Kerékpáros körtúra rossz időben is

A rossz idő ellenére is megtartották a Csömöri Kerékpáros Körtúrát vasárnap délután.
 
A kezdeményezésnek már volt előzménye, hiszen két éve a sportnapon félszázan vágtak neki egy hasonló külterületi túrának, egy éve pedig a bringafesztivál második napi programjai között szerepelt egy helyi „idegenvezetéssel” zajló kerékpározás a külterületen. Kezdettől Fábri István polgármester és Biró Attila alpolgármester voltak a szervezők, akik mint kiderült, gyermekkoruk óta alaposan ismerik még azokat a részeit a külterületi határnak, erdőknek, érdekes természeti és kulturális látnivalóknak is, amelyeket csak nagyon kevesen a faluban.
    A vasárnapi program meghirdetése azonban nem sikerült valami tökéletesre. A Csömör kincsei programsorozatot ismertető kiadványban még szombat reggel kilenc óra szerepelt megjelölt időpontként, aztán a Légy Ott negyedéves programfüzetben már vasárnap délután két óra. Számítani lehetett arra, hogy a rossz idő miatt elmarad a körtúra, ám a kerékpározás hivatalos lemondása reggel az önkormányzati facebook oldalon történt csak meg. Volt is ebből kis bonyadalom, de öröm az ürömben, hogy ismét, immár harmadszor bizonyosodott be, hogy komoly igény van Csömörön a kerékpáros kirándulásokra, és a sportosabb polgárok részéről falunk értékeinek, érdekesebb részeinek a megismerésére. Minden alkalommal újabb és újabb érdeklődők jelennek meg ugyanis a meghirdetett alkalmakon.
     A szervezők látva a mintegy harminc kerékpárost, akik minden rossz előzmény és körülmény ellenére megjelentek, gyorsan döntöttek és elindultak a csapattal. A több mint húsz kilométeres a gyakori megállókkal három és negyedórásra sikeredett tekerés alatt szerencséjük volt a résztvevőknek, mert aznap éppen ez volt az az időszak, amikor nem esett az eső, így csak a tócsák kerülgetése okozott gondot. A túra egyik fontos célja volt, hogy a lehetséges alternatív útvonalakról mondjanak véleményt a résztvevők. A visszajelzések alapján több kisebb-nagyobb módosítások is várhatóak majd az útvonal végleges kijelölésében. A tervek szerint tavaszra már részletesen kitáblázott, a természeti és kulturális látnivalókról leírásokat tartalmazó táblákkal színesített, kijelölt körtúra útvonalon haladhatnak az érdeklődők, nem csak szervezett túra, hanem spontán családi vagy baráti kirándulás keretében. Ugyanilyet terveznek a részben ugyanazon az útvonalon haladó gyalogos túraútvonal esetében is.

Hozzászólok

CAPTCHA
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.