Újra itt a bringafesztivál!

 
 A hétvégén ismét bringás központtá válik Csömör: a térség legnagyobb kerékpáros fesztiválját rendezik, kétnapos programba sűrítve a programokat.
 
Nem vállalkozunk az egyrészt a több ország válogatottját felvonultató, az egyik legrangosabb mountain bike nverseny vagy éppen a sokszínű kerékpáros program bemutatására, javasoljuk inkább a bringafesztivál hivatalos facebook oldalának böngészését.
     Mindössze két különleges eseményre hívnánk fel a figyelmet, bár mindkettőnek van már előzménye.
Az egyik az evangélikus bringás istentisztelet a helyi gyülekezeti ifjúsági ház kertjében. Ezt a rendhagyó egyházi alkalmat Magyarországon éppen Csömörön rendezték meg először 2013-ban, a bringafesztivál indulásakor. A kezdeményezés a csömöri kötődésű dr. Fábri Györgytől származik, aki az északi egyházkerület felügyelője, azaz világi vezetője. Egy éve az egyetemes papság lutheri szellemében szólt az egybegyűltekhez, két évvel korábban dr. Fabiny Tamás püspök volt a fő vendég, most pedig Krámer György lelkész, országos irodaigazgató. Utóbbi már két éve is hirdette az igét, akkor Pilisről, most a szomszédos XVI. kerületből kerekezik ki Csömörre. A szimbolikus istentisztelet lényege, hogy a kerékpárral érkező hívek hitet tegyenek az egészséges életmód, a kereszténységnek a világ teremtett dolgai, így a természet iránti elköteleződése iránt. Egyszerűbben fogalmazva: megmutassák, hogy kerékpárral, sportosan is lehet hitéletet élni, adott esetben eltekerni egy templomi eseményre.
A bringás istentisztelet felhívása:

 
            A másik rendhagyó, két évvel ezelőtt már egyszer megrendezett program a kistérségi körtúra. Az összesen közel 80 kilométeres útvonalon 11 településen várják a Csömöri Bringafesztivál jelmondata szellemében érkező csömöri bringás csapatot. A települések közötti kerékpáros közlekedés fejlesztése, népszerűsítése terén az elmúlt években a csömöri önkormányzati vezetőknek ezenkívül is voltak már akciói. Egy ideje a kistérségi társulás különböző településeken megrendezendő üléseire kerékpárral érkeznek, Fábri István polgármester pedig Mojmirovcére, Csömör Nyitra melletti szlovák testvértelepülésére is egymaga kerékpározott el oda-vissza. „Örvendetes az utóbbi bő egy évtized látványos hazai kerékpáros fejlődése. Sajnos azonban minden csak a településen belüli, azon belül is a fővároson belüli kerékpározásról szól, elfelejtve, hogy legalább annyi ember hétköznapjainak a része az egyik településre a másikra történő átkerékpározás munka, tanulás vagy éppen csak szabadidő eltöltés, esetleg versenyzés céljából. Mi ennek a fontosságára szeretnénk az egész bringafesztivállal, azon belül pedig a vasárnapi körtúrával felhívni a figyelmet.” A körtúra települési állomásain polgármesterek, önkormányzati képviselők, helyi kerékpáros aktivisták várják a túracsapatot. Az állomásokon a fogadásokat gyakran különböző programok színesítik pl. Budapest XVI. kerületében, Pécelen, Isaszegen, Gödöllőn, Mogyoródon és Kistarcsán.
A körtúra részletes programja:

Hozzászólok