Falunapok 2012

Május 25-én, pénteken este fél hétkor kezdődött félhivatalosan az idei Pünkösdi Fesztivál-Csömöri Falunapok programsorozata. A több mint tizenöt éves hagyománynak megfelelően a helyi alkotóművészek munkáiból rendezett kiállítás megnyitója volt idén is a falunapok első rendezvénye. A mostani tárlaton a korábbi évekhez képest kevesebb művész mutatkozott meg, aminek okát G. Tóháti Ilona, a művelődési ház vezetője és a fesztivál főszervezője a művészek elmondása alapján az e tevékenységre fordítható idő hiányával indokolta.

Több már ismert alkotó – Hermányos Mária, Szántó János, Kulichné Szokol Júlia, Mándics Mariann, Kuzman Mária, Gárdonyi Bálintné, Borbás Irma, Bujdosó Krisztina és H. Márkus Rozália – mellett új művész is erősítette a képzőművészet jelenlétét Csömörön Ritter Anikó  személyében. A galériateremben a Dombrádi Lászlóné magánygyűjteményéből rendezett kiállítás látható. A Tiszta Forrás Népdalkör egyik meghatározó tagja évek óta gyűjti a legkülönfélébb népművészeti tárgyakat; a tavalyi falvédők után most az igen gazdag váll- és fejkendőgyűjteményét osztja meg az érdeklődő közönséggel.

A kiállítás-megnyitón Dr. Szarka Zsuzsanna gyermekorvos, önkormányzati képviselő mondott köszöntő beszédet. Gondolatait verssel és csodálatos népdalokkal kísérte a Csömörön élő Patonai Katalin énekművész, a Magyar Rádió Énekkarának szoprán szólamvezetője. A képzőművészek mellett a helyi zenészek is ízelítőt adtak művészeti tevékenységükből. A Krammer Teréz Zeneiskola vonós-együttese, a Mátyás Király Általános Iskola énekkara, az Amantis Kamarakórus és a helyi fiatalokból alakult Civils zenekar rövid előadásai színesítették a programot.

Az est további részében a Civils zenekar és a Space Sheep együttes adott koncertet a művelődési ház nagytermében, miközben kint a téren már ébredezett a fesztiválhangulat – főként az ifjakban.

A négy napos rendezvény hivatalos megnyitója szombaton kora délután, a néptáncbemutatók előtt volt. A népviseletes táncosok és előadók felvonulása után a Himnuszt énekelte el közösen a fesztivál közönsége. A zenei kíséretet a zeneiskola fúvószenekara adta, akik déltől kisebb koncertekkel szórakoztatták a téren gyülekezőket.

Köszöntőjében G. Tóháti Ilona mindenekelőtt azokra az elmúlt héten elhunyt idősekre emlékezett meg, akik meghatározó egyéniségei, megbízható tagjai voltak a művelődési ház és a Szlovák ház csoportjainak. A rendezvény programjainak ismertetése után átadta a szót Fábri Istvánnak. A polgármester hivatalosan is megnyitotta a Csömöri Falunapokat, és kiemelten köszönetet mondott a művelődési ház vezetőjének és csapatának a „térség legrangosabb fesztiválja” megrendezéséért. Rövid köszöntőjének zenei keretet adott Tormay-Lesták Mária, kulturális bizottsági elnök két (csángó) - magyar népdal drámai hatású előadásával.

A program a „hazai” és meghívott vendég néptánccsoportok produkcióival folytatódott. A Furmicska Néptánc Csoport szinte teljes létszámban az egy hete elhunyt oszlopos tagját, Balázs Sándort kísérte utolsó útjára a tervezett bemutatójuk idején, ezért ők vasárnap léptek színpadra.

Szombaton már álltak a fesztivál lacikonyhái is. A legrégebb ideje ételt szolgáltató vállalkozás, a Zöldfa vendéglő mellett a Nemzetiségi Sátorban tót és sváb ételkülönlegességeket kínáltak a kisebbségek közösségei. Lángos és kürtőskalács, valamint fagylalt is kapható volt a téren, a korábbi évekkel ellentétben azonban vattacukor és egyéb vásári édesség nem. A kirakodóvásár kínálatában is nagyobb arányt képviseltek a művészi értékkel bíró portékák.

Az önkormányzat által felállított információs sátorban minden Csömörrel kapcsolatos kiadvány megtalálható volt, sőt Csömör feliratú pólókat, kézzel festett egyedi bögréket, és egyéb ajándéktárgyakat is árultak.

Vasárnap délelőtt tizenegy órától a 40 éve együtt zenélő legendás Kaláka együttes muzsikált – gyereknap lévén – főként a gyerekeknek. Kora délután a Mátyás Király Általános Iskola blokkja következett, amit egy meghívott bábelőadás követett. Szokás szerint színpadra léptek a művelődési házban és a környéken gyakorló mindenféle táncos csoportok képviselői. Láthattunk ritmikus aerobikot, hastáncot, folk and roll-bemutatót, társastáncot, hip-hop-ot. A Krammer Band is adott koncertet, aztán a hangulatot a Barabonto együttes fokozta, végül Ferenczi György és a Rackajam játszott.