Felemás sporthétvége

Két rangadót is játszottak csapataink: a kézilabdások idegenben vesztettek, a focisták itthon nyertek.
 
Az NB/II. Keleti csoportjában szereplő csömöri férfi kézilabda csapat abban a tudatban utazott el utolsó mérkőzésére Gödöllőre, hogy az eredménytől függetlenül ezüstérmes a bajnokságban. Az ellenfél számára viszont még komoly tétje volt a mérkőzésnek, hiszen a bronzéremért küzdenek. Ősszel otthon sem sikerült legyőzni a Gödöllői KSC-t Bagyánszki Zsolt csapatának, és most is kemény diónak bizonyult az ellenfél. Kevés gól jellemezte az első félidőt, ahol már háromgólos előnyre tettek szert a hazaiak (12-9). A mérkőzés végére is megtartották az előnyüket, és végül 26-22-re megnyerték a mérkőzést. Érdekesség, hogy a novemberi csömöri találkozón is összesen 48 gól esett, csak akkor egyenlő eloszlásban (24-24)… Az utolsó mérkőzésre május 16-án szombaton, 18.30 órakor kerül sor a Csömöri Sportcsarnokban, ahol a negyedik helyezett PLER Budapest U23 lesz a Csömör KSK ellenfele. Várhatóan ekkor adják át ünnepélyes keretek között az ezüstérmeket is a csapat játékosainak.
     A tavasszal veretlen nagypályás focistákra a bajnokság legnagyobb erőpróbája várt vasárnap: az első helyezett Mogyoród FC csapatát fogadták. A komoly szervezésnek köszönhetően megyei III-as szinten valószínűleg idei nézőcsúcs született Csömörön, hiszen mintegy 300 néző fogadta a csapatokat. Az önkormányzati akció eredményeként nem csak a pirotechnikai eszközökkel látványosságot produkáló fiatal ultras csoportban, hanem a lelátó egyéb részein is sok csömöri zászlót lengetett az igen heves szél. Ez utóbbi körülmény egyébként rányomta a bélyegét a mérkőzésre, hiszen a levegőben megjátszott labdák alkalmával gyakran elszámolták magukat a játékosok… Ezzel együtt színvonalas, hajtós, sok helyzetet hozó mérkőzést láthattak a lelkes szurkolók. Az első félidőben a szél által támogatott Csömör KSK már a 17. percben vezetést szerzett: egy hosszú indítás révén Riscucita Ákos egyedül tört kapura és a kimozduló kapus fölött okosan emelt a hálóba. Ezt követően Varga Csaba növelte kétgólosra a vezetést a 38. percben. A jó meccshangulatot beárnyékolta, hogy a mogyoródiak vezetői és egyik csatára rendkívül sportszerűtlenül, üvöltözve végigreklamálták a mérkőzést, sokszor állt emiatt a játék, de a megyei „gyakorlatot” követve az illető sportembereket mégsem küldte le a bíró a pályáról. A második félidőben a hazaiaknál sokkal komolyabb cseresorral rendelkező vendégek több friss játékossal erősítve küzdöttek, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a 73. percben Berdó Balázs révén szépítettek. Ebben a játékrészben is mindkét oldalon voltak helyzetek, de az egyetlen vendég találaton kívül már nem esett több gól. A Csömör KSK ezzel megerősítette helyét a második helyen, a bajnokság megnyeréséhez azonban a rivális Mogyoród FC-nek legalább két mérkőzésen pontokat kellene veszítenie. A következő összecsapásra szintén hazai környezetben kerül sor vasárnap 17.00 órakor a Vácrátót KSE ellen.

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.