Nem mindegy, mit szívunk...

Alábbiakban leginkább a dohányzás megszokásával sújtott olvasóinkhoz szólunk sokszor bennfentes szófordulatokkal, nem tagadott elfogultsággal, kívülállóknak már-már irritáló empátiával. Akik a dohányosokat a társadalom selejtes tagjainak tekintik, és a kínálkozó alkalmak mindegyikénél lesajnáló, dorgáló vagy csak egyszerűen intoleráns és nemdohányzói felsőbbrendűséggel artikulált megjegyzéseket tesznek embertársaik füstös csoportjára, illetve egyedeire, nos őket arra kérjük, saját érdekükben ne olvassák tovább.

Január elsejétől a nemdohányzókat védő törvény értelmében tilos dohányozni a munkahelyeken, a vendéglátóipari egységek zárt helyiségeiben, és szinte minden közösségi térben, még a szabad ég alatt is. Nagyon helyes. A dohányosok nagy többsége – annak ellenére, hogy ilyen-olyan formában és mennyiségben, de hódol e káros szenvedélynek – minimum feszeng, ha szembesül azzal, hogy környezete megérzi rajta a füstszagot. Többen kifejezetten utálják ezt a jellegzetesen ocsmány bűzt, amit a legkörültekintőbb higiénés nyomeltakarítás ellenére is bőrükön, hajukon, ruhájukon saját maguk is éreznek. Szintén sok dohányos tisztában van szokásának rendkívül káros voltával; tudja, hogy minden cigaretta egy újabb koporsószeg, s azt is, hogy nincs kizárva a tüdőrák, az agyvérzés, a szívinfarktus, a stroke borzongató jövőbeni lehetősége. Mégis szívják, szívjuk, mert valami miatt szívni kell.

2006-ban tört be a hazai piacra, de a januári rendelkezések miatt idéntől lett igazán népszerű a XXI. század forradalmian új „dohányipari” terméke, az elektromos cigaretta. Ennek az adapterről feltölthető elektromos, soha el nem égő műanyag rúdnak a lényege, hogy szívásra bekapcsol, a vége izzik, mintha égne, ellenben nem kell sem hamuzni, sem elnyomni a csikket (így persze a dekkelésnek is annyi…). Leszíváskor füstérzetet kelt, füst helyett azonban a „dohányzó” vízpárát fúj ki. A cigarettába szükséges egy patron behelyezése, amiben időnként ún. likvidet kell tölteni, ebben van az e-cigi „lelke”. Többféle likvid kapható a piacon, ízük a nagy, ismert cigarettamárkák aromájára emlékeztet, de van kávés, mentolos, narancsos és egyéb különleges ízű folyadék is. Ezekben vagy egyáltalán nincs nikotin, vagy orvosi nikotint tartalmaz, ami kis mennyiségben még a csecsemőtápszerekben is megtalálható… Az e-cigarettában nincs papír, sem kátrány, pöfékelésekor nem keletkezik szén-monoxid, viszont tény, hogy arról sincs tapasztalat, vajon milyen hatással bír tartós fogyasztása az emberi szervezetre. Reméljük, hogy nem olyan súlyossal, mint a hagyományos bagóé, bár mint azt megtudtuk, bizonyos csoportok már erre a termékre is „rászálltak”…

Tavaly szeptemberben Csömörön is nyílt egy E-trafik a Szabadság úton, a csirkés bolttal szemközt. Az üzletben ízig-vérig kereskedő tulajdonos fogadja az e-cigire átszokni, vagy a hagyományosról ennek segítségével leszokni vágyókat. Bár mint mondta, ő „elkötelezett” dohányos, aki nem akarta letenni a cigit, de saját egészsége és jó közérzete miatt több mint egy éve átállt, s nyíltan erre buzdít minden vevőt. Jó érzékkel beszéd helyett minden tétova betérő érdeklődőt megkínál egy-egy slukkal, akár többféle aromavariációt is megkóstolhat bárki. Akinek pedig az egészségi szempontok nem elegendők, azok számára konkrét számokkal prezentálja, mennyi pénzt takarított meg egy év alatt az átállással. Míg korábban a 620 forintos cigarettából naponta vásárolva egy év alatt 223.200 forintot füstölt el, addig egy hasonló erősségű és ízű elektromos rúd, négy csomag ötdarabos patron és 4 darab 30 ml-es likvid felhasználásával csak 59.660 forintba került a pöfékelés/év. A megtakarítás 163.540 forint, tetszőlegesen felhasználható háztartási maradványösszeg.

E-cigarettát szívóktól hallott vélemények szerint a műbláz alkalmas az igazi pótlására akár erős dohányosoknál is és akár nikotinmentes változatban is. A fogása ugyan más, nehezebb és vastagabb, bár létezik már slim változata is. Olyan dohányos is akad, aki a rendes cigaretta mellett szívja az elektronikus változatot, így csökkentve a káros fajtából elszívott napi adagot. Abban egyetért mindenki, hogy mindenképpen érdemes jó minőséget vásárolni annak, aki komolyan gondolja a dolgot.

Aki rászánja magát a váltásra, egy kezdő csomag beszerzéséért vigyen magával minimum 15 ezer forintot, ezért már egy komplett szettet kap kedvenc cigarettamárkájának megfelelő ízben, illatban. Kipróbálásra vagy ajándékba a legolcsóbb csomag már 3000 forint körül kapható.

Egyszóval nem mindegy, mit szív, aki mindenképpen szívni akar, de egy biztos: az e-cigivel nem zavarják el a buszmegállóból és nem dobják ki sem étteremből, sem kocsmából, de még a repülőtérről sem…

E-Trafik, Csömör, Szabadság út 14.; Nyitva: H-K-Cs: 10-17, P: 10-15, Szo: 10-13.