Tamási Áron Csömörön járt

1952-ben ugyan, de akkor valóban községünk vendége volt a nagy erdélyi író. A Kossuth utcai Fogd-féle kocsma akkoriban amolyan művelődési házként működött, benne pici könyvtárral. A könyvtáros Liszkay Ilona alsós tanítónő volt, aki rendszeresen szervezett író-olvasó találkozókat. Járt nálunk például Rideg Sándor is, az Indul a bakterház c. könyv szerzője.

Ezeket az információkat pedig azok a közlékeny és anekdotázó idősebb csömöriek osztották meg velünk, akik szeptember 17-én délután 6 órakor eljöttek a hagyományteremtő céllal elindított helytörténeti klub első összejövetelére a Sinka István Könyvtárba.
A klub első „hivatalos” témái Csömör címere, annak története és a mögötte lévő gondolatiság, valamint a régi csömöri strand voltak. Előbbiről a címer tervezője, Hermányos Mária grafikus mesélt. Rövid előadásában ismertette a címer színeinek és szimbólumainak jelentését, de bevallotta annak heraldikai hiányosságait is. A három évvel ezelőtt szintén általa tervezett Csömör logó képi világát is ismertette a hallgatókkal. Bármilyen furcsa is, de az egyszerű, játékos, vidám kis logót komoly, népművészeti motívumokban bővelkedő rajz ihlette: a kanyarulatos növényi ágon a három csömöri nemzetiség-nemzetség szimbólumai, a magyar tulipán, a tót paradicsomvirág és a sváb rozmaring-ág jelennek meg. A grafikus szerint a címert inkább hivatalos iratokon, formanyomtatványokon, protokolláris nyomtatásokban illik használni, a logó viszont a hétköznapoké: a község nyomtatott, zenei és egyéb kiadványainak megkülönböztető eleme. Ez a logó került pl. a kerámia házszámok fölé is, amelyeket a Csömöri Ajándékbolt árul.

A klubest másik témája a legendás csömöri strand volt. A megjelentek többségének személyes élményei fűződtek a híresen tiszta és hangulatos strandhoz. Gyerek- és fiatalkori emlékeket osztottak meg az idősebbek, a strand 1962-es (-63-as?) pusztulása után születettek pedig sajnálkozással vegyes érdeklődéssel hallgatták őket. Az előbb magánkézben, majd a Petőfi Dalkör által társadalmi munkában üzemeltetett strandot egy hatalmas augusztusi vihar vitte el: a betonzsilipek nem bírták a víz nyomását, széttörtek, és a Csömöri-patakból felduzzasztott víz egyszerűen kifolyt a medencéből. A megrongálódott zsilip azonnali helyreállításával még meg lehetett volna menteni a strandot, erre a munkára azonban akkor senki nem vállalkozott, később pedig már nem kapott pénzt a helyreállításra a falu.
A sok régi történetet köszönjük Takács Lászlónak, Grázel Elemérnének, Veres Bélánénak, Rátótiné Görög Ágnesnek és a többi kedves megjelentnek! A helytörténeti klub ezentúl havonta egyszeri összejövetelen tárja fel Csömör múltjának egy-egy érdekes részletét. A klub nyitott, az előadások mellett minden érdeklődő egyben mesélővé is válhat!

A Csapraforgó c. kulturális-közéleti folyóirat 2008/1. számában megjelent írás a csömöri strandról:

 

Kánikula régen és most 
Történetek, emlékek a hajdani csömöri strandról…

A régi csömöriek idősebb generációi még emlékezhetnek azokra a forró nyarakra, amikor a vakációzó iskolások és a munkából, aratásból hazatérő szülők Csömör festői szépségű, természetes forrásból kialakult strandjának vizében hűthették le magukat barátok, ismerősök között, biztonságban. A fiatalabbak pedig csak sajnálkozva és irigykedve hallgatják a nagyszülők anekdotáit, hiszen az 1962-63?-ban egy végzetes vihar áldozatául esett hangulatos és népszerű strandot nem pótolhatják sem a főváros fürdőzési lehetőségei, sem a kerti úszómedencék.

