Elkészült a fahíd a pataknál

A Laky utcai új bekötőút patak fölött átívelő hídja mellett elkészült a gyalogosok számára épített fahíd.
 

Az új bekötőút építésekor a Laky sarki csomópontnál a körforgalom hiánya mellett a patak fölött átívelő híddal is gondja volt az önkormányzatnak. A tervezéskor ugyanis – hasonlóan az M0-s felüljárók problémájához – az autósokon kívül nem gondoltak más közlekedőkre. A 2008-ban jóváhagyott tervek ezen részének módosítására már nem volt esély az európai uniós pályázatból megvalósult út építésekor. Végül megállapodtak a kivitelezőkkel, hogy saját költségükön meg kell építeniük egy fahidat, amely a gyalogos, és a későbbi kerékpáros forgalom lebonyolítását szolgálja, továbbá egy gázlót, amely a mezőgazdasági járművek és a lovasok számára készül.
     A napokban a korábban külön megépített beton tartószerkezethez kapcsolódóan a Colas-Swietelsky Konzorcium munkatársai a fahíd elemeit emelték a helyére. A későbbiekben kerül sor a hídhoz felvezető töltés elkészítésére. A gázló építése viszont még nem kezdődött el, mert az erre vonatkozó tervek engedélyezése egyelőre zajlik az ország egyik legbürokratikusabbnak számító hatóságánál, a vízügyi szerveknél.

 

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.