Akadálymentes járda épül

A napokban elkészült az Összefogás Rehabilitációs Kht. épületeihez vezető járda, amire az intézmény lakói és munkatársai húsz éve vártak. A járdát naponta mintegy kétszázan használják. „A legnagyobb dolog az, hogy a kerekesszékesek már nem süllyednek tengelyig a sárba” – mondta Szekeres Tiborné, az intézmény alapítója és ügyvezető igazgatója. „Így már ők is normális körülmények között tudnak eljutni a buszmegállóhoz és a boltba.”

A járdát a Községgondnokság építette. A munkálatok során az intézmény kéréseit folyamatosan figyelembe vették, így a gyalogút olyan lett, amilyet az ott élők és dolgozók szerettek volna.

A beruházás szerepelt a Csömöri Civil Egyesület jelöltjeinek tavalyi választási vállalásai között és a község ez évi költségvetésében is.