalmából a vezetőség ajándékát veszi át . Középen Nagy Imre.)

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.