Demonstráltak a csömöri HÉV megmentéséért

A HÉV-állomásnál demonstráltak a HÉV fejlesztésért, megmaradásáért a csömöriek. Közben megérkezett a minisztériumi válasz is, melyben egyelőre nem cáfolják a megszüntetés terveit.
 
Az időjárás nem kedvezett a meghirdetett eseménynek, hiszen éppen ezen a pénteken fordult hűvösebbre, esősre az idő, de késő délutánra ismét kiderült az ég, és jöttek is a demonstrálók.
            Kis HÉV-történeti kiállítás fogadta az egybegyűlteket a Csömöri Civil Egyesület által szervezett akciónál. Talán a legérdekesebb tabló, amely egy 1985-ös Képes újság című lap borítóját mutatta: „A HÉV köti össze a falut a várossal” főcím alatt a csömöri HÉV-ről száll le egy népviseletes néni. A lerobbant, piros bolt épületre a csömöri HÉV-állomás 1900-as megnyitásának régi képét tették, amelyet a gyermekek színezhettek ki. Az érkezők szimbolikusan 5 forintért kiegészítő menetjegyet kaptak és egy szép, ízléses kitűzőt „Mentsük meg a HÉV-et!” felirattal.
            Kucsinka Gabriella egyesületi aktivista köszöntötte az egybegyűlteket és ismertette az akció célját, a demonstráció menetrendjét. Ezt követően Sipos Tamás, a település történetét kutató egyesületi képviselő a Csömöri Civil Egyesület nevében köszönte meg a lakossági támogatást, a HÉV-megtartása melletti széles körű kiállást. Röviden felvázolta a helyi érdekű vasút települést érintő törtnetét, külön kiemelve az utóbbi évtizedek lassú leépülési folyamatát. Hangsúlyozta, hogy jóllehet a közel ötvenéves járműpark és a komoly felújításra váró vágányok nem jelentenek ideális körülményeket, de a csömöriek számára a HÉV még így is fontos közlekedési alternatíva. A Csömör TV-nek nyilatkozva pedig elmondta, hogy a sok száz támogató aláírás ellenére az aláírásgyűjtés az elkövetkező hetekben is folytatódik. A lakossági tiltakozó íveket az illetékes minisztériumnak és a működtető állami vállalatnak juttatják majd el.
            Fábri István polgármester ismertette az illetékes szervekkel történt legutóbbi egyeztetéseket. A MÁV-HÉV Zrt-vel nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítania az önkormányzatnak az utóbbi fél évben, így akár – lakossági igényfelmérés után - a hátsó vágány ismételt közlekedésbe kapcsolásának, akár a HÉV-állomásnál található rossz állapotú ingatlanoknak a hasznosítása terén is nagyon kezdeményező, illetve kooperatív az állami üzemeltető. A 2021-2026 közötti HÉV-fejlesztési terveket illetően azonban nagyon zavaros jelenleg, hogy ki (fővárosi önkormányzat-BKK, minisztérium-MÁV-HÉV Zrt, miniszterelnökség- kormánybiztosság ) fog hivatalosan terveztetni és dönteni a különböző koncepciók között. A szerdán megérkezett miniszterelnökségi-helyettes államtitkári levél sem tartalmazott megnyugtatást a nagyközség számára, hogy biztosan megmarad a közvetlen HÉV-összeköttetés a fővárossal. Az önkormányzat ezért tovább egyeztet a kötöttpályás közlekedés megmaradása érdekében, és emiatt megalapozottnak és hasznosnak tartja a HÉV „megmentéséért”szervezett lakossági, civil kezdeményezéseket is.
            A résztvevők aláírták a tiltakozó íveket, majd ezt követően felszálltak a 17.41-es HÉV-re. A szerelvényt megtöltő utasok így szimbolikusan is végigmentek - a jegyeket előre megváltva… - az egyes tervek szerint megszüntetésre ítélt Csömör-Cinkota szakaszon. A vissza utazás előtti cinkotai átszálláskor az állomás melletti kerítésre is rövid időre kifeszítették a „Mentsük meg a csömöri HÉVET!” transzparenst. A Csömör TV összeállítása itt tekinthető meg.


 

Hozzászólások

Sajnos nem tudtam részt venni a tiltakozáson. Ezúton köszönöm mindenkinek, aki ott volt és kiállt azért, hogy megmutassuk mennyire fontos a csömöriek számára e HÉV-ünk. Mindent meg kell tennünk azért, hogy megmaradjon a sok Pestre bejárónak és Csömörre kijárónak ez a télen-nyáron megbízhatóan közlekedő kötött-pályás közlekedés. És ezért fontos az is, hogy pártoktól független, civil vezetése legyen Csömörnek. Nyilván egy politikailag függő vezetés nem merne szembeszegülni a központi akarattal!

Hozzászólok