Mi történt novemberben Csömörön?

Hírösszefoglaló: katolikus papváltás, induló báli szezon és szárnyaló csömöri kézilabdások… Nézzük, mik voltak a november legfontosabb eseményei településünkön!
 
November 1. Halottak napján a csömöri temető is megtelt sok látogatóval, a családok szeretteik sírjánál helyezték el virágaikat, gyertyáikat, mécseseiket. Néhány éve már fáklyás felvonulás keretében zarándokolnak el a szlovák hagyományőrzők az egyetlen szlovák nyelvű sírhelyhez, ahol Szabó Erzsébet nemzetiségi önkormányzati elnök emlékezését hallgathatták meg ismét a résztvevők.
 
November 4. A néhány hónapja hivatalába lépett új váci megyéspüspök, Marton Zsolt azonnali hatállyal áthelyezte Bokros Levente csömöri plébánost, mesterkanonokot Csömörről a Nógrád megyei, százhúsz lakost számláló Cserhátszentivánra és környező falvaiba. A nagyközségben alig több mint egy éve hivatalba lépett lelkész, akitől egyes hírek szerint a mesterkanonoki címet is elvették, hirtelen áthelyezése ellen tiltakozva a hívek néhány nap alatt több mint nyolcszáz aláírást gyűjtöttek össze. Az aláírt íveket több mint százan személyesen vitték el a váci püspökségre. Ezenkívül dr. Bándi Gyula, a helyi egyháztanács elnöke (aki egyúttal a Jövő Nemzedékeiért Felelős Alapjogi Biztos-helyettes hivatalát is betöltő közjogi méltóság, csömöri lakos) az eljárás ellen tiltakozva nyílt levelet írt a váci püspöknek, és egyúttal le is mondott csömöri egyházi tisztségéről. A püspökség mindkét tiltakozó levelet rövid válaszlevélben utasította el.
 
November 8. A Csicsörke Néptánc Együttes 20 éves jubileumi műsorának fővárosi bemutatója után a csömöri Petőfi Sándor Művelődési Házban is megtekinthette a közönség az El nem apadó kút című összeállítást. A magyar néptánc hagyomány ápolását végző helyi csoport nagy sikerű műsorát Utasi Péter és Utasi Viktória koreografálta és rendezte.
 
November 9. Hivatalba lépett Görbe József, kistarcsai római katolikus plébános, aki 2006–2018 között Csömör lelkésze volt, és akihez 2009-től Kistarcsa és Nagytarcsa is tartozott, vagyis „visszaállt” az egy évvel ezelőtti állapot. A nagyfokú paphiány közepette 2018 őszén éppen az ő tehermentesítésére nevezték ki Bokros Leventét, amivel akkor elérték, hogy egy évre csak Csömörön szolgálatot teljesítő papja legyen a helyi egyházközségnek. A hétvégi alkalmakon egyelőre Görbe József szolgál, a hétvégi, szombati és vasárnapi „fő” miséken azonban szintén egy új lelkész, Kovács György plébános.
 
November 8-11. Az iskolában és az óvodákban Márton napi rendezvényeket tartottak, a német nemzetiségi önkormányzat a diákoknak lámpás felvonulást szervezett a régi strandtérre. Az utóbbi években településünkön is egyre több, nagyrészt gyermekeknek szóló eseményt szerveznek Márton napja alkalmából.
 
November 9. A „10 millió fa” környezetvédelmi mozgalom helyi aktivistáinak szervezésében a település több helyszínén volt önkéntes, lakossági faültetés.
 
November 10. A Csömör Színház vendégeként a Bánfalvy Stúdió Ray Cooney A miniszter félrelép című előadását mutatta be a helyi művelődési házban. A főszerepet Bánfalvy Ágnes és Gesztesi Károly játszotta.
 
November 12. A Kontakt című csömöri fotóklubban Móricz-Sabján Simon fotográfussal beszélgetett az est házigazdája, Mandur László fotográfus. A rendezvény helyszíne a Sinka István Községi Könyvtár volt.
 
November 14. Evangélikus szertartás szerint kísérték utolsó útjára Bagyánszki Mihály Széchenyi úti lakost, a település egyik legidősebb polgárát. A 97 éves korában elhunyt evangélikus presbiter több évtizedig szolgálta a helyi evangélikus gyülekezetet presbiterként, pénztárosként.
 
November 14. Az októberi alakuló ülés után megtartotta első rendes képviselő-testületi ülését az új önkormányzat. Elkezdődött a testület bizottságai külső tagjainak megválasztása is. Az első körben megválasztott öt külső tag: Kadók Ferencné (Pénzügyi, Ellenőrző és Vállalkozói Bizottság), Dr. Hülitzer Katinka háziorvos és Takács László nyugdíjas énektanár, karvezető (Népjóléti és Kulturális Bizottság), Dr. Gubek Nóra környezetvédelmi szakjogász (Környezetvédelmi, Településfejlesztési és Sport Bizottság), Perlaki Attila nyugalmazott rendőrezredes (Ügyrendi, Közbiztonsági és Közlekedési Bizottság).
Testületi döntés alapján még idén elkezdődik a Knipfer Tibor utca járda- és útépítése, továbbá az Állomás utcai önkéntes tűzoltó állomás kialakítása.
 