Szentner Harryné, Piri néni, Kossuth L. utca:
1921-ben születtem, és úgy emlékszem, hat- hétéves lehettem, igen, körülbelül 1928-ban nyílt a strand. Az öreg Laky bácsi volt a vezetője és valamilyen részvénytársaság tulajdonolta. Dr. Laky Imre Pesten volt rendőrfogalmazó, itt lakott a Kossuth utcában, ahol ma az öregek otthona van. Ő adta meg a tippet, hogy az utca végén lehetne egy strandot létesíteni. Először kialakították a medencét, aztán az előmelegítőt, a kettő között volt egy hatalmas nyílás és abban a szűrő. Azon keresztül jött a víz tulajdonképpen a Csömör-patakból. Az egyik hegyoldal a medence körül Marticsek tulajdon, a másik rész meg a Venczeléké volt. Tehát a strandnak csak az egyik fele volt a részvénytársaság tulajdonában, a többit bérelték. Nagyon sok pénz kellett, nehezen indult, de amikor rendesen megnyílt a strand, rengetegen jöttek Pestről, Rákosszentmihályról, Kőbányáról… Eljöttek a cinkotai strand mellett a HÉV-vel ide, Csömörre, mert ez annyival jobb volt! Egyesületek is jöttek csoportosan, akár negyvenen is egyszerre… Sokan jöttek úgy, hogy már szombaton reggel kijöttek, volt egy sík rész, ahol felverhették a sátrat, és egészen vasárnap estig ottmaradtak.

Horváth Lajosné, Franciska néni, Kossuth L. utca: 
Aztán nagyon hamar ideköltöztek Mezőtúrról a Szabó bácsiék, egy házaspár három gyerekkel. Ott laktak a nagy közös öltözőkabinban, ami rendes téglaépület volt. Szabó bácsi volt a fürdőmester, ő tisztította vizet a levelektől, minden reggel felgereblyézte a homokot, szóval olyan gondnok félék voltak. A három gyerek volt a kabinos, a két fiú a férfiöltözőben, a lány a nőiben adta ki a szekrényeket. A közös öltözőkön kívül hetvenkét kabin volt, három sorban a domboldalon, a fölső sor piros volt, a középső fehér és az alsó zöld…

Minden este báli hangulat volt

Piri néni: A vendéglőt a kezdetektől a Schick-család vezette, az ő távoli rokonuk, Mervald Mariska volt a szakácsnő. Voltak akkoriban itt a faluban állandó nyaralók, akik évről-évre itt töltötték a nyarat családostul, amikor az iskola befejeződött. Ők befizették egész hétre az ebédet, és odajártak ebédelni a strand vendéglőjébe. A konyha abban az épületben volt, ami még ma is megvan, de enni a teraszon ettek. Sok-sok asztal volt, terítővel, pincérek dolgoztak, és minden este cigányzene szólt. Kistarcsáról jöttek a muzsikusok, Ráczék, délután négyre, kaptak vacsorát meg feketekávét, és olyan táncolás volt minden áldott nap, mint egy bálban… Amikor a részvénytársaság felbomlott, a Schickkék megvették az egész strandot, s a bevételből fizették a Szabó nénit, Szabó bácsit. A gyerekek meg olyan borravalót kaptak az öltözőknél, hogy nem is kellett nekik fizetés, meg hát ők különben is iskolába jártak. Aztán a Schickkék elmentek Cinkotára lakni és akkor jött a Seres néni, de már akkor nem volt sem vendéglő, sem semmi nem volt olyan szép, mint azelőtt. A Schickkék idejében csupa muskátli, meg virágágy volt az egész, az volt az igazi fénykora a strandnak. Akkor is elvitte vagy kétszer a víz, de ők mindig megcsináltatták.

Franciska néni: Szóval a Seres néni idejében már hanyatlott, a sok vihar is tönkretette. Aztán pár évvel a háború után megvette a Petőfi Dalkör, és Báló Lipi bácsi vette át a vezetést. Ők aztán rendbetették, megjavították a kabinokat, a viharok és a háború nyomait… Akkoriban mi voltunk a férjemmel a büfé vezetői, de már akkor nem volt sem meleg étel, sem zene.

Piri néni: Én voltam akkor a pénztáros, és minden este jegy szerint számoltam le: 20 filléres, 50 filléres, egyforintos jegyek voltak. Lipi bácsi elvitte a bevételt, csak aprót hagyott, hogy tudjak másnap visszaadni.

„…Ne haragudj, hogy közbevágok, a strandot elvitte a víz…” (korabeli levélrészlet)

Franciska néni: Sokszor elmosta a strandot a vihar. Emlékszem, az előmelegítő és a nagy medence között volt egy nagy híd, amin keresztül a tornaszerekhez lehetett menni. Azon a hídon állt mindig Szabó néni. Amikor látta a viharfelhőket, kiabált: „Apus, gyere, gyorsan a dugókat! Jön a bukón a víz!” Az öreg Szabó bácsi a viharok idején először kihúzta a zsilipen található dugókat, hogy ne fölötte folyjék át a víz.

Piri néni: Nagy esők voltak. Volt olyan, hogy teljesen ki kellett üríteni a medencét, olyan iszapot hordott bele a földekről a víz. Két nap kellett, hogy újra megteljen.

