Egy óra és még több a Földért

A most következő szombaton, este 20 óra 30 perckor ismét sötétbe borul a világ. A WWF Föld Órája elnevezésű legnagyobb civil kezdeményezéshez idén már több mint 1,8 milliárd ember csatlakozott. Az akció szervezői arra kérik a résztvevőket – magánszemélyeket, vállalatokat, intézményeket és településeket –, hogy március 31-én, este fél kilenckor egy órára kapcsoljanak le minden nem feltétlenül szükséges elektromos berendezést, például a középületek dekorációs fényeit.

A WWF Föld Órája célja az egy óra sötétségen túl az, hogy a közös akció keretében felhívják a figyelmet korunk egyik legégetőbb problémájára, a globális éghajlatváltozásra és a túlzott energiafelhasználásra. Nem az egy óra alatt elért fogyasztás-csökkentésről szól az akció, hanem az energia fogyasztás hosszú távú csökkentéséről és optimalizálásáról.

2012-ben Csömör mint település az elsők között csatlakozott a kezdeményezéshez csakúgy, mint a Csömöri Hírek és számos helyi lakos. A Föld Órája honlapján is olvasható, mit tesz a település vezetése a környezettudatosabb életmód kialakításáért. Csatlakozzunk minél többen a figyelemfelhívó akcióhoz! A mindennapokban azután kapcsoljuk ki és le, zárjuk el, amit nem használunk éppen, fogyasszunk kevesebbet; éljünk úgy, hogy maradjon a Föld energiáiból a jövő nemzedékeinek is! Elő a gyertyákkal, petróleumlámpákkal, gitárral, síppal, dobbal, zsebrádióval!

Szerkesztőségünk ezúton ajánlja Olvasóink figyelmébe a közelmúltban a csömöri önkormányzat kiadásában megjelent Szemét-szemle című kiadványt, amiben sok hasznos információ található a környezettudatosabb csömöri élet kialakításához. Itt kell elmondanunk, hogy a szintén önkormányzati kiadásban, de szerkesztőségünk gondozásában megjelent Légy ott c. programajánló füzetben sajnos tévesen jelent meg a Föld Órája időpontja. A helyes időpont tehát: 2012. március 31. szombat, 20.30 óra.