Lemondott a községgondnokság vezetője

Szerdán beadta lemondó levelét az önkormányzatnak Klacsán István községgondnokság-vezető.

Klacsán István a keddi napon a szokásos heti közterületi feladat-megbeszélés után szóban jelezte az önkormányzat vezetése felé, hogy nem kíván tovább dolgozni az intézményben. Írásos lemondó nyilatkozatát szerdán adta be a polgármesteri hivatalhoz.

Klacsán István még a Bátovszki György vezette önkormányzatban kapta vezetői megbízatását, amely éppen a 2010-es önkormányzati választások után járt le. A civil önkormányzati vezetésben kezdettől több vita forrása volt a személye, újbóli kinevezése sem ment egyszerűen, hiszen ismételt voksoláson kapta csak meg a szavazatok többségét. A testület ennek ellenére komolyabb szerepet szánt az intézménynek: a korábbi hagyományos községgondnoki feladatokon túl egyes fejlesztések (pl. játszóterek, parkok kialakítása, járdaépítések) kivitelezését, illetve koordinálását is ők végezték. Az elvégzett munkáról az önkormányzat vezetése rendszeresen elismerően nyilatkozott, ugyanakkor a pénzügyeket ellenőrző bizottság többször is problémákat látott az elszámolások során.

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.