Polgármesteri találkozók - nálunk

Csütörtökön civil polgármesteri fórumon, pénteken kistérségi találkozón vettek részt a környék településvezetői Csömörön.
 
Isaszeg, Mogyoród és Csömör civil, illetve független polgármesterei a pártpolitikai függetlenség lehetőségeiről és következményeiről vitatkoztak a Petőfi Sándor Művelődési Házban március 26-án. A Csömöri Civil Egyesület Civil Klub nevű rendezvénysorozatának részeként megtartott, nem csak térségi szinten, hanem talán országosan is rendhagyónak mondható fórumán Csányi István nemzetközi kapcsolatok szakértő beszélgetett a meghívott önkormányzati vezetőkkel.
            Hatvani Miklós, a helyi Április 6. Kör Egyesület színeiben harmadszor is mandátumot szerző isaszegi polgármester nem először fejtette ki azon álláspontját, hogy kívánatos lenne, ha az ország önkormányzati vezetői a valós települési érdekeket képviselve a nagypolitika színterén is határozottabban hallatnák a hangjukat. Véleménye szerint az állami adósságátvállalás és annak módja eleve elhibázott volt és igazságtalanul zajlott a települések között. Mint mondta, az önkormányzati eskü szövegének azon részét, hogy a polgármesterek és a képviselők minden erejükkel a településük érdekét szolgálják majd, mindenki komolyan gondolja, de általában csak a pártoktól független vezetők cselekszenek is következetesen esküjük szerint.
            Pénzes János isaszegi alpolgármester, az Április 6. Kör Egyesület elnöke 1990 óta megszakítás nélkül, 25 éve tagja a helyi képviselő-testületnek, így összehasonlításra is van módja. Már a rendszerváltás előtt megalakult, nagy múltú helyi szervezet képviselőjeként a legszomorúbb időszaknak azt a ciklust tartotta a város életében, amikor egy rövid időre a pártpolitika eluralta a település vezetését.
            Paulovics Géza Mogyoród 2014 ősze óta hivatalban lévő független polgármestere azt tapasztalta, hogy a pártjelöltek a helyi ügyekben is frakciószerűen szavaznak, szembemenve olykor akár a racionális döntéseknek is. Településén komoly pénzügyi és működési terhet örökölt, de ésszerű átszervezéssel, a helyi vállalkozók bevonásával már rövid idő alatt is érdemi eredményeket tudott elérni. Az emberek szerinte az önkormányzattól nem nagy dolgokat, hanem a közvetlen környezetük rendbetételét, kulturált állapotok kialakítását várják el.
            Fábri István, aki 2010 óta csömöri polgármester és a rendszerváltó helyi önkormányzat egyetlen pártoktól független képviselője volt, a települési közösségekhez való kötődést tartotta meghatározónak a települési közügyekért való tenniakarásban. Személyes tapasztalata szerint a kilencvenes években a pártképviselők sokkal inkább a falu érdekeit tartották szem előtt, és kevésbé felülről vezérelt módon vagy egy politikai táborhoz való kötődésük által vezérelve irányították a települést. Komoly gondnak látja ugyanakkor, hogy a magyar társadalomban, beleértve az önkormányzatokat is, kevésbé működik az akár a szolidaritáson, akár a felismert közös érdekeken alapuló érdemi együttműködés, illetve az érdekérvényesítés a rossz központi döntésekkel szemben.
            Csányi István, a rendezvény moderátora a hallgatóság kérdéseihez és hozzászólásaihoz is kapcsolódva zárszavában követendőnek nevezte a fórumon képviselt településeken tapasztalt önkormányzati vezetői hozzáállást. A XVIII: századi francia gondolkodóra, Toucquillere hivatkozva úgy vélte, hogy a helyi önkormányzatoknak most is kulcsszerepet kell vállalniuk a központi akarat túlkapásainak a kontrollálásában. (A fórumról mozgóképes összeállítás is készült, mely nemsokára megtekinthető lesz oldalunkon.)

            Március 27-én a Csömöri Polgármesteri Hivatal volt a helyszíne a Gödöllői Többcélú Kistérségi Társulás ülésének. A dr. Gémesi György gödöllői polgármester által vezetett, a térségben található települési önkormányzatokat tömörítő társulás ülésén a költségvetési vonatkozású döntések mellett kiemelt figyelmet kapott szűkebb régiónk turisztikai fejlesztése. Szervezete tevékenységéről tartott tájékoztatót Darázs György, a 2011-ben alakult Turisztikai Egyesület Gödöllő elnöke, aki egyben a Lázár Lovaspark igazgatója is. Hatvani Miklós isaszegi és Fábri István csömöri polgármester településük jelentősebb rendezvényeiről, illetve a legújabb turisztikai vonatkozású kezdeményezéseiről számolt be az ülés résztvevőinek. A polgármesterek általános konklúzióként a turisztikai terén történő szorosabb együttműködést, az egyes települések határain átnyúló programszervezés szükségességét fogalmazták meg. (A várhatóan rövidesen új tagokkal bővülő kistérségi társulást jelenleg a következő települések alkotják: Csömör, Dány, Gödöllő, Isaszeg, Kerepes, Nagytarcsa, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok.)

Hozzászólok