November 16. A Karitász-bállal kezdetét vette a téli báli sorozat. Az eseményen Juhász Bence a csoport nevében vette át Fábri István polgármestertől az önkormányzat elismerő oklevelét. A Csömöri Szent Rita Karitász Közösség által a művelődési házban megrendezett esemény ugyan rendkívül jól szervezett, színvonalas és hangulatos, teltházas rendezvényre sikeredett, ám mégis részben egy kínos közjátékról marad emlékezetes. Az este folyamán ugyanis az elköszönő (Bokros Levente) és az újra visszatérő (Görbe József) plébános is rövid beszédet mondott, de utóbbi mondatait folyamatos bekiabálások kísérték sokak részéről olyannyira, hogy nem is tudta befejezni felszólalását, amikor a leváltott plébánost számon kérte, illetve a híveket a püspökkel szembeni bocsánatkérésre hívta fel.
 
November 17. A Csömöri Színház keretében a helyi amatőr színtársulat, a Csömöri Teatristák mutatta Jerome Bixbay Az őslakó című darabját, Trázsi Erzsébet rendezésében.
 
November 21. Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter és Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közoktatásért felelős államtitkára bejelentette, hogy két éven belül 16 tanteremmel bővítik a csömöri iskolát. A nagyközség intézménye így része lett az elkövetkező két-három év legjelentősebb Pest megyei oktatási intézményfejlesztési programnak. A konkrét tervekről a tankerület és a helyi önkormányzat is egyeztet majd.
 
November 23. Hagyományos Erzsébet-Katalin napi bálját rendezte a Turnovszky István Kertbarát Kör a művelődési házban.
 
November 24. Súlyos vereséggel zárta őszi szereplését a Csömör KSK nagypályás futballcsapata. A Gyömrőn elszenvedett 10-2-es vereség után a Pest megyei bajnokság II. osztályában, az Északi csoportban utolsó előtti helyen záró együttesnek a pályán elért őszi eredményei alapján a mezőny első felében kellett volna végeznie, azonban az ismert, az önkormányzati választási kampányban kirobbant csömöri futsal-futball botrány közben nagyon sok pontlevonással sújtották a Tóth László edző által irányított felnőtt csömöri csapatot, mert többször nem álltak ki az utánpótlás együttesei bajnoki mérkőzésekre.
 
November 26. A Más-Kép író olvasó találkozón Müller Péter Sziámival, dalszövegíróval, költővel, énekessel beszélgetett Huszárik Kata színművész a művelődési házban.
 
November 29. A Spirit Színház volt a Csömör Színház vendége. A helyi művelődési házban Czeizel Gábor rendezésében mutatták be Szabó Magda regényének színpadi változatát, Az ajtót. A főbb szerepeket Hegyi Barbara, Nagyváradi Erzsébet, Perjés János és Nagy Enikő játszotta.
 
November 29. Az Összefogás Rehabilitációs Központ-Egyenlő Esélyekért Alapítvány 30 éves jubileumi rendezvényét tartotta a Majorszegi-dűlőben található Vilma utcai telephelyén. Az országos hálózattal rendelkező, csömöri központú alapítványi intézményt többek között Spitzer Gyöngyi Soma Mammagésa énekes, előadóművész és Fábri István polgármester is köszöntötte. A Szekeres Erzsébet által alapított és vezetett intézmény az országban egyedülálló módon nyújt méltó munkalehetőséget és lakóhelyet több száz megváltozott munkaképességű emberne.
 
November 30. A Salgótarján csapatának 34-28-as legyőzésével az NB/II Északi csoportjának élére állt a Csömör KSK férfi kézilabda csapata. Bagyánszki Zsolt edző együttesének évek óta ez a legjobb szereplése a bajnokságban, a jelenlegi hely feljutást érne az NB/I B. osztályának mezőnyébe.
 
November 30. Jótékonysági bált szervezett a helyi művelődési házban a Csömöri Állatvédő Civil Szervezet. A kóbor kutyákat helyi telephelyén befogadó és ellátó szervezet rendezvényének házigazdája és műsorvezetője a közeli Árpádföldön lakó Bede Róbert mesterszakács volt.
 
November 30. Súlyos közlekedési baleset történt a település külterületi részén, az M0-s szervizút és a Laky bekötő út kereszteződésében. Egy kábítószer hatása alatt álló, pilisborosjenői fiatal férfi a település bekötő útjáról érkezve, a STOP táblát figyelmen kívül hagyva, 150 km/óra körüli sebességgel belehajtott a kereszteződésbe Mercedes típusú autójával. Ott beleütközött a szervizúton szabályosan közlekedő, Opel típusú autóba, amelyből a sofőrt a helyszínre kiérkező helyi önkéntes, illetve a hivatásos tűzoltóknak együttes erővel, csak hosszú küzdelem után sikerült kiszabadítaniuk. A vétlen autós, egy 40 év körüli, Ürömön lakó hölgy olyan súlyosan megsérült, hogy jóllehet a gyors segítségnek köszönhetően mentőhelikopterrel kórházba szállították, másnap este a kórházban elhunyt. A vétkes sofőr kisebb sérülésekkel megúszta az emberéletet követelő száguldozását.

 

Hozzászólások

Ha ennyire nem tudjátok az igazságot leközölni sem akkor ez az oldal megérett a megszüntetésre ha nem vagy tisztába mit irsz az embereknek és félrevezeted akkor ne reöltesd a cikkírást

Ha Kegyed meg ennyire nem írja meg, mi a "leközlendő" igazság, akkor ne erőltesse a hozzászólást, mert egészen másról győzi meg az embereket!

Tisztelt Rónyai Péter! Az oldal, vagy ennek a cikknek melyik állítására gondol, ami Ön szerint nem felel meg az igazságnak? A Szerkesztőség

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.