Szentner László, Kossuth L. utca: Én 1963-ban végeztem a nyolcadikat, minden nap kint voltam a strandon. Augusztus huszadika után jött az a hatalmas vihar. A tizenkettes kabin volt a mindenes, abban voltak a szerszámok. Láttuk, hogy jön a vihar, de nem találtuk meg a zsilip kulcsát. Amikor meg meglett, a víz már széttörte a betont, és vitte magával a darabjait, engem is elvitt a víz…

Franciska néni: Ezután a 63-as vihar után sokan mondták, hogy halálos vétek volt nem helyrehozni a strandot, de ekkor már olyan nagy volt a kár, hogy senkinek nem volt pénze újjáépíteni.

Piri néni: A hosszú évek alatt egyetlen huszonegy éves lány fulladt bele. Cinkotáról jártak ide fürdeni. Sokan jöttek biciklivel – bicikliőr is volt –, ez a lány is két-három barátjával. Nagyon meleg volt, s az öltözőből egyből a vízbe ugrott, rögtön meghalt.

Franciska néni: Igazán szép a háború előtt volt a strand. Istenem, de sokat táncoltam ott a Fischer Bandival! Fűszerüzletük volt, de elvitték őket a zsidóüldözésben. Pedig mindig mondta, hogy nekünk táncversenyen kellene indulunk! Jaj, de szép is volt…

* * *

Solymár Péter evangélikus lelkész, Petőfi S. utca: 
Mi 1948 decemberében költöztünk ide szüleimmel, és már a következő nyáron családostul szinte minden nap kijártunk a strandra. Akkoriban Seres József volt a tulajdonosa, és édesapám évi egy zsák krumpliért a hármas számú kabint kibérelte tőle az egész szezonra. Azért volt ez nagy jelentőségű, mert ide hétvégeken reggel 7-fél 8-tól a HÉV-vel ömlött ki a nép Budapestről és gyalogosan a környékről, többek között Kistarcsáról. (Emlékszem, Horváth Lajos bácsi – gondnok-mindenes – nagyon odafigyelt a belépőjegyekre, és mindenféle őrök figyelték a Kistarcsa felől belógni szándékozó fiatalokat…) 
Nyáron minden hétköznap Pali testvéremmel hajnalban ki kellett mennünk a „papi földekre” dolgozni. Hamar letudtuk; egy zsák zöldbabot leszedtünk, és már mentünk is strandolni… 
Vasárnap reggel pedig először mindig vasárnapi iskolába kellett mennünk, csak utána mehettünk ki a strandra. A régi imaházból pont láttuk, ahogy a Pestről érkező családok gyerekei rohantak előre, hogy leelőzzék a tömeget és kapjanak kabint. Sűrű tömeg jött mindig, mint régen a búcsúkban. Jól emlékszem, hogy később teológus társaim is jártak ide fürdeni. Hallatlan népszerű volt…

 

A csömöri strand: sport-, kulturális és szabadidőközpont

A bejáratnál lévő büfészerű szaletliben minden este tánc volt, szólt a zene, ott sakkoztak, beszélgettek az emberek. Se televízió, se diszkó nem volt akkoriban, külföldre sem lehetett utazni, ez volt a csömöri ifjúságnak – és a felnőtteknek is – a kulturális találkozóhelye. Ez volt a hétvége csúcsa! Amikor mi kézilabdáztunk, minden mérkőzés után az egész csapat – már akinek nem kellett sürgősen udvarolni menni – együtt vonult ki a strandra. Nagy sörözések, jó hangulat volt… Az 1954-es svájci döntőt is ott hallgattuk, amikor 3-2-re kikaptunk a nyugatnémetektől. Óriási tömeg és hatalmas szomorúság övezte ezt a közvetítést; 2-0-ig fogyott a sör…

Nagyszerű sportolási lehetőség is volt ez a strand a fiatalság számára. Fociztunk is és nagyon komoly fejelő-bajnokságok voltak: párosok és csapatok versengtek a homokos parton.

A víznek pedig valamiféle gyógyhatása volt, rádiumosnak mondták. Naponta legalább egyszer kicserélődött a víz, szinte kristálytiszta volt. A szezon elején négy-öt-hat nap alatt megtelt a meder. Bűn volt hagyni tönkremenni. Semmi mást nem kellett volna tenni, mint rögtön a vihar után helyrehozni a zsilipnél lévő darabokra tört kimenő támfalat. Ez az akkori tanácsi vezetés felelőssége volt…

* * *

Veres Béláné, Éva néni nyugdíjas pedagógus, Kossuth L. u.: 
Különösen hétvégén tömegesen jöttek az Ulicskán Pestről az emberek. Jobb strandnak tartották, mint a cinkotait, pedig az is természetes vizű volt. Nem tudom az okát, talán azért, mert vadregényes volt. A Csömör-patak táplálta. Egy kezdetleges vízszűrő berendezésen át valójában egy lyukon keresztül folyt a víz a medencébe. Zsilipet is építettek, és azon keresztül folytatta az útját a patak tovább a mostani játszótér területén.

