Március 2012

A tavasz színei: piros, fehér és zöld. Március 15. Csömörön

A tavasz első nemzeti ünnepén több százan jelentek meg a művelődési ház előtt a délután 4 órakor kezdődő koszorúzáson. A rövid ceremónia a Himnusszal kezdődött, amelyhez a zeneiskola fúvósai adták a kíséretet. Elhangzott az ünnep verse is; Petőfi Talpra magyar!-ját egy tehetséges csömöri fiatalember, Tóth Dominik szavalta el a költőről elnevezett intézmény lépcsőjéről.

„Ezt a világot a felnőttek tették ilyenné” Tari Annamária előadása a Z generációról

Mottó: „Csömöri gyerek, sose kesereg, felveszi a hátizsákját, táborozni megy.” Ezt a régi kirándulós csasztuskát ma így éneklik maguk között a csömöri kisdiákok: „Csömöri gyerek, sose kesereg, lecseszi a táskáját és netezgetni megy.

Tari Annamária: Z generáció, Tericum kiadó, 2011. , 352 oldal, 3170 Ft.

Gyalogtúra Isaszegre

Március 15-én, reggel 7 órai gyülekezővel (Bulgárkert) gyalogtúra indul Csömörről az isaszegi '48-as emlékműhöz.

Az eseménynek két célja van: a szervezők egyrészt szeretnék, ha a nagy múltú, de az utóbbi időben kevésbé aktív túramozgalom újjáéledne Csömörön, másrészt pedig ennek keretén belül tisztelegnének az 1848-49-es szabadságharc hősei előtt koszorúzással.

Tari Annamária előadása a művelődési házban

A Mátyás Király Általános Iskola ez évi kiemelt feladatának jelölte meg a diákok figyelmének felhívását az internet veszélyeire. A tanulók körében az iskola felmérést végzett a diákok internetezési és számítógép-használati szokásairól, amelynek eredményét ismertették a szülőkkel a szülői értekezletek keretében.