A strand egyik oldalán, ahol a kabinok is voltak – bőséges számban, – pazar homok volt hosszú területen. Ez a homokos partszakasz fokozatosan mélyült, tehát rengeteg kicsi gyerek játszhatott itt. A meder alja is homokos volt, de a másik három oldala fehérre festett betonból volt. A szemközti oldalon járda volt, mögötte rögtön jött az emelkedő akácfákkal. Ott lehetett Kistarcsára menni, sokan jöttek onnan is. A másik oldalon egy kiszögellésben tornához való felemás-, meg mindenféle korlátok voltak, hinta, szóval ott egész családok szórakozhattak. Itt volt füves rész is, kicsit fel kellett menni, valahogy magától alakulhatott ilyen vadregényesre, nem csinálta azt senki…

A zsilipnél aztán volt trambulin is, itt három méter mély volt a víz, innen lehetett fejeseket ugrani! Komoly zsiliprendszer volt éppen azért, hogy nagy esőzésekkor ezen keresztül engedjék le a vizet. És hát sajnos pont ez lett a veszte. 1962-ben, augusztusban, azt hiszem, jött egy hirtelen vihar orkánszerű széllel, hatalmas esővel, és nem nyitották fel a zsilipet. Olyan nyomással jött a víz a kis patak felől, hogy összetörte az egész betonrendszert.

Boldog békeidők

Na de visszatérve a régi időkre, anyukám mesélte, hogy a háború előtti úgynevezett békeévekben – én akkor már négy-ötéves lehettem, – mindig vittek magukkal vasárnap délutánonként, mert a strandon volt egy szórakozó helyiség is. Sokan mentek oda csömöriek, nagyon jónak tartották, kulturált volt, lehetett szendvicseket, italt fogyasztani. A büfé körül egy nagy lebetonozott placc volt, és amire már én is emlékszem – már a háború után, – hogy vasárnap esténként zene volt és lehetett táncolni. Báló Lipi bácsi harmonikázott, Szuhai István dobolt és talán még egy klarinétos volt, mintha mátyásföldi lett volna… Emlékszem arra is, hogy 1954-ben volt a futball-döntő és ott hallgattuk rádión a strandon. Amíg a művelődési ház fel nem épült, addig ez a hely volt amolyan kulturális centrum.

Télen is „szolgált” a strand

Télen hagyták a strand vizét befagyni, és lehetett rajta korcsolyázni. Bősze Laci vállalt órákat, engem is ő tanított korcsolyázni. A tízéves öcsém alatt egyszer beszakadt a jég, szinte ráfagyott a ruha, de az ott lakó néni gyorsan átöltöztette. Kutyabaja nem lett, egy náthát nem kapott… A fontosabb szerepe a strandnak viszont az volt, hogy onnan termelték ki a jeget, és vitték a faluban lévő jégvermekbe. Itt a mostani Szövi fölött még nem voltak házak, csak egy elkerített részen állt egy hatalmas – legalább harminc méter átmérőjű – kunyhó, nádból volt a kúp alakú teteje. Ott tárolták mélyen a jeget, amit aztán a kocsmák, boltok használtak fel nyáron.

Azt hiszem, 1968-ban – én tanácstag voltam és Kozma Géza bácsi volt a tanácselnök – többször fölvetettük, hogy miért nem építjük újjá a strandot, de a tanácselnök rögtön és határozottan kijelentette, hogy erre pénz nincsen. Azt mondta – és ebben igaza volt – hogy a szigorú szabályok értelmében szinte ihatónak kellene lennie a víznek, amihez komoly víztisztító készülékeket kellene venni. Arra meg nincs pénze a falunak. Akkoriban nem úgy volt, mint most. Ő volt az „atyaúristen”, neki voltak összeköttetései, s ha ő azt mondta, nem, akkor nem. Pedig akkor már megvolt a kultúrház, tehát már fejlődött a falu…  

Tenczer Ágnes

 

Hozzászólások

En emlekszek a csomori strandra. Ismertem mindenkit.

Tisztelt Grázel úr! Ha van kedve, kérjük, ossza meg velünk a csömöri strandhoz fűződő legkedvesebb emlékeit! A Szerk.

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.